Friss cikkeink

Támogatást bukik a "feketéző"
Az agrárvállalkozásokat uniós támogatásuk visszafizetésének kötelezettségével sújthatják, ha kiderül róluk, feketén alkalmaznak munkaerőt.

Dolgozzon a strandról!
Már a lehetőségek egész sora jelentkezik a vezeték nélkül, illetve a laptop méretű PC-s világnál is kisebb eszközökkel távoli munkavégzést elősegítve.

Nem bűnösök a magyar vállalkozók!
A német fuldai tartományi bíróság a magyar vállalkozókra vonatkozóan kedvező döntést hozott a napokban a Soko Bunda ügyben - tájékoztatta az egyik érdekelt cég, a Tóth Kft. vezetője Tóth Boldizsár csütörtökön az MTI-t.

Balatoni privatizáció: 100 százalék
A Balatoni Halászati Zrt. az ősszel módosítandó halászati törvény szerint akár száz százalékban is privatizálható lesz - mondta Suchman Tamás a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, országgyűlési képviselő (MSZP)csütörtökön Tihanyban, a busa halfaj balatoni szerepéről rendezett kétnapos tudományos konferencia megnyitóján.

Kochmeister-díj egyetemistáknak
Egyetemistákat jutalmaztak pályamunkáikat elismerve. Az egykori tőzsde alapítóinak egyikéről elnevezett díjat a BÉT 17. évfordulóján adták át.

Újraszabályozott közpénzügy
PM: szükség van a középtávú költségvetési tervezés alapvető átalakítására, új költségvetési szabályok bevezetésére.

Karóra válthatja a bankkártyát?
A MasterCard bejelentette az első érintés nélküli technológiával ellátott PayPass karóra kibocsátását Európában. A fizetési eszközként is használható kronométer, mely a törökországi Garanti Bank-nál igényelhető, a hitelkártyák új korszakát vetíti előre.

Bűnszolgáltatás a hálón
A McAfee Avert Labs rangsorba állította a biztonsági fenyegetéseket. A listán vezet a jelszavak lopására szakosodott weboldalak növekedése.

13 éves joghézagot pótol a GKM javaslata
Az üzleten kívül kereskedést végző eladók tevékenysége elleni panaszt ugyan úgy kelljen kezelni, mint az üzlettel rendelkező kereskedők elleni kifogásokat - erre tesz javaslatot a Gazdasági és Közkedési Minisztérium (GKM) egy kormányrendeletet módosító javaslatában, a szöveg a minisztérium honlapján olvasható.

175 milliárdos kaszinó épül
Még ebben a hónapban aláírják a szerződést, és a hatósági engedélyektől függően fél év múlva megkezdődhet a bezenyei kaszinókomplexum építése - értesült a Világgazdaság.
Múzeumok éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában a Pannon támogatásával
Június 23-án délutántól hajlnalig várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria.
Zsugorodik a könyvvizsgálói piac
A könyvvizsgálati értékhatár emelése miatt az auditálással foglalkozó kisebb cégek jó része bezárhatja a boltot. A könyvelőre kirótt büntetésre ráadásul nem nyújt fedezetet annak felelősségbiztosítási szerződése. A növekvő kockázatok miatt akad biztosító, amelyik a könyvelőktől igyekszik távol tartani magát - írja a Napi Gazdaság.
Magyar alapanyag építi Amerikát
Egy magyar találmány trendi zöld építőanyag lett Amerikában. Boronkay Gábor építőmérnök Duratherm nevű építőrendszere csúcsra jár az Egyesült Államokban. Az amerikai cég létrehozásában - a feltalálón kívül - oroszlánrészt vállalt Andre Bodo innovációs menedzser és Jim Miller tőkebefektető, a cég elnöke.
Nem törődünk egészségünkkel
Rosszabbul ítéli meg a magyar lakosság saját általános egészégi állapotát, mint 2004-ben - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által idén áprilisban elkészített lakossági egészségfelmérésből. Az egészségi állapot érzékelt romlása ellenére a többség semmit nem tesz a helyzet javításáért, vagy legalább a további negatív változások ellen. 2004 óta a szűrővizsgálatokra rendszeresen járók aránya is jelentősen visszaesett.
Felduzzad a pályázati keret
Másfélszeresére emelkedik a mikro vállalkozások eszközbeszerzési pályázati kerete a Közép-magyarországi régióban.
Magyarországon kullog az e-kormányzat
Feladatunk Magyarország globális versenyképességének segítése. Az ország versenyképessége romlik, a regionális verseny erősödik, nagy a kihívás a társadalom és a gazdaság számára is - közölte Dr. Bieneth Gusztáv, az Amerikai kereskedelmi kamara (AmCham) elnöke.
Kóka elméleti lehetősége
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint nincs napirenden a forint árfolyamsáv eltörlésének kérdése.
A Telekom boszorkánykonyhája
Első projektjeinek bemutatásával hivatalosan is megnyílt a Magyar Telekom kutató-fejlesztő laboratóriuma, a Kitchen Budapest. A KiBu-ban pályázat útján kiválasztott fiatal tehetségek kapnak lehetőséget arra, hogy új technológiai alkalmazásokat, művészeti alkotásokat hozzanak létre.
Megbékélés tokajival?
Nem Magyarországhoz tartózó településre utaznak át Tokaj-Hegyalja vendégei a Tokaj fesztiválra, bár Sátoraljaújhelyen még szárazon tanácskoznak.
Nincs tökéletes adórendszer
Kevés országban sikerült a piaci szereplők magatartását fiskális eszközökkel a környezetvédelmi célok teljesítésére rászorítani - állítja a PWC.
Szoknyahossz után hosszú farok
A szoknyahossz tőkepiaci elemzése után a hosszú farok számít olyan szakirodalomnak, amilyennel nem az orvostanhallgatók találkozhatnak a könyvtárban.
Vannak ötleteik a klímaváltozásra
A Cromo Alapítvány, az Energia Klub, és a Védegylet Állampolgári Tanácsot tartott, ahol megvitatták, mit tehet a hétköznapi ember, hogyan vehet részt a klíma védelmében, mit tehet a saját környezetében egy élhetőbb világért, és hogyan sarkallhatja a hatóságokat, politikusokat felelős döntések meghozatalára.
Mit keresnek a lakáspiacon?
Lakáspiaci elemzésekben leggyakrabban az ár szokott a központi téma lenni. Az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében a lakástípus és méret alapján nézte meg, melyek ma a legkeresettebb ingatlanok Magyarországon.
Hibrid autót fejlesztet a Google
A Google új alapítványa a kisfogyasztású, hibrid autó kifejlesztésére koncentrál - írja a Napi Gazdaság.
Magángyűjtők online galériája
Az EDGE Communications pr ügynökség és az Econet Nyrt. együttműködése eredményeként a mai naptól látogatható az a website, amely a műgyűjtés és a műgyűjtők személye iránt egyre intenzívebbé váló érdeklődés kielégítésére, a műgyűjtés kultúrájának megismertetésére és népszerűsítésére jött létre.
Így alkotunk mi
Különdíjat adott át a Pannon a Magyar Nemzeti Galériában.
Egymillió vírus készenlétben
A Panda Software egészfrontos háborút hirdetett a vírusok ellen: egy európai szinten összehangolt akció keretében, hosszas kutató- és elemzőmunka eredményeképpen egymilliós vírusadatbázist állított össze.
Kicsiket is fenyegetnek
Míg néhány éve csak a nagyvállalatok kötelező penzuma volt a hálózatok teljes körű védelme, ma már a kis cégek és az egyéni felhasználók is számos idegen, rosszindulatú támadás fenyegeti a hét minden napján. Személyes adataink, cégünk üzleti titkai is veszélyben vannak, de még az is előfordulhat, hogy számítógépeinket a világ egy távoli pontjáról valakik egy idegen rendszer elleni támadásra használják fel. De hiába a gondosan megtervezett védelmi rendszer, ha az egyéni felhasználók nincsenek felkészítve annak szakszerű használatára.
Ügyfélkapcsolati rendszert vezet be a Scania
Az Infinity a.s. a Synergon Csoport tagja, nyerte el a Scania Central European Region (CER: Csehország, Szlovákia, Magyarország) Microsoft CRM bevezetését, valamint a Meinl Eueopean Land Microsoft Dynamics CRM implementálását nemzetközi szinten, összesen 650 000 EUR értékben.
Új generációs bérelt vonal az Externettől
Az Externet új, LinkStar elnevezésű szimmetrikus internet hozzáférési szolgáltatása akár 4 Mbit/s fel-, illetve letöltést tesz lehetővé, mellyel kiválthatók a költséges bérelt vonali szolgáltatások.
Burjánzanak az internetbanki ügyfelek
Egyre több bank pushingolja lakossági és vállalati ügyfeleit az internetes bankolás irányába. A tavaly év végén közel másfél milliónyian intézték online pénzügyeiket - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a T-Mobile a Sun Microsystems Kft. negyedéves felméréséből.
Itt a legkártékonyabb kémprogram-toplista!
A Sunbelt Threat Research Center nyilvánosságra hozta a világszerte fertőző kémprogramok májusi toplistáját. A lista minden hónapban a díjnyertes CounterSpy kémprogram-eltávolítót használó és a Sunbelt ThreatNet káros alkalmazások elleni hálózatban résztvevő felhasználók automatikus visszajelzései alapján készül, ami átfogó képet ad a kémprogramok elterjedtségéről hazánkban és világszerte egyaránt.
Tóparti lakóknak 19 euróért
A Sármellék környéki lakosok számára a hétvégék kellemes berlini eltöltésére tesz javaslatot a Germanwings, miközben a németek nyaralását is szervezi.
Penthouse, loft, tetőtér...
Az elmúlt néhány év az ingatlanpiac felső szegmenseiben jelentős változásokat eredményezett. E változások egyik fontos eleme, hogy a keresletet a korábbinál szélesebb szempontrendszer jellemzi: az ingatlan elhelyezkedésén és méretén kívül sok más szempont is nagyobb jelentőséget kapott.
Fodor indítja a szemétszállítmányt
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán reggel személyesen indítja útnak Ácsról az első két kamion illegálisan Magyarországra szállított német szemetet. Az elkövetkező héten összesen 350 tonna - Baden-Württenberg-ből származó - hulladékot szállítanak vissza Németországba.
A digitális könyvkiadásé a jövő
Az Adobe kiadta az Adobe Digital Editions szoftvert - mellyel egyszerűvé válik az elektronikus könyvek, újságok és más digitális publikációk keresése, rendszerezése és olvasása. A Digital Editions kreatív lehetőségeket biztosít a kiadóknak digitális dokumentumaik publikálására. A szoftvert a nyilvános bétatesztelési fázis alatt több mint 300 ezer felhasználó töltötte le az elmúlt hónapban.
200 millió klímamenekült lesz 2040-ben
A Greenpeace környezetvédelmi szervezet attól tart, hogy a következő 30 évben 200 millióra növekszik a klímamenekülteknek, vagyis azoknak a száma, akik az ember okozta éghajlati változások miatt kényszerülnek hazájuk elhagyására. Ez a szám a hamburgi egyetem professzorának, Cord Jakobeitnek a tanulmányában olvasható. A tanulmányt a szerdai menekültek világnapja alkalmából tették közzé.
Hogy találjuk meg a kiemelt ügyfelet?
Magyarországon két szegmensben, a telekommunikációba és pénzügyi szektorban tevékenykedő ügyfelekkel bővíti partnereit az adatbázis és üzleti intelligencia szoftvereket kínáló Terradata - közölte Paróczi Gábor az NCR Magyarország Kft. értékesítési vezetője.
Nyolc gigás pendrive a Verbatimtól
A Verbatim 8 GB-os tárolókapacitással rendelkező gyors USB drive-ot dob piacra. A Verbatim Store 'n' Go sorozatában készülő piros színű, nagysebességű tárolóeszköz egyedülállóan hatékony és egyszerű használatot biztosít, kis mérete miatt pedig a tárolása is egyszerű.
Létszám- és átlagbér-növekedés három szakmában
Strukturális változásból hiánycsökkenés következett be az elmúlt egy év alatt - állapította meg tárcája egyéves mérlege alapján a pénzügyminiszter.
3G/HSDPA már közel 60 településen a Pannonnál
A nyári szezonra a Balatonnál is gyorsít a vezető mobilszélessáv-szolgáltató.
Könnyebb lesz az üzlet
Az új rendelettel a kisebb településeken a posták még abc-jellegűek maradnak, a csomagküldő cég legalább 4 négyzetméteres üzlettel működhet, míg a szexuális árut nem értelmezi a friss irányelv.
Filmmel csábítjuk a befektetőket
A magyar gazdaság imázsát erősítő, a működő- és kockázatitőke behozatal szempontjából kiemelt befektetői országokat célzó tizenhárom rövidfilmet készíttetett az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. - közölte a társaság.
Egymilliárd megjelenített internetes hirdetés
Az ETARGET online reklámértékesítő cég április és május hónapban is több mint egymilliárd hirdetést jelenített meg partnerportáljain.
3,8 millió forint a pénzügyi kultúráért
A "Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért" Alapítvány 2007. évi pályázati időszakának eredményhirdetésén az alapítvány kuratóriuma 18 pályázót részesített összesen 3,8 millió forint, vissza nem térítendő támogatásban.
Kötvénykibocsátás: túljegyezve
Túljegyezték a befektetők a Magyar Fejlesztési Bank 400 millió eurós kötvénykibocsátását, amelynek főszervezői feladatait a Calyon és a Dresdner Kleinwort pénzintézetek látták el. A június 14-én megtartott árazás alapján a kötvény az MFB Rt. által eddig elért legszűkebb hozamfelárral kerül a piacra.
Szélessáv a megoldás a problémákra?
A szélessávú megoldások fokozódó térnyerése érdemben javíthatna az Európai Unió romló versenyképességi tendencián - vélte Gyürk András (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő hétfőn kiadott közleményében, amely a témáról az EP strasbourgi plenáris ülésén aznap este vitatott jelentéshez kapcsolódott
Még két hét...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi egyeztetésre bocsátott 20, júliusban induló pályázati konstrukciót. Olyan szervezetek és intézmények véleményére számítanak, melyek hitelesen képviselik az adott szakterületet, társadalmi csoportot, vagy területi egységet.