Még olcsóbb lesz az európai roaming

A Nemzeti Hírközlési Hatóság üdvözli, hogy az Európai Bizottság keddi bejelentése szerint 2010 után további három évvel meg akarja hosszabbítani a hangroaming árának szabályozását és határt akar szabni a barangolás közben küldött SMS-ek árának, mondta Pataki Dániel az NHH elnöke, aki idén az európai szabályozó hatóságok csoportjának (ERG) elnöki posztját is betölti.

Pataki hozzátette, nagyon fontos lépés, hogy a Bizottság 2009 nyarától az adatroamingot is szabályozni akarja. Az NHH elnöke szerint a mind fontosabbá és népszerűbbé váló adat-roaming területén egy megalapozott nagykereskedelmi áron alapuló szabályozás megteremtheti a szolgáltatók közötti versenyt és hozzájárulhat a fogyasztói árak jelentős csökkenéséhez, a szolgáltatásminőség javulásához.

A Bizottság az ERG ajánlásának megfelelően legkésőbb 2010 nyarától átláthatóvá akarja tenni az adatroaming kiskereskedelmi árait is, kötelezve a szolgáltatókat arra, hogy vezessenek be olyan megoldásokat, amelyekkel a fogyasztók elkerülhetik a néhány napos normál internetezést követő sokkoló, akár százezer forintos számlákat.
A 2007 nyarán bevezetett hangroaming szabályozás hatására a hívásindítás és fogadás árai már 40-60 százalékkal csökkentek. Jelenleg a három hazai szolgáltató ügyfeleinek az Unió területén barangolva a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 forintba, a hívásfogadás pedig percenként legfeljebb bruttó 60,9 forintba kerülhet.

A Bizottság mai javaslata szerint a jelenleg 46-, illetve 22 euró centes nettó kiskereskedelmi árak 2012 nyarára fokozatosan 34-, illetve 10 euró centre fognak csökkeni. Mindez azt jelenti, hogy a magyar felhasználók esetében 2012-ra (változatlan Ft/Euró árfolyam) mellett a hívásindítás bruttó ára 100 forint, a hívásfogadásé pedig 30 forint alá fog csökkenni, ami további 8-50%-os csökkenést jelenthet. A Bizottság mindezek mellett bevezetné a roamingforgalomban a másodperc alapú számlázást, oly módon, hogy a szolgáltatóknak lehetőséget ad egy szabályozott hívásfelépítési díj alkalmazására, amely nem haladhatja meg fél perc beszéd árát.

A roaming környezetben küldött SMS-ek legmagasabb kiskereskedelmi árát a Bizottság az ERG javaslatában megadott ársávot követve nettó 11 euró centben akarja megállapítani. Amennyiben az Európai Parlament és a Tanács is elfogadja a javaslatot, a magyar szolgáltatók ügyfeleinek uniós roaming környezetben átlagosan mintegy bruttó 87 forintba kerül egy SMS küldése és ez jövő nyárra bruttó 30 forintra csökkenhet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo