Digitalizáció cikkek


Küszöbön a készpénzmentesség? Nagy változás előtt a magyar gazdaság

Küszöbön a készpénzmentesség? Nagy változás előtt a magyar gazdaság 

Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális gazdaságnak.
Hol tartanak a magyar cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a magyar cégek a digitalizációban? 

A hazai kkv-szektor nagy része még épphogy csak belefogott a digitalizációba, bár minél nagyobb egy cég, annál előrébb tart - derül ki a Digiméter 2020-as kutatási jelentéséből. Az adminisztrációs folyamatok terén egész jól állunk, de az értékesítés és marketing a legtöbb hazai cégnél még javarészt múlt századi eszközökkel folyik.
Kilábalás a válságból, de hogyan? - 1200 kkv-t kérdeztek meg

Kilábalás a válságból, de hogyan? - 1200 kkv-t kérdeztek meg 

Hat hónappal a világjárvány első hullámát követően a Vodafone a Deloitte bevonásával tanulmányt készített arra vonatkozóan, hogy a COVID válság milyen hatással volt az európai vállalkozásokra. Az 1200 kis- és középvállalkozás bevonásával készült tanulmány rámutatott, hogy a leginkább digitalizált vállalkozások több mint kétszer annyi üzleti lehetőséget tudtak megragadni a pandémia ideje alatt, mint a legkevésbé digitalizáltak.
Digitalizációs boom - magyar cégek is a nyertesek között

Digitalizációs boom - magyar cégek is a nyertesek között 

Immár 7 magyar céget találhatunk az ingatlanszektor digitális technológiai innováció topligájáról készített listán.  A startup világ egyik legélénkebb szegmensének tartott, úgynevezett proptech piacon a befektetési kedv 5 év alatt megtízszereződött.
Jön a digitalizációs törvénycsomag - ezt segíti majd elő

Jön a digitalizációs törvénycsomag - ezt segíti majd elő 

Hamarosan érkezhet egy fontos törvénycsomag a parlament elé.
Ez lehet a vállalatok igazi vakcinája a pandémia ellen

Ez lehet a vállalatok igazi vakcinája a pandémia ellen 

Felértékelte az automatizáció jelentőségét a járvány a gazdasági szereplők körében - világított rá egy friss kutatás. Azok a cégek, amelyeknek növekedési kilátásai nem csökkentek jelentősen, általában a távmunka kihívását is jobban tudták kezelni. A 200 fő feletti cégek jobb munkaerőmegtartó képességről számoltak be, és körükben volt inkább pozitív a távmunka munkaerőhatékonyságra gyakorolt hatása is.
Egyvalamire legalább pozitívan hatott a koronavírus-járvány

Egyvalamire legalább pozitívan hatott a koronavírus-járvány 

Arra például, hogy ha kényszerből, a megfertőződéstől tartva is, de nem kevesen voltak, akik a megszokott bankfiókba járás helyett rákaptak pénzügyeik online intézésére.
Ez már a jövő: a végrehajtást is elérte a digitalizáció

Ez már a jövő: a végrehajtást is elérte a digitalizáció 

Az egészségügyi kényszerhelyzet az élet számos területén felgyorsította a folyamatok digitalizálását. Nem kivétel ez alól a közokirat alapján induló végrehajtási eljárás sem, ahol pár hónapja kötelezővé vált az elektronikus eljárás.
Nem elég a digitalizáció - a munkavállalókra is gondolni kell

Nem elég a digitalizáció - a munkavállalókra is gondolni kell 

Egymástól független, vagy akár egymás ellen ható prioritásokként kezelik a nagyvállalatok a technológiai és a humán fókuszt – derült ki a Deloitte 2020 Globális Humán Erőforrás Trendek kutatásának riportjából. Pedig a COVID-19 járvány rámutatott arra, hogy a szuperfejlett technológiák csak akkor bizonyulnak hasznosnak, ha alkalmazásukra a munkavállalók is felkészültek.
Most jöttek rá a cégek, mennyire fontos a digitalizáció

Most jöttek rá a cégek, mennyire fontos a digitalizáció 

A március közepe előtt digitális eszközöket nem használt, vagy ilyen irányú fejlesztésekbe nem fogott kis- és középvállalkozások 40 százaléka szüneteltette vagy korlátozta jelentősen a tevékenységét. Ez is kiderült a Magyar Telekom megbízásából az eNET által végzett felmérésből.

Ez most kényszer a kkv-knak, de a fejlődés kulcsa lehet 

Habár sok mindent kényszerből lépnek most meg a vállalkozások, ez a felkészülés nagyban elősegítheti a hazai kkv szektor digitális fejlődését. Az Európai Bizottság tavalyi adatai alapján Magyarország a 23. helyen áll a digitális versenyképesség terén, a jelenlegi helyzetben azonban az eddig elmaradt fejlesztések várhatóan megvalósulhatnak.

Digitalizáció és a hazai bankok - komoly lemaradásban 

Aligha van ma trendibb kifejezés Magyarországon a digitalizációnál. Jelzi ezt az is, hogy rövid időn belül a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség is előrukkolt a maga javaslatcsomagjával.

Lépéskényszerben a biztosítók 

Ahogy a bankok esetében, a hazai biztosítóknál is alacsony még a digitalizáció foka nemzetközi összevetésben. Az jobbára kimerül a papírmentesség megteremtésében, továbbá abban, hogy az egyes termékek értékesítéséhez, a kapcsolattartáshoz, a kárrendezéshez köthető folyamatokat digitalizálják, például a kockázatelbírálást.

Küszöbön az egészségügy forradalma? 

Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható.

Digitális biztonsági trendek idén: erre készítsd fel a cégedet 

A digitális biztonság területén számos jelentős változás ment végbe 2019-ben. A védelmi oldalon állók számára fontos megérteni ezeket a trendeket ahhoz, hogy számítani tudjanak a jövőben felbukkanó fenyegetésekre és hogy a legjobban felkészüljenek rájuk. A Sophos most bemutat néhány jelentősebb változást az elmúlt évből, mely a digitális biztonság területét érintette, és hatással lesz a 2020-as helyzetre is. Szóba kerülnek a zsarolóvírusok, az automatizált, aktív támadások, a gépi tanulás és a mobilokat, illetve a felhőket érintő biztonsági kockázatok.

Netező nyugdíjasokkal oldaná meg a kormány a halmozódó készpénz problémáját 

A számítógépes és internethasználati ismeretek elterjesztésére a kormány 91 milliót biztosít az idősügyi modellprogram folytatásaként egy tavaly év végén megjelent kormányhatározatban. A kiokosított nyugdíjasok már használni tudják az elektronikus bankolást.

Több új állást hozhat a digitalizáció, mint amennyi megszűnhet 

A Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint 2022-re 133 millió új munkahely jön létre világszerte a digitalizációnak köszönhetően, míg párhuzamosan mintegy 75 millió álláshely fog megszűnni a folyamat miatt a következő három évben. Ha bejön a jóslat, a szaldó tehát pozitív lesz: több állás születik, mint amennyi megszűnik, viszont ez hatalmas problémát jelent majd a vállalatoknak az új álláshelyek betöltése terén.

Teljesen átrendezheti a bankszektort a digitalizáció 

Az elmúlt évtizedekben számos változás érintette a pénzügyi szférát, de ezek inkább lehetőséget jelentettek. A digitalizáció viszont alapjaiban rázhatja meg a szektort, hiszen a technológiai vállalatok részéről komoly kihívókkal kell szembenéznie a bankoknak, amelyek a változások ellenére eddig nem kellett, hogy feladják a tradicionális üzleti modelljüket. Most viszont könnyen lehet, hogy akár erre is sok kerül majd.

A generációváltás után a digitalizáció a kihívás 

A finisébe fordult egy évvel ezelőtt indult hiánypótló sorozatunk, amelyben egy magyar tulajdonú családi vállalkozásban véghez vitt vezetőváltás menetét mutatjuk be. Immáron alig két hónappal a tervezett átadás-átvétel előtt már a váltás utáni kihívásokat vettük szemügyre Csóti Gábor szervezetfejlesztő-tanácsadó, a BusinessWork Hungary Kft. ügyvezetőjének segítségével.

Digitalizáció - kulcs a jövő munkahelyéhez 

Napjaink egyik legfontosabb vállalati trendje a digitalizáció. Az üzleti és a HR stratégia megvalósításában is egyre nagyobb szerepet játszanak a technológiai megoldások. Nem mindegy, hogy a vállalatok melyik irányba indulnak és milyen módon haladnak a digitalizáció útján. Temesvári Zsoltot, a globális ICT tanácsadó és rendszerintegrátor hazai vezetőjét, a Getronics Magyarország kereskedelmi igazgatóját kérdeztük.

Orbán: nálunk már a jövő elkezdődött 

Magyarország készen áll, sőt már hozzá is fogott, hogy a digitalizálódó világgazdaság egyik sikertörténete legyen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hungexpón, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World 2019 konferenciájának megnyitóján.

Robbantottak az új ATM-ek 

Új korszak indul a bankolásban: a készpénzes tranzakciók egyre inkább  automatákon keresztül történnek, a papír alapú tranzakciókat digitálisak váltják fel, miközben a személyes tanácsadásra és a bankfiókokra továbbra is komoly igény van.

Hazai startup - amerikai gigacég: 1:0 

A közelmúltban a magyar sajtóban is megjelent annak a startupnak az esete, amelyet egy amerikai multi perelt be többek között a trademarkhoz és brandhez fűződő jogok megsértésének és a vásárlók megtévesztésének vádjával. A per a magyar cég győzelmével végződött, az esküdtszék döntése nyomán a bíróság minden pontban nekik adott igazat.

A vízgazdálkodásban sem elkerülhető a digitalizáció 

a konferencián rámutatott arra, hogy a klímaváltozás olyan folyamat, amelynek hatása 80 százalékban a vízen keresztül jelentkezik. Többek között abban, hogy a hidrológiai ciklus felgyorsul, megnő a szélsőségek előfordulási valószínűsége, több árvíz lesz, ugyanakkor nagyobb lesz az aszályoknak való kitettség térben és időben.

A digitalizáció több, mint üzleti lehetőség 

A naprakész informatikai háttér létfontosságú az üzleti változásokra történő gyors és eredményes reagáláshoz. Az ügyfelek elégedettségén is rengeteget javítanak az innovatív eszközök és megoldások.

A technológia nem elég, más is kell az üzleti sikerhez 

Kétharmaddal nagyobb üzleti hatékonyság érhető el, ha az új technológiák bevezetéséhez céges kultúra és hosszútávú digitális jövőkép is társul. A kutatási eredmények szerint szoros összefüggés van az üzleti hatékonyság és a vállalat általános átalakulása között.

Nagy lyukak vannak a mobilok védelménél 

A digitalizáció kényelmesebbé, egyszerűbbé, gyorsabbá teszi számos tevékenységünket, azonban az online tér számos veszélyt is rejthet, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, elég csak az adathalász kísérletekre vagy hackertámadásokra gondolnunk.

Megnyugodhatnak az ügyfélszolgálatosok, ember nélkül nem megy 

Tektonikus erejű változásokat hozott a digitalizáció a vállalatok ügyfélszolgálati működésébe, de szakértők szerint a jövőt a különböző csatornák közötti átjárás, ugrálás, és nem a gépek uralma jelenti.

A gépek is olvashatják a befektetői információkat 

A digitalizáció vívmánya, hogy a tőzsdén jegyzett társaságok éves beszámolói hamarosan gépek és emberek által egyaránt jól olvasható formátumban is elérhetőek lesznek.

A digitalizációval a bolygó is megvédhető 

A digitalizáció nem csak gyorsabb és egyszerűbb megoldásokat kínál, de környezetvédelmi értékeink, ezáltal bolygónk megóvását is segíti. A K&H  innovatív fejlesztései mellett a társadalom és gazdaság felé irányuló felelősségvállalási tevékenységét is a digitalizáció jegyében bővítette.

Számlázás: a kicsiknek van még mit tanulni 

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) számlázási gyakorlatában egyre inkább előtérbe kerülnek a digitális megoldások. Összességében ugyan még mindig a számlatömb uralja a piacot, de tízből négy KKV már számlázó programot használ.

Így kerülhető el a cégindítás két kritikus pontja 

A mai digitális világ az induló és fejlődni vágyó vállalkozások számára számtalan új lehetőséget kínál, egyúttal azonban kihívást is jelent, hogy a gyorsan változó technológiai és szabályozási környezettel lépést tudjanak tartani a cégek.

Erre a 4 készségre lesz szükség a jövőben 

A jelen és a jövő munkavállalóinak is nagy kihívást jelent a digitális technológia rohamos fejlődése. Ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a folyamatos változásokkal 4 készséget kell tudniuk alkalmazni: rugalmasnak és agilisnak kell lenniük, miközben nyitottak az élethosszig tartó tanulásra, akár autodidakta módon is.

Nem bízik a digitalizációban a magyar Y és Z generáció 

A Magyarországon élő Y és Z generáció biztos benne, hogy a jövőben mindent áthat majd a digitalizáció és az online tér, viszont nem látják úgy, hogy ez egyértelműen jó lesz nekik – derül ki egy friss hazai kutatásból. A válaszadók többsége szívesen veszi az okos eszközök és az okoskörnyezet kényelmét, de pesszimista a személyes adatok védelmével, valamint a személyes szabadsággal és biztonsággal kapcsolatban. Érdekesség, hogy a két korcsoport válaszai között nem volt szignifikáns különbség.

A jövő a toborzásba is megérkezett 

A világ legnagyobb cégeinek vezetői gyűltek össze Lisszabonban, hogy megosszák egymással a legújabb módszereket a legkiválóbb munkaerő toborzására, megtartására és a jövő munkahelyére vonatkozóan. Íme, a legfrissebb trendek a munkáltatói márka legnagyobb nemzetközi szakmai rendezvényéről, a World Employer Branding Day-ről.

A biztosítási piac még nem fedezte fel a digitális nomádokat 

Sokat utaznak, sokat költenek, gyorsan döntenek és a piac nehezen tart velük lépést. A digitális nomádok fontos célcsoportjai lehetnének a biztosítóknak, a szolgáltatók azonban még nem figyeltek fel rájuk – ismerteti a FinTechRadar.hu. cikkét a Biztosítási Szemle.

Négy forintból egy adóra megy 

Miközben a hazai kisvállalkozások összességében fejlődnek, árbevételük meghatározó részét továbbra is közterhekre fordítják – derül ki a CIB Bank adataiból.  Egy 400 ezer forint alatti forgalmú magyar mikrovállalkozás átlagosan minden negyedik forintját adóra utalja. Piaci adatok alapján a közterhek aránya a cégek méretével fordítottan arányos: 4 millió forintos pénzforgalom fölött már csak minden tizedik forintból válik adóforint.

Minden magyar cégnél legalább egy ember munkáját elvégezhetné egy robot 

A magyar cégek döntő többségénél legalább egy olyan ember dolgozik, akinek a munkája automatizációval kiváltható lenne – derült ki az MKIK GVI felméréséből. Főként az adminisztrációból, vagy rutinszerű fizikai munkákból fakadó feladatokat tekintik automatizálhatónak a vállalatok.

Már nem kérdés, hogy a felhő megkerülhetetlen 

A magyar nagyvállalati vezetők közel három negyede szerint a digitalizáció olyan forradalom az üzleti életben, ami túlmutat minden korábbi nagy változáson – derül ki a Microsoft Magyarország megbízásából készített nagyvállalati felhőkutatásból.

Kockázatkezelés és digitalizáció: kiegészítheti és segítheti egymást 

Bár számos szervezet már alkalmazza az új technológiákat belső ellenőrzési, kockázatkezelési és megfelelőségi funkciói részeként, az ebből származó lehetséges előnyöket mégsem sikerült teljes mértékben döntéseik szolgálatába állítani.

Digitalizációs kényszer, munkaerőhiány, aszály, Brexit 

Idén is sok a megbeszélni valója a magyar gazdaság erős, fejlődőképes vállalatai vezetőinek, a negyedik Cégvezetők Csúcstalálkozóján. A tempó felgyorsult, a fejlesztési iramot csak más gondolkodásmóddal lehet követni. A váratlan szabályozóváltozások, a globális katarzisok, a természeti károk, és a munkaerőhiány nehezebbé teszik a jövőre felkészülést. 2019 kihívásaira adnak közös választ a Cégvezető Csúcstalálkozóján, május 9-én, Budapesten.

A digitalizáció terjedésével figyelni kell a szabályokra 

Dinamikusan fejlődik a digitális gazdaság alapját jelentő hazai IKT (információs és kommunikációs technológiák) szektor – derül ki a KSH frissen közzétett felméréséből. A további bővüléshez azonban a cégeknek meg kell felelniük a folyamatosan változó szabályozási környezetnek is – hívja fel a figyelmet az EY.

A jogászok életét is felforgatja a technológia 

A jogász szakmában (is) alapvető változásokat hoz a digitalizáció. Az olyan technológiák, mint a mesterséges intelligencia vagy a blokklánc, néhány éven belül teljesen átalakítják majd a munkájukat – derült ki egy most közzétett kutatásból.

A gyorsítósávon előz Kína a digitális technológiákban 

Kína jó úton van ahhoz, hogy bizonyos kulcsfontosságú digitális technológiák területén maga mögött hagyja az Egyesült Államokat, mutat rá egy tanulmány a keddi, brüsszeli EU-Kína csúcstalálkozó előtt.

Minden cégnek komoly fejtörés a digitális átalakulás 

A cégek döntő többsége 2021-ig eladná valamelyik üzletágát – állapítja meg a világszerte több mint 900 vállalati felsővezető megkérdezésével készült EY-felmérés. A fokozódó értékesítési kedv oka, hogy a szervezeteknek egyre nagyobb terhet jelent megfelelni a digitális elvárásoknak, és eszerint átalakítani üzleti modelljeiket.

A digitális átalakuláshoz hiányzik a naprakész tudás 

2019 az igazi változások éve lesz: a digitális transzformáció szinte végigsöpör majd az egyes ágazatokon, ugyanis napjainkra a cégek valóban felismerték, hogy a digitalizáció elengedhetetlen az üzleti sikerhez – egy friss felmérés szerint.

A magyar kisvállalkozások még mindig nem használják ki az online lehetőségeket 

A kis- és középvállalkozások az Európai Unió összes vállalatának 99%-át teszik ki, a munkahelyek 2/3-át biztosítják, ezzel a régió gazdaságának hajtóerejének tekinthetők. Az online tevékenységet is végző cégek hétszer gyorsabban nőnek, mint lemaradó offline vállalkozások, értékestésük 1/3-a az Európai Unión kívüli országokban történik.

Mit kereshetnek a programozók a búzaföldön? Kiderült, hogy sokat 

A mezőgazdaság legtöbb területén kézzelfogható hatékonyságjavulást hoz az informatikai megoldások alkalmazása, ahol pedig kevésbé, ott a szemlélet elsajátítása céljából érdemes már most is áldozni rá – állapították meg az agrárium termelői és rendszerbeszállítói oldaláról érkező szakemberek a Codecool Programozóiskola Meetupján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo