Milyen Microsoftot látna szívesen?

Egynapos szakmai workshopot tartott csütörtökön a Corvinus Egyetemen a Microsoft Magyarország, ahol közel negyven webes szakértő kapott lehetőséget arra, hogy "újraformálja" a nagyvállalatot. A rendezvény kulcskérdése az volt, hogy milyen Microsoftot látnának szívesen a webügynökségek képviselői a hazai webes ökoszisztémában. A Microsoft arra kereste a választ, hogyan támogathatja még hatékonyabban a meghívott vállalatok munkáját, hogy azok egyre magasabb színvonalon tudják kiszolgálni az ügyfeleiket. A szeptember 18-i rendezvény a Microsoft klubépítő programjának első eleme volt.

A workshop eredményei

A csütörtökön megtartott, egynapos workshop során olyan konkrét kezdeményezések, programok öltöttek formát, amelyek a jövőben a hazai webfejlesztői piac továbblendítését, fejlődését eredményezik. A jelenlévők által kiválasztott négy témát a négy nagy hazai ügynökség fejlesztési igazgatója vezette, a Microsoft adott szakterületért felelős tanácsadója pedig moderálta. A Varga Tamás (Carnation) által vezetett workshop az üzletfejlesztés, a kereskedelem és a marketing terén állt elő konkrét javaslatokkal.

Zentai Péter (SenseNet) a webfejlesztői közösség-építés és klub-rendszer, míg Gergely László (Kirowski) az erőforrás-problémák (oktatás, toborzás, kiválasztás, webes piac vonzerejének növelése) kérdéskörére igyekezett választ találni. Toldi György (Arcus Interactive Group) szekciójában a webfejlesztő cégeket érintő infrastrukturális kérdések kerültek napirendre és megválaszolásra a hoszting, a saját rendszerek és inkubációs központok témákban. Mind a négy workshop konkrét programokat definiált, amelyeknek megvalósítása a résztvevők vállán nyugszik - de ötletgazdaként a Microsoft biztosítja hozzá a legtöbb erőforrást.

Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország Kft. fejlesztési platform szakértője (aki a "Jövő Web-technológiáiról a Microsofttól" címmel tartott előadást), rendkívül sikeresnek ítélte a kezdeményezést, és hangsúlyozta, hogy hosszútávú, stratégiai együttműködésre törekszenek a magyarországi webügynökségekkel, webfejlesztő vállalatokkal.


Csiszár Dénes, a Microsoft Magyarország Kft. üzletfejlesztési tanácsadója (egyben a workshop ötletgazdája és vezetője) kiemelte, hogy az esemény azért bizonyult nagyon hasznosnak, mert egyrészt illeszkedik az átformálódó, megújuló Microsoft üzleti stratégiájába, másrészt konkrét eredmények is születtek.

A klub jövője

Az eseményről hamarosan ezen az oldalon található bővebb információ, amely a közösség további kapcsolattartó és programalkotó helyeként szolgál. A Microsoft webügynökségi klubjának következő eseménye november elején várható, amelyen a klubba bekerült cégek vezetői folytatják a programok kidolgozását, és értékelik az addig született eredményeket.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo