Lépéskényszerben a biztosítók

Ahogy a bankok esetében, a hazai biztosítóknál is alacsony még a digitalizáció foka nemzetközi összevetésben. Az jobbára kimerül a papírmentesség megteremtésében, továbbá abban, hogy az egyes termékek értékesítéséhez, a kapcsolattartáshoz, a kárrendezéshez köthető folyamatokat digitalizálják, például a kockázatelbírálást.

A cikk a Piac & Profit magazin február-márciusi számában jelent meg. 

A magazin az Inmedio és Relay újságárusoknál kapható, de digitális formában is hozzájuthat. Előfizethet egy évre, de akár egy számot is megvehet. Megrendelését itt adhatja le>>>

A hazai piacon egyaránt jelen levő hazai és nemzetközi fintech-megoldások elsősorban az online fizetési forgalom fejlesztését célozzák. A mobiltárcák, valamint a mobilfizetést, illetve a pénzküldést gyorsan és egyszerűen lehetővé tevő megoldások egyre elterjedtebbek, s a digitális pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó startup vállalkozások felhasználóinak száma is nő – még ha nem is a kívánt ütemben. Emellett a bankok több mint 80 százaléka bevezetett már vagy tervez elindítani mobilfizetési megoldást és fizetéskezdeményezési szolgáltatást.

A PSD2 hatálybalépése és az azonnali fizetési rendszer indulása mind a bankok, mind a fintech cégek számára lehetővé teszik további innovatív szolgáltatások elterjesztését. Az európai uniós pénzforgalmi irányelv emellett helyzetbe hozza az innovatív biztosító társaságokat is.

A biztosítási szektorban is megjelentek a fintech – pontosabban: insurtech – cégek, amelyekhez a biztosítók két módon közelíthetnek: vagy partnerségre lépnek velük, vagy felveszik a kesztyűt, és megpróbálnak konkurálni. Mindezek előnyét az ügyfelek érezhetik, azáltal, hogy bővülnek a klasszikus biztosítási megoldások.

A Deloitte által készített jövőkutató-tanulmány szerint 2025-re háromféle biztosítási modell terjedhet el:

  1. „központosított”, amely a vevői élményt beépíti a klasszikus biztosítási termékekbe,
  2. „túlbiztosító”, amely azon társaságokra terjed ki, amelyek kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak, és hozzáadott értéket képviselnek ügyfeleik számára,
  3. „exponenciális”, amelyben a társaságok együttműködést alakítanak ki az insurtech cégekkel vagy más iparági szereplőkkel, hogy növeljék a piaci részesedésüket.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo