Friss cikkeink

Sok minden tabu a magyaroknál...
Egyre több szó esik a CSR-ről, vagyis a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról, de arról már kevesebb, hogy az egyes országok és benne maguk az érintettek és a civil szereplők általában hogyan kezelik a kérdést. Egy cég CSR-attitűdje ugyanakkor nagyban függ attól, hogy egy adott országban milyen a kérdés támogatottsága, intézményesülése, szabályozottsága, hogyan viszonyulnak a civil szervezetek a vállalatokhoz, és egyáltalán: hogyan élnek, gondolkodnak az országban az emberek.

Kivizelt a vonatból és meghalt?
A német mozdonyvezetők rendszeresen kivizelnek a mozgó vonatból, és ez okozhatta a Budapest-Berlin expressz vezetőjének halálát is a Focus című német hírmagazin szerint.

Kókáék büszkék rá
Elismeréssel adózik saját munkája - stratégiája - iránt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az elkészült dokumentumot ismertető közleményében.

Következik a Szekszárd-Bóly és Bóly-Pécs
Folytatódik az M6-os beruházása, a következő szakaszokra három konzorcium tett pályázati ajánlatot, döntés novemberre várható.

Inkubátor-központban folytathatják
Háromszáz pályázatból tizennyolcat talált minden tekintetben támogatandónak, fejlesztésük során finanszírozandónak a ValDeal Innovációs ZRt.

Elismerő díjat kapott a VirusBuster
Mindössze két hónappal linuxos testvére után a Windows XP platformon futó VirusBuster Professional szerzett újabb "VB100" díjat gyártójának. A piacfüggetlen Virus Bulletin magazin kemény tesztjében a rendszer minden vadon terjedő vírust jelzett, s egyetlen hamis riasztást sem adott.

Gyúrós Tibor Díj tizedszer
2007-ben tizedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított elismerést, amely 2001 óta Gyurós Tibor Díj néven kerül átadásra. A bíráló bizottság idén 17 jelölt közül választotta ki az Év Informatikai Cégvezetőjét és az Év Fiatal Informatikai Vállalkozóját. 2007-ben az előbbit Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója, míg az utóbbit Csiszér Béla, a Sicontact Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el. Az IVSZ felhasználva az alkalmat külön elismerésben részesítette a hazai IT szakmáért az elmúlt évtizedben végzett munkája elismeréseként Beck Györgyöt, Kürti Sándort és Reszler Ákost, akiknek "Pro Informatika" Díjat adták át.

Júliustól hatályos az új biztosítási törvény
A hét elején fogadta el és sürgőséggel történő kihirdetését kérte a parlament az Európai Unió 5. számú gépjármű biztosítási irányelvének hazai gyakorlatba történő átültetése miatt szükséges törvényi változásokat - derül ki a biztosítás.hu Piac és Profithoz eljuttatott közleményéből.
A Pannon nem ért egyet a GVH döntésével
A Gazdasági és Versenyhivatal megbírságolta a Pannont, ám a mobilszolgáltató cég nem ért egyet a döntéssel és bíróságra viszi az ügyet.

Stagnált a kiskereskedelem teljesítménye
A mezőgazdaság, az ipar és az építőipar hozzáadott értéke a nemzetgazdasági átlagnál erőteljesebben, 7,5 százalékkal nőtt - közli a KSH.
Mindentudó router a Linksystől
A Cisco divíziójaként működő Linksys a Connected Office termékválasztékába tartozó számos olyan terméket jelentett be, amelyeket kifejezetten a kisvállalkozások számára tervezett és fejlesztett ki.
A miniszter is számla nélkül kérte?
Azonnali kérdést tesz fel hétfőn az MDF a Parlamentben. Azt kérik, hogy nevezzék meg azt a minisztert, akinek az asszisztense számla nélkül fizetett ki egy rendezvényt.
Ismerje meg a franciákat!
A 2005-2006-os franciaországi Magyar Gazdasági Év, illetve a 2001-ben Franciaországban rendezett magyar kulturális évad és a 2003-ban Magyarországon rendezett francia kulturális évad nagy sikerét követően újabb mérföldkőhöz érkeztek a francia-magyar kapcsolatok. Franciaország, történetében először, Francia Gazdasági Évet szervez 2007-2008-ban, melynek helyszíne - a világon elsőként - Magyarország.
Még száz új állás
Nőket, illetve 50 év felettieket - érettségizett és diplomás munkanélkülieket - is jelentős számban foglalkoztat Békéscsaba új országos bankja.
A leépítés folytatódik
A GKI-ban azzal számolnak, hogy 7,5-8 % közötti munkanélküliségi ráta az idén még bekövetkezhet az egyensúly érdekében hozott intézkedések miatt.
Munkavállalói jogokat a művészeknek
A művészek szabad munkavállalása még mindig akadályokba ütközik - szúrt szemet az EP-ben, ahol az erről szóló jelentés valós jogokat követel.
"Nálunk gazdagabb országokban is probléma"
Az egészségbiztosítási rendszer mielőbbi átalakítását javasolják a holland szakemberek Magyarországnak. Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter és Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő egynapos szakmai úton ismertette meg a holland több-biztosítós rendszert.
A bőr hazudni sem tud
Bőrünkre van írva a lelkiállapotunk. A stressz alatt lévő ember bőre elárulja őt. Csak rá kell nézni, hogy a szakember tudja, kipihent, egyensúlyban van, nyugodt, vagy netalán fáradt, stresszelt, gondterhelt, nyugtalan. Honnan ez a szoros kapcsolat a bőr és a lelkiállapot között? S ha tudunk erről, miért gondoljuk külsőleg gyógyítani a bőrelváltozásokat?
Új atomerőmű Magyarországon?
2007. június 7-én a Magyar Országgyűlés Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága informális ülést tartott Pakson a hazai energiastratégia kérdéseinek megvitatása céljából. A bizottságok tagjai tájékozódtak Paksi Atomerőmű Zrt. jövőbeni fejlesztési elképzeléseiről, amely összhangban van az energiastratégia téziseivel.
A tét 5 ezer megawatt áram
Az elkövetkezendő években 5000 MW-nyi termelés esik ki, amit pótolni az atomerőmű segítségéve lehet - érvelt a Ház gazdasági bizottsága.
Már csak három hét és kiderül!
Az Európai Bíróság (EB) 2007. június 28-ára kitűzte a magyar helyi iparűzési adóval (ipa) kapcsolatos előzetes döntéshozatali eljárás tárgyalását - közölte az a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának szóvivője.
A netezők többsége aggódik a klímaváltozás miatt
Ötből két fogyasztó szorgalmazza, hogy a kormányok korlátozzák a széndioxid és egyéb szennyező anyagok kibocsátását.
Kedvező az építőipar kilátása
A fővárosi lakásépítésben kedvező folyamatok kezdődtek 2006-ban, amelyek várhatóan 2007-ben is folytatódnak. A nemlakó épületek minden vizsgált szegmense növekedett tavaly a Közép-Magyarország régióban. Több szálloda, parkolási létesítmény, irodaház, ipari, logisztikai és kereskedelmi épület készült el, mint a megelőző évben. A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. és az E-Build Információs és Tanácsadó Kft. a Fővárosi Önkormányzat számára készített elemzést a budapesti és a Pest megyei ingatlanberuházásokról.
Pirin mellett jól lehet lakni
A tengerparti apartmanok négyzetméterárai 1200 és 2000 euró között mozognak - ismerteti a bolgár árakat a RE/MAX, jelezve, van magyar kereslet is.
Drágíthatják a szolgáltatásokat?
A beruházási tevékenységét fékező tényezők sorában az első az elégtelen belföldi kereslet áll - érvel a KKV-k konjuntúra indexe apropóján az Ecostat.
Aki nem lép egyszerre, az Románia
A visegrádiak egy bolyban, Szlovénia pozíciója romlott, Szlovákia stagnál - érvel a GKI, miközben az üzleti környezeti indexe felfelé tart.
Júliustól pályázható a Tüske
A Tüskecsarnok, egy nagy befogadóképességű kongresszusi központ kialakítása 8-9 milliárd forintba kerülhet, ennek negyedére uniós forrás igényelhető - írja a Világgazdaság.
Fogyatékosok a munkaerőpiacon
A sérült emberek munkához jutását segíti elő az a program, amelyet a Kézenfogva Alapítvány és partnerei dolgoztak ki.
Francia tapasztalatok, magyar versenyképesség
A franciaországi tapasztalatok alapján a kicsi, de nyitott és nagy versenynek kitett magyar gazdaságban a versenyképességi pólusok számára elkerülhetetlen a specializálódás, s ezért Magyarországnak néhány konkrét témában kell megerősödnie - mondta Párizsban Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.
Egyszerűbb elbírálás a Norvég Alapnál
Egyszerűbb lett a Norvég Alap harmadik körében június elsején megnyílt pályázati eljárás - közölte Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főosztályvezetője, a nemzeti kapcsolattartó szervezet vezetője.
Környezetipari klaszter alakult
Az észak-magyarországi régiók környezeti iparának lehetőségeit javítja majd az Enin Környezetipari Klaszter, amelynek létrehozását szerdán Budapesten jelentették be az együttműködő partnerek.
Magának, gyermekeinek senki nem akar ártani...
Főszerephez juthatnak a megújuló energiahordozók hasznosításának és az energiahatékonyságnak a lehetőségei, ha megóvjuk magunkat a túlhajtásoktól, élünk a várható uniós támogatásokkal, s nem mellékesen: meg is vitatjuk, hogyan kerülhetjük el a klímaváltozás ember okozta veszélyeit.
Zöld jelzés az operatív programoknak?
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) operatív programjairól a tárgyalások a vége felé közelednek, júniusban befejeződhetnek, majd ezt követi az unió belső jóváhagyási folyamata.
"Az ingatlanadót nem önmagában kell nézni"
A kormánynak az a szándéka, hogy legkésőbb szeptemberig ismerteti az adórendszer átalakításáról szóló terveket - mondta Gál J. Zoltán.
Szocialista, liberális és MDF-es (ex)képviselők új állásai
Volt parlamenti képviselőkkel "erősítették" meg a Paksi Atomerőmű Zrt. vezetését - közli az eheti HVG.
Melyik kórházba feküdjünk be?
Pár héten belül országosan is elérhetővé teszik az úgynevezett ágynyilvántartó rendszert, amelynek segítségével a kórházak telefonon érdeklődhetnek, hogy milyen betegségtípusnál hol kap a beteg ellátást és hol van szabad kapacitás - mondta az egészségügyi miniszter.
Áram: drágulni fog vagy olcsóbb lesz?
A januári piacnyitással várhatóan plusz-mínusz tíz százalékos sávban mozdul el a lakossági áram ára - mondta el Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.
Elismerések a TriGranitnak
Két ingatlanfejlesztéséért kapott elismerést Varsóban a TriGranit Fejlesztési ZRt., a Hilton Budapest WestEnd és a WestEnd City érdemelte ki a jutalmat.
Államháztartás: megint jobb
Május: a büdzsé deficites lett, az elkülönített állami pénzalapoknál és a társadalombiztosítási alapoknál többlet keletkezett.
Új IP-telefon szoftver az Avayától
Az Avaya, az üzleti kommunikációs alkalmazások, rendszerek és szolgáltatások terén múködő vállalat bemutatta új szoftverét, az Avaya Communication Manager 4.0-t, mely egy kiváló minőségű, nagy teljesítményű, hangalapú alkalmazási szoftver, gazdag hívásfeldolgozási és Call Center funkciókkal.
Magyarországon a NOD32 a piacvezető
Az IDC felmérése szerint a tavalyi évben piacvezető pozíciót ért el hazánkban a NOD32. Az ESET Software vírusirtóját 2006-ban több mint 40 000 magyarországi ügyfél vásárolta meg, a rekordszámú Virus Bulletin díjat begyűjtő program pedig az elmúlt hetekben két újabb tesztben teljesített kiválóan.
Az EKB korrigált
Nem okozott meglepetést az Európai Központi Bank: mondhatni, most már szokásosan szigorított, 25 bázispontos korrekciós korrekciót hajtott végre.
Reformokra biztatja a kormányt a kamara
Az infrastruktúra fejlesztésének és a gazdaságfejlesztésnek más arányát akarja az MKIK, s több uniós pénzzel hozatná helyzetbe vállalkozásokat.
Négy pilléren kell javítani
A következő időszakban Magyarország versenyképességét az ország külgazdasági integrációjának erősítése, az üzleti környezet minőségének javítása, az innováció erősítése, valamint a vállalkozói kultúra nimbuszának emelése határozza meg - mondta Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára.
Mire figyeljünk utazás előtt?
Az iskolai vakáció kezdetét követő hetekben ismét százezrek kelnek útra, hogy külföldön pihenjék kik az elmúlt időszak fáradalmait. Meglepő módon kétharmaduk még mindig nem gondoskodik utasbiztosításról, pedig az utazás költségeihez képest elhanyagolható összegért, már napi néhány száz forintért igen komoly kellemetlenségektől tudnák magukat megóvni - derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleményéből.
Megalakult az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter
A Miskolci Egyetem és a helyi vezető informatikai cégek ma ünnepélyesen megalapították az Észak-Magyarországi Informatikai Klasztert. Az együttműködési hálózat célja, hogy elősegítse a régió informatikai iparának fejlődését. A kezdeményezésben résztvevők olyan környezetet szeretnének teremteni, amely alkalmas arra, hogy biztosítsa további növekedésükhöz szükséges feltételeket.
Szaporodnak a céges rendezvények
A magyar vállalatok rendezvényszervezési szokásairól készített online piackutatást a KutatóCentrum. Az eredmények szerint a választás legfőbb szempontja a minőség és az alacsony ár, a referenciák kevésbé számítanak.
Eszköz az adattömeg kezelésére
A BEA WebLogic Event Server nagy volumenű "eseményforgalmat" képes kezelni, komplex "eseményfeldolgozást" végez - mutatja be produktumát a BEA Systems.