Kínát csak a növekedés érdekli

Ven Csia-Pao kínai miniszterelnök szerint országának fő feladata a stabil gazdasági növekedés biztosítása mellett az inflációt kordában tartani.

A kormány feje a Kínai Kommunista Párt ideológiai szócsöveként számon tartott folyóiratban fejtette ki véleményét a feladatokról a jelen globális gazdasági-pénzügyi zűrzavarban, elismerve, hogy a növekedés és infláció terén szükséges egyensúlyt egyre nehezebb fenntartani, de elsőbbséget a gazdasági növekedés serkentése élvez.

A miniszterelnök a mostani nemzetközi körülmények között még inkább fontos kérdésnek tartja a tartós gazdasági növekedést, mert ennek híján a foglalkoztatásban, a költségvetés bevételeinek megszerzésében és a társadalmi fejlődésben is gondok jelentkeznek.

A kínai gazdaság növekedési üteme a tavalyi 11,9 százalékról mostanra egyszámjegyűvé lassult, az infláció az év elején 8,7 százalékosra gyorsult, bár szeptemberre 4,6 százalékosra sikerült leszorítani, de a drágulást Ven Csia-Pao egy hosszabb távon is érezhető gondnak tartja, különösen a nagyobb ütemű gazdasági növekedés megőrzése mellett.

Három kamatcsökkentést hajtottak végre hat hét leforgása alatt, a munkaigényes exportcikkek szállítói részére adókedvezményt biztosítottak, még a jelzálog-hitelek kamatát is mérsékelték a lakosság számára, és élénkítik az infrastrukturális beruházásokat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo