Fogyasztói szokások cikkek


Vásárlási szokások: nehéz jól választani

Vásárlási szokások: nehéz jól választani 

A vásárlás nem éppen élvezetes időtöltés, amikor a napi rutin részét képezi. Akciók után kutakodni, árakat összehasonlítani és megtalálni a legkedvezőbb ajánlatot nem is olyan könnyű, mint azt gondolnánk. Sőt, néhány termék esetében kifejezetten nehéz; olyan, mintha egy almát hasonlítanánk össze egy körtével. A termékcímkék és az árcédulák feladata lenne, hogy segítsék az eligazodást, de sok esetben a fogyasztók nem tudják, hogyan használják ezeket.
Retrotraktort és lovat vennénk az interneten?

Retrotraktort és lovat vennénk az interneten? 

A 2013-as trendeket nézve azt hinnénk, hogy az apróhirdetési oldalakon is a számítástechnikai cikkek és az okostelefonok iránt érdeklődtek a leginkább, pedig nem! Meglepő, de a Jófogás.hu keresési statisztikái szerint a tavalyi évben Simson motorra, kerékpárra, babakocsira és fehérorosz traktorra vágytak a legtöbben, sőt előkelő helyen szerepeltek a lovak is.
Így dönt a vevő - a szokások rabjai vagyunk

Így dönt a vevő - a szokások rabjai vagyunk 

„Kevés a vevő!”, „Keveset vásárolnak az emberek”. Ismerősek ezek a panaszok? A kiélezett versenyben minden korábbinál nagyobb a tétje, hogy vásárlásra ösztönözzük potenciális vevőinket, majd megtartsuk őket hosszú távon is.
Karácsonykor a zselés szaloncukor a magyar sláger

Karácsonykor a zselés szaloncukor a magyar sláger 

Az ünnepek előtt a háztartások egyre többet költenek csokoládéra. A háztartások átlagos költésének emelkedése leginkább a szaloncukorra kiadott összegekben figyelhető meg, viszont az is látszik, hogy a kimért termékek iránti kereslet változásában tetten érhető a vásárlók növekvő árérzékenysége is.
Rosszabbul élünk, mint két éve

Rosszabbul élünk, mint két éve 

Európa-szerte több európai háztartás rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint két vagy három éve – és ötévnyi recessziót, megszorítást és növekvő munkanélküliséget követően nem képesek időben kifizetni a számláikat. Számos európai országban a gazdaság fellendülése mellett a növekvő munkanélküliséggel párhuzamosan az általános fogyasztói bizalom csökken, a vásárlóerő gyengül, a kifizetések pedig akadoznak- derült ki az Intrum Justita Fogyasztói Fizetési Jelentéséből, mely 21 országban több mint 10 000 fő részvételével vizsgálta a fogyasztói fizetések alakulását.
Előbb váltanánk bankot mint sampont

Előbb váltanánk bankot mint sampont 

Az elektronikai gépekhez és telefonokhoz vagyunk a leghűségesebbek. A szolgáltatások terén a mobilszolgáltatók viszik a pálmát, bankot azonban előbb váltanának a magyarok, mint sampon márkát - derül ki a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat ötvennyolc országban végzett felméréséből.
Zöldségből a magyart szeretjük

Zöldségből a magyart szeretjük 

Gyakorlatilag minden harmadik bevásárló kosárba kerül a zöldség, vagy gyümölcs. Az őszi és téli időszakban talán felértékelődő zöldségek vásárlásának havi eloszlása egyenletesebb, gyümölcsre legtöbbet júliusban és augusztusban költenek a fogyasztók.
Leszokunk - a vásárlásról

Leszokunk - a vásárlásról 

Egyre többen térnek át a cigaretta otthoni töltésére, mivel így lényegesen olcsóbban tudják „előállítani” a füstölnivalót, mint ha megvásárolnák a kész cigarettát, ráadásul azt kevesebb dohánnyal is töltik meg, mint a dohánygyárak.
Többet fizetünk bankkártyával

Többet fizetünk bankkártyával 

Az egyes üzlettípusok vásárlói köre nem zsugorodott tovább 2013 első hat hónapjában, sőt a főként alacsony árakkal és széles választékkal hódító hipermarketek, a független kisboltok és a hazai láncok újabb vásárlókat is tudtak nyerni. A korábbi évekhez képest jelentős fejlődés figyelhető meg a bankkártyás fizetések arányában.
A magyarnál a hús a favorit

A magyarnál a hús a favorit 

Honfitársaink kedvelik és gyakran fogyasztanak is húst. A GfK Hungária adatai szerint a szárnyasok és sertéshús népszerűsége és fogyasztása hasonló méreteket ölt, marha- és vadhús viszont ritkábban és kevesebbeknek kerül a tányérjára. Különösen e két utóbbi – jellemzően drágábban elérhető – kategória esetében figyelhető meg különbség a fogyasztók iskolázottsága és jövedelmi helyzete mentén.

Minden második háztartás rendszeresen vásárol bort 

A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből. Bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által immár jellemzően havonta vásárolt mennyiség növekedett.

Élelmiszerre költjük fizetésünk negyedét 

A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat, ami jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, amely egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre.

A digitális átállás dobta meg a forgalmat 

Az idei második negyedévben a műszaki tartós fogyasztási cikkek értékesítése 14 százalékkal bővült Magyarországon a megelőző év azonos időszakához viszonyítva a piac adatait összesítő GfK TEMAX mutatószám szerint. E növekedés legjavát az egyébként két számjegyű növekményt generáló szórakoztató elektronikai és a telekommunikációs piac, valamint az a fotópiac adta, amelynek az eladásai nem egészen tíz százalékkal gyarapodtak.

Nem is eszünk sok chipset 

Ha ropogtatásról van szó, a magyarok leginkább a tejfölös ízeket kedvelik, a németek viszont a magyar paprikára voksolnak. A franciák és az angolok sósan szeretik a chipset, míg a lengyelek igazi ínyencek, ha burgonyaszeletekről van szó. A kontinensünkön Norvégiában fogy a legtöbb chips, míg mi magyarok igazán mértéktartóak vagyunk.

Szeretünk online vásárolni 

Négyből három internetet használó magyar felnőtt vásárolt már a világhálón – derül ki a GfK Hungária Digital Connected Consumer tanulmányának aktuális adataiból. A magyar online vásárló főként telekommunikációs eszközt és kiegészítőket, biztosítást, könyvet, üdülést rendel valamely webshopban, és leggyakrabban bankkártyaadatainak a megadásával egyenlíti ki a számlát.

Így nassolunk mi 

A magyarok fele szívesen kínálja vendégeit chipsszel, egyharmaduk pedig baráti összejövetelekre is burgonyás ropogtatnivalót visz. A tavasz és a jó idő miatt több programot szervezünk, több időt töltünk barátainkkal, ilyenkor szívesebben fogyasztunk sós snackeket is. A magyarok fogyasztását nem fogta vissza a chipsadó.

A magyar fogyasztó a magyar bort szereti 

Az elmúlt 20 év borfogyasztási szokásait vizsgálva kiderül: egyre kevesebb bort iszunk. Már inkább csak kóstol a magyar. Ma az átlagborfogyasztó már jóval kevesebb mint 30 liter bort iszik meg évente. A 20. század első felében az egy lakosra jutó évi borfogyasztás átlagosan a 40-50 litert is meghaladta.

Egyre többet lógunk a hálón 

Töretlenül növekszik a világhálón böngészéssel töltött idő, s egyre hosszabban időzik az átlagos nethasználó mobil eszközökkel az internetre csatlakozva – főként egyéb módon kevéssé kitölthető idejében. A netezők többsége a 35 év alatti korosztályból kerül ki

Még ha van is pénzünk, akkor sem vásárolunk 

A szűnni nem akaró válság újraírja megszokott fogyasztói reflexeinket: csak arra áldozunk, amire muszáj, további igényeinket pedig alternatív módszerekkel elégítjük ki. Az online közösségi platformok virágzásával a fogyasztás is közösségivé vált: a csoportok erejével próbáljuk visszaverni a recesszió újabb és újabb hullámait.

Ezeket szeretjük a legjobban: kiosztották az Év Terméke díjakat 

A fogyasztók értékelése alapján választották ki azt a 12 terméket, amelyek az idén elnyerték az Év Terméke díjat - közölte a versenyt szervező Product of the Year Kft.

Mit vesz a neten a magyar? 

Miért rendelünk külföldről? A magyarországi vásárlók számára is az ár és a termékek elérhetősége a döntő, csakúgy, mint a régió többi országában – derül ki a PayPal fogyasztói kutatásából, amit Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában végzett 12.000 vásárló megkérdezésével.

Feljövőben az e-kereskedelem 

A GfK Hungária az idei évre a fogyasztás csökkenését, jövőre pedig stagnálását prognosztizálja. A háztartások költési szerkezetében jelentős változások történtek az elmúlt évtizedben, minek eredményeképpen főként az élelmiszerek és az élvezeti cikkek, valamint a ruházkodás terén fogták vissza a fogyasztást. A változások negatívan érintették a hazai tartós fogyasztási cikkek piacát is - a térségben tapasztalható egyébként pozitív trendek ellenére. Külön figyelmet érdemel az online értékesítés növekedése még akkor is, ha az élelmiszer termékek piacán részaránya még elenyésző.

Nem az EB, hanem a meleg miatt nő a sörfogyasztás 

A nagy sportesemények kapcsán a sör és a sós ropogtatnivalók forgalmának emelkedésére számítanak a gyártók, kereskedők. Az elmúlt hat év adatainak vizsgálata alapján azonban nem mutatható ki egyértelmű összefüggés a rendezvények és a vásárlások között.

Bizakodóbbak vagyunk, de hitelt nem vennénk fel 

Bár továbbra is jelentősen elmarad az elmúlt két év azonos időszakában mért értéktől, 2012 júniusában emelkedett a GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Indexének értéke az első negyedévhez képest. A hitelfelvételi kedv némiképp az eddigieknél is alábbhagyott.

Jót tett a kiskereskedelemnek a hőség és az EB 

A kiskereskedelmi forgalomban a hőség alatt nő az ásványvíz-, sör- és jégkrémeladás. Az elmúlt napok meleg időjárása miatt lényegesen emelkedett a nyári szezonális termékek iránti kereslet.

Kevesebb szegény, egyre gazdagabb gazdagok 

2020-ra kevesebb szegény nemzet lesz, a jómódú országok pedig még nagyobb gazdagságra tesznek szert. Magyarország az évtized végére már az érett fogyasztói csoportba fog tartozni, ahol a legtöbbet szórakozásra és egészségügyre költenek, ahol az állam nem gondoskodik az ellátásról.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Szétszakadt a fővárosi lakáspiac, mennyit lehet alkudni?

Szétszakadt a fővárosi lakáspiac, mennyit lehet alkudni?  

Az alku az ingatlanpiacon egy általános és elterjedt gyakorlat, szinte kötelező.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Gazdaság

Vidéki vásárban razziázott a Nébih, megsemmisítés lett a vége

Vidéki vásárban razziázott a Nébih, megsemmisítés lett a vége  

Folytatódott a szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának tavaszi ellenőrzése.

Társadalom

Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet

Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet  

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo