Árengedmények a kereskedelem napján

Az Európai Kereskedelem Napját negyedik alkalommal rendezik meg. A rendezvény a vásárlókhoz is szól, kiket akciókkal, nyereményjátékokkal várnak.

Az Európai Kereskedelem Napja a hagyományteremtő kezdeményezés nyomán minden év novemberének ötödik napján kerül megrendezésre Magyarországon és az Európai Unió több tagországában egyaránt. Ez évben a rendezvény szakmai védnökei Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.

Az Európai Unió szakmai szervezeteit tömörítő EuroCommerce kezdeményezésének célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kereskedelem gazdasági szerepére, fontosságára, a vásárlók mindennapjait átszövő technikai fejlődésre, az ágazatot jellemző gazdasági mutatókra.

A rendezvény lehetővé teszi a kereskedelem eredményeinek és a legidőszerűbb kereskedelmi problémáknak - sajtónyilvánosság előtti - megvitatását, a szakmai közélet kiemelkedő személyiségei, az érdekképviseleti szervezetek vezetői, valamint állami vezetők részvételével.

Az Európai Kereskedelem Napján a résztvevők az alábbi témákról váltanak szót a Budapesten megrendezésre kerülő szakmai fórumon:

  • a szakma két évtizedes mérlegének értékelése: mit adott, ad, és képes adni a jövőben a kereskedelem az országnak, milyen eredményeket mutathat fel,
  • a fogyasztók és a kereskedelem kapcsolata,
  • szakképzés, az oktatás helyzete a kereskedelemben, a vásárlót kiszolgáló alkalmazottak helytállása.

A rendezvény programjának keretében a kiemelkedő eredményeket elért magyar kereskedők, a szakmai érdekvédelmi szervezetek javaslatai alapján idén is magas szintű állami és szakmai kitüntetésben részesülnek: átadásra kerülnek Klauzál Gábor Díjak és Miniszteri Elismerések, valamint a VOSZ által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíj is.

Az Európai Kereskedelem Napja rendezvény a vásárlókhoz is szól. A rendezvényhez csatlakozó kereskedők azzal is felhívják a figyelmet az eseménysorozatra, hogy az Európai Kereskedelem Napja emblémájával ellátott üzletekben különféle árengedmények, ajándékok, játékok és nyereményakciók várják őket.

A szakmai szervezetek célja, hogy a vásárlók a lehető legtöbb alkalommal elégedetten távozzanak az üzletekből, ezért is fogtak össze a következő üzenettel: "Együtt a vásárlókért". A programokról egyéb információk a www.kereskedelemnapja.hu weblapon tekinthetők meg.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo