értékesítési technika cikkek


Nem magunknak fejlesztünk

Nem magunknak fejlesztünk 

A fiatal fejlesztőkből álló Bitrise szintén fejlesztőknek nyújt szolgáltatást. A magyar startup komoly sikereket ért el nemzetközi szinten, aminek egyik bizonyítéka, hogy olyan partnerekkel büszkélkedhet, mint az Amazon vagy a HipChat.
6 tipp a termékünk személyes bemutatásához

6 tipp a termékünk személyes bemutatásához 

Nem elég, ha a miénk a legjobb termék, azt úgy kell bemutatnunk a vevőnek, hogy ő is úgy érezze, érdekes lehet számára, amit kínálunk. Értékesítési szakértőnk prezentációs módszerei következnek.
Valójában mind értékesítők vagyunk. Van 3 tippünk, hogy jobban csináljuk!

Valójában mind értékesítők vagyunk. Van 3 tippünk, hogy jobban csináljuk! 

Lehet, hogy a névjegyén nem az értékesítő megnevezés áll, de azokra a képességekre, amelyektől igazán jó eladóvá válik valaki, mindenkinek szüksége van a privát és a munkahelyi életében egyaránt.
6 tipp a sikeres értékesítési beszédhez

6 tipp a sikeres értékesítési beszédhez 

Az értékesítési „pitch” sem a régi már. Abban az értelemben legalábbis semmiképpen, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy odadobunk valamit a reménybeli ügyfélnek, aztán „vagy eszi, vagy nem”. Manapság az értékesítési szövegek sokkal inkább beszélgetések. Meg kell hallgatunk az ügyfelet, valódi kérdéseket kell feltennünk és az igazi problémáira megoldást kínálnunk.
Az értékesítési szövegírás 5 kérdése - és a válaszok

Az értékesítési szövegírás 5 kérdése - és a válaszok 

Ihlet és alkotói válság – a profi értékesítési szövegírók által ritkán használt szavak, mert ők, ha kell, akár gombnyomásra is kötelesek olyan szöveget írni, ami elad. Szakértők segít, hogy önnek is menjen!
Mi hatja meg egy cég beszerzési osztályát?

Mi hatja meg egy cég beszerzési osztályát? 

Minden szövegíró tudja, hogy cégekkel másképp kell kommunikálni, mint az egyedi vásárlókkal. Máshogy, de hogyan? Szakértőnk segít!
Ettől lesz tényleg hatékonyabb az értékesítés

Ettől lesz tényleg hatékonyabb az értékesítés 

Az értékesítők ideje bizony nagyon drága a cégeknek, kár lenne feleslegesen pazarolni. A legjobb lenne, ha csak olyan ügyfelekkel kéne például személyesen találkozniuk, ahonnan nagy eséllyel jelentős megrendeléssel távoznak. Ha bizonyosság nincs is, megtehetünk néhány dolgot, hogy kevesebb legyen a „lukra futás”.
Többet akar eladni? Lássa, kivel áll szemben!

Többet akar eladni? Lássa, kivel áll szemben! 

Az értékesítők sikeréhez vezető első lépése az értékesítési helyzet felismerése. Az értékesítési helyzetek különbözőek, és a különböző helyzetek más-más értékesítői viselkedés tudatos alkalmazását kívánják.
Telefonos eladás: amit mondjunk - és amit ne

Telefonos eladás: amit mondjunk - és amit ne 

A telefonos értékesítés az egyik legnehezebb műfaj, a cégek azonban nem mondhatnak le róla. Egy jól megfogalmazott mondat, egy megfelelő helyen elejtett szó elég lehet a sikerhez, vagy megelőlegezheti a kudarcot.
6 dolog, ami lehetetlenné teszi az eladást

6 dolog, ami lehetetlenné teszi az eladást 

Nézzünk szembe a ténnyel: nem mindenki való értékesítőnek – ahogy nem mindenki való tanárnak, vagy éppen színésznek sem. De ki igen? Grant Cardone értékesítési tréning szakértő szerint az alábbi vonások vezetnek ahhoz, hogy egy értékesítő elbukik.

Így lehet többet, többért eladni 

Minden cég fejlesztését az értékesítés rendbe rakásával kell kezdeni. Hogy miért? Mert önmagában pénzt jelent, ami valójában stabil működést jelent. Ehhez adunk három könnyen követhető tippet.

Így kell lekötni a hallgatóságot egy előadásban! 

A történetek erejét az üzleti életben is remekül kihasználhatjuk. A storytelling, vagyis a történetmesélés módszertana számos helyzetben nagyon hatékony lehet, akár értékesítésről, akár bizalom kiépítéséről van szó. Mutatunk néhány konkrét technikát, ami segíthet felépíteni egy jó történetet.

Minden a vággyal kezdődik 

A legtöbb ember nem tudja, hogyan építsen fel egy értékesítési tárgyalást, és azt sem, hogy hol rontja el. Ha szeretnénk javítani az értékesítési statisztikádon, akkor érdemes bevetni az asszertív kommunikációt.

Mitől lesz sikeres a call center? 

A call centerek értékesítésben való szerepét nagyon sokan már temetik, holott a valóságban egyre szélesebb körben használják eredményesen ezt a csatornát. Telefonálni tényleg mindenki tud, vagy valójában ez komoly szakma, és biztos kézzel előkészített feltételek szükségeltetnek hozzá?

Értékesítés Angliában: 7 tipp, mire figyeljünk! 

Minőségi érvek, ápolt külső és politikamentes párbeszéd – csak 3 fontos szabály, amit érdemes betartanunk, ha angliai céggel tárgyalunk. Milyen, a gyakorlatban hasznosítható praktikákat vethet be egy külföldi vállalkozás tulajdonosa, ha Angliában szeretne üzletet kötni? Martin Williams, a European Business Solutions (EBS) alapítója erről beszélt a Piac és Profit által rendezett Brit-Magyar Üzleti Fórumon.

Így készítsünk visszautasíthatatlan árajánlatot 

Sokszor nehéz eldönteni, milyen ajánlat lenne az, amire a vevő nem tud nemet mondani. A tartalom és a forma is számít! Íme néhány hasznos tipp árajánlat készítéséhez.

Mit és miért értékesít az ügyvezető? 

Miért kéne nekem bármit is eladnom, hiszen azért vannak az értékesítők - gondolhatja sok ügyvezető. Ez a megközelítés azonban téves - hangzott el a Piac&Profit KKV-Akadémiáján. De mit és hogyan értékesít a vezetői? Elmondjuk!

15 mód, hogy vonzónak tűnjenek az áraink 

A marketingkommunikáció alapja, hogy hogyan tudunk valamit vonzóbban bemutatni. Az akciózáson kívül van még legalább 15 módja annak, hogy az árat vonzón bemutassuk. Mutatjuk, hogyan!

A tökéletes termékpaletta titka 

Amikor egy cég összeállítja a termékeinek a kínálatát, sokszor egy nagyon fontos szempontot nem vesznek figyelembe - a termékek viszonyát.

A sikeres értékesítés 4 lépcsője 

Az értékesítés folyamat, melynek minden egyes eleme fontos ahhoz, hogy végül sikeres legyen az eladás. Szalai Károly - értékesítési és marketing szakértőnk - segít lépésről lépésre!

Ez tényleg elad: haszonérvelés 

Alapvető (lenne), hogy egy értékesítő ismerje a terméket, amit árul. De ez csak az első lépés. A sikeres eladáshoz a fogyasztó szemszögéből kell látnunk a dolgokat. Értékesítési és marketing szakértőnk, Szalai Károly bevezet a haszonérvelés rejtelmeibe.

Mitől jó egy eladó? 

Az internet korában a vásárlók már maguk tudnak információt szerezni a termékekről és összehasonlítani azokat. A hatalmas árudömpingben viszont a személyes eladás fontossága egyre jobban növekszik. Nagy feladat hárul az eladókra. Értékesítési és marketing szakértőnk, Szalai Károly segít, mit kell tudniuk az eredményességhez.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

A kisteherautók is megjelennek az autómegosztó piacon

A kisteherautók is megjelennek az autómegosztó piacon 

Innovatív új szereplő az autómegosztásban: megérkezett Magyarországra az 123 Transporter, a mobilalkalmazás, amellyel kisteherautót bérelhetünk.

Pénzszerzés

Mivel próbálják megkaparintani a fiatalokat a bankok?

Mivel próbálják megkaparintani a fiatalokat a bankok?  

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte az aktuálisan elérhető akciókat.

Jogi kisokos

Aki fizet, jöhet? Mit tud a magyar aranyvízum?

Aki fizet, jöhet? Mit tud a magyar aranyvízum?  

Míg a magyarországi aranyvízum szabályai még az utolsó finomításokon mennek át, addig az unió más országaiban már évek óta népszerűek a hasonló programok.

Cégblog

Akár vízilabda torna is lehetett volna

Akár vízilabda torna is lehetett volna 

Nemcsak egymással, hanem a mostoha időjárással is meg kellett küzdenie a csapatoknak szombaton a Csúcs Kupa kispályás labdarúgó tornán, amelyet az Országgyűlés válogatottja nyert meg, immár sorrendben negyedszer.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo