Friss cikkeink


A magyarok csak este

A magyarok csak este 

A GfK Hungária legfrissebb, étkezési szokásokat felmérő tanulmányának adatai jól tükrözik a napjainkban jellemző életmódot, a korábbiakhoz képest átalakuló "napirendet". 2005-höz képest jelentősen megnőtt azok aránya, akik fő étkezése az ebéd helyett a vacsora, illetve a magyarok közel harmada bevallottan rendszertelenül étkezik. A GfK Hungária által, a válaszadók étkezési szokásai mentén létrehozott hat fogyasztói csoport közül a tradicionális magyar ételeket fogyasztó "kiegyensúlyozott középutasok" és "gondoskodó háziasszonyok" csoportja a legjelentősebb.
Hétmilliárdos "túlkereslet"

Hétmilliárdos "túlkereslet" 

A legtöbb kérelem Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett a PM-hez támogatást remélő önkormányzatoktól.
Gyurcsány meccslevele

Gyurcsány meccslevele 

A labdarúgó-szövetség játékvezetői is írják alá a Zéró tolerancia kiáltványt - javasolta az újpesti szurkolók viselkedése miatt a kormányfő.
Fellendülés is lehet?

Fellendülés is lehet? 

A szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet, az építési engedélyek számának növekedése egy újabb lakáspiaci fellendülés előszele.
Együttműködésre lépő felügyeletek

Együttműködésre lépő felügyeletek 

A háztartások bruttó pénzügyi eszközein belül 6 százalékot tesz ki az életbiztosítási és 3,5 százalékot a nem életbiztosítási díjtartalékok aránya.
Magyarország is egyre drágább

Magyarország is egyre drágább 

Az első osztályú irodák iránti kereslet továbbra is kimagasló, ennek köszönhetően a bérleti díjak növekedése most a leggyorsabb az elmúlt öt éven belül - áll a CB Richard Ellis legfrissebb régiós irodapiaci jelentésében.

Mobil internet a magyar jégkorong-válogatottnak a Pannontól 

A magyar jégkorong-válogatott laptopokat és mobil internetet kapott ajándékba.
Mi kell a külföldinek?

Mi kell a külföldinek? 

Nem csökken a külföldi ingatlanvásárlók száma a hazai ingatlanpiacon, ami - főként Budapesten - nagyrészt a befektetési céllal érkező vásárlóknak köszönhető. A külföldi befektetőknek ugyanakkor a vonzó árak és minőségi kínálat mellett gyakran szembesülniük kell a finanszírozási rendszer rugalmatlanságával is.
Sólyom is beszállt

Sólyom is beszállt 

Szokatlan politikai magasságokba csapott fel tegnap a Rábát évek óta szennyező hab ügye. Sólyom László köztársasági elnök váratlan keménységgel bírálta a szomszédos Ausztriát. Indulatait magyarázza, hogy már 2002-ben indult aláírásgyűjtés a Rába szennyezett habzása miatt - eredménytelenül.
Feltörekvő? Jusson be a legjobbak közé!

Feltörekvő? Jusson be a legjobbak közé! 

A Deloitte Central Europe idén nyolcadik alkalommal hirdette meg Technology Fast 50 elnevezésű, évente megrendezésre kerülő versenyét, amely Közép-Európa leggyorsabban növekvő technológiai cégeit rangsorolja.

A legtöbben 50 ezret költenek 

A Depo.hu felmérése szerint az e-boltok akkor is "dolgoznak", ha éppen nem adnak el; az online vásárlási szándék jelentős hányada ugyanis végül a kereskedő fizikailag létező boltjában realizálódik.

Szinte bárkinek megéri! 

Legyen szó akár kisebb vállalkozásról vagy nagy cégről, ma már az adattároláshoz mindenképpen szükség van számítógépre. Nem mindegy azonban, hogy hol, hogyan és milyen körülmények között működnek ezek a gépek. A szerverhosting szolgáltatás ezt gondot oldja meg.

600 ezer céget nem is lát az Apeh? 

Az adóverseny ellenére 1995-2005 között a GDP-arányos adóterhelés nőtt az Európai Unió régi 15 tagjánál, miközben az új EU-tagoknál csökkent - mondta Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tanára, az APEH egykori elnöke az Európa Klub keddi rendezvényén.

Gázbiztonsági együttműködés? 

Az energiaforrások politikai fegyverként való használatáról értekeztek munkavacsorájukon az EU szakminiszterei.

A Pannon puma felült? 

Az előzetes adatok szerint a piaci várakozásoknál lényegesen gyorsabban bővült a gazdaság az első negyedévben.

Külpiaci lendület 

Jó nemzetközi piaci üzletekkel is hozzájárult a Rába Csoport saját első negyedéves növekvő árbevételéhez, az alkatrészgyártó kft. többlete 43,5 % volt.

Árutőzsde informatikai segédlettel 

A takarmánykeverők, az élelmiszeripari feldolgozók bizalommal fordulhatnak a tőzsde azonnali piaca felé - harangozza be a BÉT az új lehetőséget.

Thomson-Reuters egyesülés 

Évi több mint 500 millió dolláros megtakarítást remélnek a kanadai Thomson a brit Reuters most létrejött egyesülésétől.

Az időjárás is termelt az első negyedévben 

A villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás kibocsátása 4,2%-kal maradt el a tavalyi bázis szintjétől - köszönhetően az enyhébb időjárásnak.

Az Apeh mindenki előtt? 

A régióban a magyar adóhatóság előkelő helyezést érdemel, de a szolgáltatói funkcióját és módszereit illetően kissé lemaradt az angol hatóságtól - állapította meg Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers (PwC) cégtársa kedden, ismertetve az angol és a régiós adóhatóságok összehasonlítását átfogó felmérést

Astrazeneca: Tudatos felelőséggel 

Az európai AstraZeneca a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalataként vezető szerepet tölt be az emésztőszervi, szív- és érrendszeri, központi idegrendszeri, légúti és daganatos betegségekkel kapcsolatos készítmények kutatásában és fejlesztésében. A vállalat eltökélt célja ugyanis olyan gyógyszerek forgalmazása, amelyek az egészséges és minőségi életet segítik világszerte.

Tisztújítás a Hermes-nél 

Két ügyvezető igazgatót nevezett ki a társaság élére az Euler Hermes Magyar Követeléskezelő Kft., melynek eddigi vezetője Commerzbank élére került.

Számla, kártya, információ havi 2990 forintért 

A K&H Bank új, kedvező kondíciójú számlacsomagot állított össze kis- és középvállalkozások számára. Az "K&H dinamikus számlacsomag" a már meglévő K&H start- és K&H aktív számlacsomagok közé illeszkedik.

Michelin: Biztonságot ad 

Az étteremkalauzáról és útvonaltervezőjéről is híres francia abroncsgyártó, a Michelin tíz éve van jelen Magyarországon. A világ egyik vezető márkájaként ismert világcég az elmúlt években társadalmi felelősségvállalásban is az élen járt. Játszóterek és iskolák, balesetmentes közlekedés, a gyermekek védelme és a kisvállalkozások támogatása is az a terület, ahol megmutatatta, hogy egy felelős vállalkozás nem működhet anélkül, hogy segítse szűkebb és tágabb környezetét egyaránt.

Nem kell aggódnunk a nyaralás miatt? 

Ami az előttünk álló hónapokat illeti, a piac a következő hetekben nem vár érdemi árfolyam-elmozdulást a jelenlegi szintről, ami természetesen az átlagra értendő. Egy-egy kisebb, átmeneti ingadozás bekövetkezhet - a régióból vagy más feltörekvő piacról érkező rossz hír hatására.

Dreher: Megálmodott vállalkozások 

Tavaly októberben hirdette meg "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot a Dreher Sörgyárak Zrt. a gazdasági szakirányú egyetemi és főiskolai hallgatók számára, a győztesek a nekik járó elismerést 2007 márciusában vehették át. A verseny jelmondata sokatmondó volt: Valósítsd meg álmaid vállalkozását! A nyertesek valóban megtehetik ezt: az első helyezett hárommillió, a második és a harmadik pedig egy-egy millió forinttal indíthatja el vállalkozását, s mindhármójukat fél éven át szakmai tanácsadás is segíti elképzeléseik megvalósításában.

Ökológiai tudásközpont hárommilliárdért 

Baktériumok és egysejtűek, növények, kagylók, rákok és halak ökoszisztémájából áll össze a biológiai szűrőrendszer a Zsámbéki-medencében.

38 százaléknak nincs is rá szüksége 

Az internetről, internet használatról szóló közlemények, elemzések többnyire a világhálót használókat vizsgálják - azt a 34 százalékot, aki (a 15-69 éves lakosságon belül) rendszeresen használja az internetet. Pedig a többség nem szokott internetezni, sőt, a lakosság háromötöde soha ki sem próbálta az internet, és semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik az ott elérhető tartalmakról, szolgáltatásokról.

Idei várakozás: 32 ezer új lakás 

A lakosság nem kezd nagyarányú lakásépítésbe és ingatlanvásárlásba, a mennyiségi igényeket növekvő mértékben a minőségi cserék váltják fel.

Jaj a (rokkant)nyugdíjasoknak! 

Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés szociális bizottsága a rehabilitációs járadékról szóló törvényjavaslatot hétfőn. A képviselők 16-13 arányban szavazták meg az előterjesztést.

A feketekereskedelem ellen is 

A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról a British American Tobacco Hungary harmadik alkalommal kezdeményez társadalmi párbeszédet.

Kisvállalkozások már nyertek 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) végrehajtása során az idén mintegy 200 pályázati kiírás lesz nyitva - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos hétfőn a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) küldöttgyűlésén.

Teljes adószigor júniustól! 

Az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyben a Ház döntött az elvárt adó újbóli bevezetéséről, figyelembe véve az Alkotmánybíróság kifogásait.

Van, ahol nem 4 dollár a készpénzfelvétel 

Jelentősen csökkentette a külföldi készpénzfelvétel során fizetendő díjak mértékét az Erste Bank Hungary Nyrt. 2007. május 7-től a bank ügyfelei az osztrák Erste Bank Csoport valamennyi készpénzkiadó automatájából (ATM) egységesen 45 forint + 0,45 százalék díjért vehetnek fel készpénzt, ami megegyezik a bank saját készpénzfelvételi díjával.

Mizu? Már kétezren vannak! 

Magyarországon először wapon keresztül elérhető csoportos üzenőfal közösségi szolgáltatást indított Magyarország vezető mobilszélessáv-szolgáltatója, a Pannon. A Mizu? népszerűségét mutatja, hogy pár hét alatt több mint kétezren regisztráltak a közösségi oldalon.

Tőkepiacról gazdagabban 

Régi-új szereplő jelent meg az üzleti sajtóban, jóvoltából hírportált és nyomtatott lapot kap kézhez az uniós pénz- és tőkepiaci hírek iránt érdeklődő.

60 ezres családi pótlékért megéri! 

A családi pótlék is csábítja Csehországba a külföldi munkavállalókat, habár nem tudni, meddig tart a cseh kormány nagylelkűsége.

Kénnel kell hűtenünk a Földet? 

A magas légköri ózonréteg keletkezésének és megszűnésének értelmezéséért, magyarán az ózonlyuk földi klímára gyakorolt hatásának felismeréséért 1995-ben megosztott kémiai Nobel-díjjal jutalmazott 74 éves holland vegyész szerint végső esetben kénrészecskéket lehet engedni a sztratoszférába.

A cégek is az utolsó pillanatban... 

A magánszemélyekhez hasonlóan a vállalkozások sem sietik el a kötelező bevallást: a május 20-i határidő egy hét múlva lesz, mégis csupán 5000 cég nyújtotta be eddig mérlegét a Fővárosi Cégbírósághoz. 120 ezer vállalkozás az utolsó pillanatig vár.

Lebegő árfolyam nincs, tetőző infláció van 

Drágábban ettünk, bár nem disznóhúst, drágábban autóztunk, de gyógyszert olcsóbban szedtünk - a fogyasztói árak áprilisában 0,5 százalékkal nőttek.

"Elköltségelés": ötből négyünk szerint erkölcstelen 

Adót elkerülni, ha nem ártunk másoknak, nem bűn - vallotta a megkérdezettek 17 %-a az Ecostatnak. A rejtett gazdaságot 74 % ítéli el - úgy, ahogy.

Pezsgőt a Fideszre?! 

Gyurcsány szavai Orbán szájából Gyurcsányt támadják. Pedig ugyanazt mondják. Na de ha ugyanazt mondják, akkor a Házban akár meg is szavazhatják.

Gyurcsány előre sejtette? 

Most, így utólag egyre kevésbé érdekes, hogy Magyarország az orosz vagy a uniós gázvezeték mellé áll: Putyin a hétvégén megegyezett Türkmenisztánnal egy új, a térség gázkitermelését szállító gázvezeték megépítéséről. A vezeték Oroszországba viszi a gázt, így az európaiaknak nem sok marad.

Túl kövérek? Emeljünk ÁFÁ-t! 

Német politikusok hadat üzentek a kövérségnek és a rossz étkezési szokásoknak: a kormánykoalíció szakminiszterei szerint jelentősen meg kellene emelni az édességek, illetve a magas zsírtartalmú élelmiszerek - például csokoládék, chips-készítmények - áfa-kulcsát.

Múlt heti fonákságok - megduplázódó ír csodával 

Fogjuk még szeretni Horváth Csaba fővárosi főkorifeust dédelgetett ötletével, a Duna medrében hatalmas átmérőjű csövekből építendő autóutakkal.

Lassan túl jól keresnek a magyarok? 

A kelet-európai országokban csökkenőben vannak a bérkülönbségek Ausztriához képest, s a béreket tekintve Kína is kezd felzárkózni Európához, illetve az Egyesült Államokhoz.

50 ezret kaphat az államtól! 

Május 10-ig 3.600 energiatakarékossági pályázat érkezett az Energia Központ Kht.-hez - tájékoztatta Prieszolné Csomsztek Mária programigazgató.

Gyurcsány: "hiányozni fog" 

Most már biztos, hogy távozik a brit kormány éléről. Tony Blair hatása két területen is jelentős. Nagyban hozzájárult Nagy-Britannia átalakításához, ahhoz, hogy ma Nagy-Britannia újra versenyképes, nagy befolyású ország, ugyanakkor kitörölhetetlen nyomott hagyott a brit baloldalon - búcsúzik a magyar miniszterelnök Tony Blairtől.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo