A nyertes pályázók lesznek a jó ügyfelek

A pályázatokon nyertes vállalkozások a bankok számára továbbra is jó ügyfelek maradnak, minthogy az uniós források csökkentik a kockázatot.

Az elmúlt napokban a pénzpiaci válság közvetlen hatásai Budapestet is elérték. Bár a példátlan nemzetközi összefogás hatásai hétfőn legalábbis nyugtatólag hatottak a piacokra, bizonyosnak látszik, hogy a hitelezési standardok sokáig nem lesznek annyira "ügyfélbarátok", mint a legutóbbi hónapokban. Számos hitelintézet szigorította az elmúlt hetekben a hitelezési politikáját, drágábban és nehezebben adnak majd hitelt a jövőben. A kormányzat érezve a nehézségeket, részben uniós forrásokra támaszkodó hitelprogramok elindításáról döntött, ám ezek pontos részletei, feltételrendszere egyelőre még nem ismert.

Az állami hitelprogram kedvező hatása mellett nem feledkezhetünk el arról, hogy a mostani bizonytalan gazdasági helyzetben felértékelődik a vissza nem térítendő Európai Uniós támogatások szerepe - mondta el Essősy Zsombor, a MAPI, Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója. A beruházások indításához - a feltételek betartása mellett - a pályázati pénzek biztos hátteret nyújtanak, ami egyrészt csökkenti a tervek megvalósításához szükséges forrás mennyiségét, másrészt - a 30-50 százalékos támogatási intenzitásnak köszönhetően - a beruházás finanszírozási kockázata is jelentősen kisebb lesz a megvalósításhoz kiegészítő és/vagy megelőlegező forrást nyújtó hitelintézeteknek. Az uniós pályázati pénzeket elnyert vállalkozások a bankok számára továbbra is a szívesen fogadott és akár az átlagos feltételeknél kedvezőbb kondíciókkal hitelezettek körébe fognak tartozni - vélekedett Essősy Zsombor.

A jövő évtől felfutó támogatás-kifizetések nyomán felgyorsuló beruházások ráadásul szignifikánsan hozzájárulnak a gazdaság fejlődésének újraindításához, akár 2-3 százalékos mértékben is növelhetik a hazai GDP mértékét - mondta el a MAPI vezérigazgatója, aki szerint a támogatások jelentősége így mind mikro- mind makrogazdasági szinten kedvezően járul majd hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez. Komoly felelőssége tehát

minden, a támogatások közvetítésében szerepet játszó intézménynek, szervezetnek és vállalkozásnak, hogy a brüsszeli fejlesztési pénzek valóban jó helyre és minél előbb kifizetésre  kerüljenek.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo