Autómentes napok szerte Európában

A fenntartható városi közlekedés témájával foglalkozó legjelentősebb európai rendezvényhez, az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan több százezer ember választott tegnap és ma gépkocsi helyett valamilyen alternatív közlekedési módot.

Ma zárul az egyhetes rendezvénysorozat, melyet a "Tiszta levegőt mindenkinek!" mottóval szervezett az Európai Bizottság. Az egy hét alatt számos, a mobilitás és a levegőminőség közötti összefüggés kiemelését célzó rendezvény került megrendezésre szerte Európában. Idén 37 ország több mint 1 650 városa csatlakozott a rendezvénysorozathoz.

A Mobilitási Hét célja, hogy a személygépkocsit kiváltó környezetbarát utazási lehetőségek megismertetése következtében megváltozzanak az emberek utazási szokásai. Az utazóközönség kipróbálhat alternatív közlekedési módokat, a helyi hatóságok pedig új szolgáltatásokat és új infrastruktúrát tesztelhetnek.

"Évről-évre egyre többen vesznek részt ebben a kezdeményezésben, ez pedig arra mutat, hogy az európaiak fontosnak tartják a városi közlekedés ügyét. Teljesen megalapozott, ha a levegő minősége miatt aggódnak, hiszen a szennyezett levegő egészségkárosító hatása óriási. Az európai városok kétharmadában nem teljesülnek a környezeti levegő minőségével kapcsolatos előírások. Mivel a légszennyezésért döntő mértékben a közlekedés felelős, meg kell találnunk a kibocsátások csökkentésének módjait, és el kell érnünk, hogy a városok levegője tisztább legyen, ezáltal javítva a városi életminőséget" mondta Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos a rendezvénysorozattal kapcsolatban.

Az első autómentes nap még 1973-ban került megrendezésre, az olajválság idején. Azóta számos ország csatlakozott a kezdeményezéshez, és 2000 óta a Bizottság is támogatja az eseményt, az évente megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét legjelentősebb programjaként.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által nemrég közzétett jelentés szerint az EU-ban a nitrogén-oxid (NOx) kibocsátás hátterében továbbra is szinte kizárólag a közlekedés áll, a részecskeszennyezés (a finom szemcséjű por) kibocsátásának tekintetében pedig a második helyet foglalja el. Ugyan a közlekedésből származó káros kibocsátások az EU tagállamok legtöbbjének esetében csökkenő tendenciát mutatnak, azonban a városi levegő minősége továbbra is problémákat vet fel.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo