Kiváló minőség, önköltség körüli árakon

A felvásárlók megítélése szerint is nyomott árak, a tavalyinál valamivel nagyobb termés és az átlagosnál jobb, esetenként kiváló minőség - ez a héten befejeződő szüret mérlege a szekszárdi borvidéken.

Kelemen Erika szekszárdi hegybíró elmondta, hogy a hegyközséghez eddig 108 hektárról beérkezett adatok alapján a 2007-esnél valamivel több, hektáronként átlagosan 80 mázsa szőlő termett a borvidéken. A szőlő mustfoka 20-21-es értéket mutat, ami jó minőségre enged következtetni - tette hozzá.

A felvásárlási árak ugyanakkor alacsonyabbak a tavalyinál. A hegybíró szerint az egyik legnagyobb felvásárló 61 forintot adott a legkeresettebb szőlőfajta, a kékfrankos kilójáért. A felvásárlási árak 2007-ben országszerte 70-80 forint körül alakultak.

Schmidt Győző, az évi 75 ezer mázsa szőlőt feldolgozó, német tulajdonban lévő bonyhádi Danubiana Bt. ügyvezetője elmondta: idei áraik a 2006-oshoz hasonlóan alakultak, 55 forint és 85 forint között vásárolták fel a szőlőt. A legkevesebbet a zöld velteliniért, a legtöbbet a szürkebarátért fizettek, egy kilogramm kékfrankos ára 60 forint volt. A német, osztrák és skandináv piacon elsősorban fehér bort értékesítő bt. azonban az éves mennyiség 80 százalékát hosszú távú szerződés alapján vásárolja fel - tette hozzá a cégvezető.

A 21 hektáron szőlőt termesztő bátaszéki Gelencsér Sándor számításai szerint egy kilogramm szőlő önköltségi ára 50-55 forint körül alakult, és a peronoszpórával fertőzött szőlőt sok kistermelőtől nem is vásárolták fel.

Módos Ernő borász, az Alisca Borrend nagymestere úgy vélte, a növényvédelmi nehézségek ellenére az idei szőlő cukorfoka és savtartalma kiváló, sokszínű borokat eredményezhet. Idén a mediterrán évjáratokkal szemben nem az alkoholtartalom, hanem a gyümölcsös ízek kerülhetnek előtérbe. A borász a fajták közül kiemelte a merlot-t, a cabernet-sauvignont, a cabernet-franc-t és a kékfrankost, mint amelyekből kiemelkedő minőségű borok készülhetnek.

Módos Ernő szerint a felvásárlási árakat a jelentős óborkészlet és az olasz importborok megjelenése tartotta alacsonyan, megjegyezte azonban, hogy a szekszárdi borvidék még nem használta ki a marketingben rejlő lehetőségeket a hazai piacon, így a szekszárdi borok - különösen a kadarka - piacbővülés előtt állnak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo