Friss cikkeink

Nem szigorít, sőt
Magyarázni kénytelen a Pénzügyminisztérium az egyik szabályozást. A koalíciós egyeztetésen a "kifuttatás" könnyítésről döntöttek, nem a fordítottjáról.

Kevés cégnek van energiastratégiája
Sok vállalatnak egyáltalán nincs stratégiája energiafelhasználása hatékonyságának a javításra - állapította meg a Hill and Knowlton tanácsadó cég az Egyesült Államokra, Kanadára, Nagy-Britanniára és Kínára kiterjedő elemzésében.

Kóka két csomagot és adókönnyítést jelentett be
Adóreform-lépéseket részletezett a gazdasági miniszter, a "kisadókat" összevonva, rostálva kell majd töredék adminisztrációval teljesíteni.

Újrafelhasználást ösztönöz az új betétdíj-rendszer
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) előkészítette a hulladékgazdálkodásban a termékdíj- és betétdíj-rendszer reformját, az érdemi változások várhatóan 2010-ben lépnek életbe - mondta Dióssy László, a tárca szakállamtitkára egy szakmai konferencián kedden Budapesten.

Új távközlési céget jegyeztek be
Bejegyezték a cégbíróságon a budapesti székhelyű CrossTel Mobile Távközlési Zrt.-t. A 20 millió forintos jegyzett tőkéjű cég egyetlen tulajdonosa a luxemburgi Capital Holding AG - értesült a Napi Gazdaság.

Érdemes lesz kutatni, sok a támogatás
Alapkutatásnál akár a ráfordítás egésze is támogatható a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból - a szerdán hatályba lépő, erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Havi száz perc ajándékba a Pannontól
Értékes és vonzó ajánlatot kínál a Pannon az új kártyás előfizetőknek.

Vendégmunkások lephetik el Ausztriát
A közép- és kelet-európai munkavállalók előtt 2009-től meg kell nyitni az osztrák munkaerőpiacot - írja a Világgazdaság.

Il Ferro: Apeh vizsgálat vár az ügyfelekre?
A közelmúltban vizsgálatot kezdett az APEH az autómatricás cégeknél. Sok kliens a havi hirdetési díj elmaradása után még egy kellemetlen ténnyel szembesül: ha korábban nem fizetett a kapott összeg után adót és tb-járulékot, most ezt kamattal és mulasztási bírsággal megfejelve kell teljesítenie.

A szoftveróriás támogatja a pekingi olimpiát
A XXIX. Pekingi Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága (BOCOG) és a Microsoft Kina bejelentették, hogy a Microsoft kínai leányvállalata látja majd el a 2008-as pekingi olimpiai játékok szoftverrendszer-szolgáltatói és támogatói feladatait.
Dupla pénz szaktanácsadásra
Három termelői kategóriába tartozó regisztrált gazdálkodók évente kaphatnak támogatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szaktanácsadási szolgáltatásokra - az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Az orvos egyre gyakrabban ajánlja fel
A lakosság mindösszesen egytizede számára legfontosabb tényező egy-egy gyógyszer esetében annak ára, a többség a készítmények hatásosságára és biztonságosságára figyel - hívja fel a figyelmet a GfK LHS Healthcare "Lakossági egészségfelmérés" tanulmánya. A különböző készítménytípusok közül a vényköteles szerek aránya a teljes gyógyszerköltésen belül 10 százalékkal nőtt 2004 és 2007 között.
Gyurcsány: "nem pénzt költünk..."
A nemzeti fejlesztési terv alapján kidolgozott operatív programokról az elmúlt napokban sikerült megállapodni Brüsszellel, ezzel lezárult egy szakasz az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) elkészítésében - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzeti Fejlesztési Tanács hétfői ülésén.
Mol: az osztrákok nem viccelnek?
Az osztrák OMV olajtársaság hétfőn nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az osztrák lapértesülést, hogy 13,5 milliárd euró hitelért fordult a Barclays Bankhoz és a JP Morgan-hez.
Székhelyvita: olasz-e a bajai cég?
A magyar Cartesio Bt. változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a cégnyilvántartást vezető Bács-Kiskun Megyei Bíróságnál, melyben annak bejegyzését kérte, hogy székhelyét Bajáról egy olaszországi városba helyezte át. Az Európai Bíróság jövő kedden hozza meg ítéletét az ügyben.
Úgy marad, hogy megy?
Linamar Hungary Nyrt. a nem elégséges szavazat miatt a tőzsdéről nem tud kivonulni, de az anyacég az országból igen - közölte a vezérigazgató asszony.
Előtérben a fiatalok, a sportolók, a tanárok
Meg is újul és bővül is a Demján Sándor létrehozta Prima Primissima díj, az alapítás ötödik évében, az idén. Három újabb adományozó pedig színre lépett.
Jön a globális bankkártya!
Sorozatos formátumváltás előtt állnak a világ legnagyobb bankkártya cégei. Amellett, hogy minden korábbinál erősebb biztonsági előírásokat vezetnek be a meglevő kártyatársaságok, az elkövetkező néhány évben egy új nemzetközi standard jön létre az EURO zóna bankkártya feldolgozásában.
A Dynamics AX dinamikus győzelme
Az XAPT-ot választotta Microsoft Dynamics AX-alapú integrált vállalatirányítási rendszerének megvalósítására az egyik jeles amerikai nagyvállalat.
Összeolvasztott kohászat
Kezdődhet a tagvállalatok szervezeti integrációja, az új struktúra kialakítása - jelentették ki a Dunaferr tulajdonosának, a Donbass képviselői.
Felzárkózástan Miskolcon és Ózdon
Digitális iskolahálózattal és Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó programnak igyekszik Borsod megye hátrányos helyzetét visszájára fordítani.
Megrendelésben nincs hiány
Sikereiről adott tájékoztatást a magyar piacon jól ismert svájci Stadler Rail Group. A társaság az előző évet 30 %-os árbevétel-növekménnyel zárta.
Szárnyaló sikerek, meghosszabbított akció a Pannonnál
Óriási az érdeklődés a Pannon Mobil internet csomagjai iránt.
Sok apró változás az adózásban
A vasárnapi koalíciós szerződés mellékletében a koalíciós partnerek megfogalmazták adóreform javaslataikat.
Dübörgő vállalkozásokon múlik a siker
A július 1-én vasárnap aláírt új koalíciós megállapodás értelmében a kormánypártok új kis- és középvállalkozási fejlesztési koncepciót fogadtak el.
14,5 milliárdot fizettek a véleményünkért
14,5 milliárd forintot költöttek 2006-ban a vállalatok, szervezetek és politikai pártok közvélemény- és piackutatásra a Piackutatók Magyarországi Szövetségének (PMSZ) adatgyűjtése szerint.
Milliós büntetés dohányzásért
Angliában tegnap életbe lépett a dohányzási tilalom a zárt nyilvános helyeken. A legkisebb büntetés 11 ezer, a legnagyobb 915 ezer forint - írja a Napi Gazdaság.
140 milliárd hitelt vettünk fel májusban
140 milliárd forinttal duzzasztották hitelállományukat májusban a magyarországi háztartások, így a náluk kinn lévő hitelek mennyisége a hónap végén már bőven meghaladta az 5000 milliárd forintot - olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiból.
A profit(realizálás) tud fájni is
Megkezdődött a kamatcsökkentés időszaka, mivel az infláció már túljutott a csúcsponton - mutatta fel győzelmi zászló gyanánt előrejelzésében a GKI.
Adóemelésből nyugdíjemelés
Adóemeléssel beszedhető a szükséges költségvetési többlet - érvelnek a romániai alsóházi honatyák, mert eldöntötték: emelik a nyugdíjakat.
(Kicsit) boldog nép
Tavaly májusban a bejelentett kiigazítás hatására a háztartások jövőjüket pesszimistábban kezdték látni. A helyzet visszatért a rendes kerékvágásba.
El ne felejtse az új adót!
Hatályba léptek a minimálisan fizetendő adót érintő szabályok, vagyis az adótörvény legutóbbi módosításának az adóbevalláshoz kapcsolódó nyilatkozattétellel összefüggő rendelkezései.
Színterápia szett
A Zepter International Ungarn Kft., nyári országos értekezletén került hivatalos bemutatásra, és a magyarországi piaci bevezetésre a speciálisan a Bioptron Pro1 polarizáltfény-terápiás orvostechnikai készülékhez kifejlesztett Színterápia Szett.
Múlt heti fonákságok - Gyurcsány Ferencnek kinevezett Bolgár Györggyel
Farkasházy most több mint magányos, a rádióból való kirúgatása már hozzá nem illő válaszolgatásokra késztette őt, ahelyett, hogy névsort olvasna.
Százak élete forgott veszélyben a repülőtéren
Nagy-Britannia a legmagasabb fokozatú biztonsági riadót léptette életbe, miután szombaton a Glasgow-i Nemzetközi Repülőtérre két férfi egy robbanószerekkel megrakott dzsipet próbált az egyik váróterembe vezetni. Az esetet összefüggésbe hozták a két napja Londonben megtalált és fel nem robbant két másik autós bombával.
Nem lesz könnyebb az autósoknak
Módosul a biztosítási törvény július elsejével, az ügyfelekre azonban csak az a szabály vonatkozik, amely szerint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megszűnte után 15 napon belül ki kell adnia a biztosítónak a kártörténeti igazolást. A többi szabály a biztosítókra és ügynökökre tartalmaz előírásokat.
Miniszterek és képviselők kupája
A tizennyolcadik alkalommal megrendezésre került "Tisztelt Ász!" Társasági Tenisztornára, hagyományosan az országgyűlési képviselők és az állami vezetők kaptak meghívást.
Tömegével mennek tönkre a magyarok
A Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség elkészítette a 2007. január 1. - 2007. június 30. között hivatalosan közzétett végelszámolások, csődeljárások és felszámolási eljárások statisztikai jelentését.
Roaming: Eurotarifa vagy olcsóbb ajánlat
Az előzetes bejelentésnek megfelelően június 29-én, pénteken megjelent az Európai Parlament és a Tanács rendelete a roaming-szolgáltatásról. A rendelet június 30-án lép hatályba és hatására az elkövetkező három hónapban jelentősen, esetenként 40-60 százalékkal csökkennek majd az Unión belüli roaming-szolgáltatás díjai, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
Optimizmus - pesszimizmusba ágyazva
Májushoz viszonyítva az optimista várakozások aránya 26 %-ról 11 %-ra csökkent, a borúlátóké 29 %-ról 45 %-ra emelkedett - összegezte az Ecostat.
Megjelenik a veszélyes társaságok listája
Az EU július 4-én fogadja el a légitársaságok frissített feketelistáját, melyen az összes indonéz repülőtársaság - köztük a nemzeti Garuda Airlines is - szerepel. Az EU bolgár, moldovai és ukrajnai társaságokat is veszélyesnek minősít majd.
Olajmaffia, rendőrök, politika
Kármán Irén szabadúszó oknyomozó újságíró, dokumentumfilmes múlt pénteki elrablásának és megveretésének lehetséges indítékát még ma is csak találgatni lehet. Kezdetben kézenfekvőnek tűnt ugyan, hogy az olajmaffia raboltatta el és verette meg figyelmeztetés gyanánt, hiszen Kármán Irén Szemben a maffiával címmel tavaly könyvet jelentetett meg a '90-es évek olajügyeiről. A kötet társszerzője az olajnyomozásokban egykoron kulcsszerepet játszó Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes volt, akit Papa fedőnéven ismertek az alvilágban, s így ismert meg a szélesebb közvélemény is.
Svájc gyorsan melegszik
Svájcban kétszer olyan gyorsan emelkedik az átlaghőmérséklet, mint az északi féltekén. Ezt az elmúlt száz esztendő mérési adatai alapján jelentették be a kutatók.
Biciklivel Londonba
Ferenczi István, 31 éves angoltanár 2007. július 1-én, vasárnap reggel Nagy-Britanniába indul szabadságra. Kispesti lakásából kilépve azonban nem a közeli reptér felé veszi az irányt, hanem előző este felszerszámozott kerékpárjára száll.
Mindenki az iPhone-ra vár
A legkitartóbbak már hosszú órák óta várakoznak a műszaki áruházak előtt, hogy az Apple iPhone első vásárlói között lehessenek. A készüléktől gyártója azt reméli, hogy megváltoztatja majd a mobiltelefon ágazatot.
Hogyan szabályozzuk a médiát?
A média önszabályozására nincs recept, de számos modell működik jól az európai országokban. Az önszabályozás pedig - a kialakult mintáktól függetlenül - egyértelműen hozzájárul a szakmai és az etikai szabályok tiszteletben tartásához, a peres ügyek számának csökkenéséhez és a szerkesztői függetlenség erősödéséhez - állapították meg a Független Médiaközpontban 2007. június 8-9-én tartott nemzetközi műhelyfoglalkozás résztvevői.
Hogyan lesznek hűségesek?
A kiskereskedelemben a versenyelőny eléréséhez kulcsfontosságú, hogy figyelembe vegyük a vásárlói igényeket, állítja az Economist Intelligence Unit "Intelligens kereskedelem: hogyan tegyük a vásárlást kellemes élménnyé" (Intelligent Merchandising: Creating a Unique Shopping Experience) című új háromrészes tanulmányának első kötete. A tanulmányt világszerte 180, a kiskereskedelem területén vezető pozíciót betöltő szakember internetes megkeresésével készítette az SAP megbízásából az Economist Intelligence Unit. A kutatásban résztvevő szakembereket interjú alaposa interjúnak vetették alá. .
Brüsszel akadályozná a kormányt a Mol-ügyben?
Az EU bizottsága jogi úton készül megtámadni Magyarországnak az úgynevezett aranyrészvénnyel kapcsolatos gyakorlatát, mely részvény különleges jogot biztosít az államnak az általa privatizált vállalatokban.