Januártól megszűnik a BKV-bérlet

Januártól bevezetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lesz, nem kell tehát plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a bérlettel rendelkezőknek - nyilatkozta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Az új szabályozással gyakorlatilag megszűnik az önálló BKV-bérlet és megvalósul a bérletek Budapesten belüli egységessége. Az új bérlet a megszűnő Budapesti Egyesített Bérlet helyébe lép, illetve felváltja a BKV-bérletet.

Az egységes bérlet bevezetéséhez szükség lesz 929 millió forint fővárosi önkormányzati és 1,8 milliárd állami kompenzációra, az utasok pedig 1 százalékkal járulnak hozzá a költségekhez a bérletek megvásárlásakor. Ez azt jelenti, hogy a várhatóan 7,9 százalékkal dráguló BKV dolgozói bérlet 8.900 forintos árából 1 százalékot az új rendszer bevezetésére fordítanának. A dolgozói bérletek esetében 100, a tanulói, nyugdíjas és a kétheti bérletek esetében pedig 50 forintot, összességében várhatóan nettó 416 millió forintot az Egységes Budapesti Bérlet díjrészeként a BKV majd átad a MÁV-nak és a Volánbusznak.

A tervek szerint 2011-ig 3 százalékra növelik a lakossági díjrészt, s ezáltal, illetve a főváros maximum egymilliárd és az állam maximum kétmilliárd forint támogatásával elérhetik, hogy a Egységes Budapesti Bérlet-konstrukció a becslések szerint felerészben önfinanszírozó lehet. A változással az utasok számára igénybe vehető kapacitás bizonyos relációkban bővül, s ezáltal csökkenhet a járatok zsúfoltsága és rövidülhet az eljutási idő.

A szocialista politikus elmondta, hogy egy általa benyújtott előterjesztés alapján hétfőn tárgyalja e kérdéskört a Főpolgármesteri Kabinet, s ezt követően a Fővárosi Közgyűlés meghozza majd a szükséges döntést.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo