Digitalizáció: óriási különbség van a magyar cégek között

A vállalatok 36 százaléka fontosnak tartja a digitális fejlesztéseket, míg 45 százalékuknak ez nem lényeges – áll a K&H innovációs indexéhez készült felmérésben. A vállalatméret pedig befolyásolja a digitális transzformációt, a fejlesztésekhez való hozzáállást: a legkisebb cégek törekednek erre a leginkább.

A digitális innovációk, fejlesztések – úgy is mint folyamatos informatikai képzés biztosítása, big data elemzés, mesterséges intelligencia alkalmazása, IoT - a nemzetközi trendek alapján kulcsfontosságúak minden cégnél a tartós növekedés érdekében, ám ezen a téren a magyar vállalkozások jelentős része, közel 60 százaléka nem hajtott végre fejlesztést az elmúlt 2 évben – derül ki a K&H innovációs indexéhez készült felmérésből.

Vállalat mérete is befolyásoló tényező

Sőt, a megkérdezett magyarországi cégek 45 százaléka szerint az úgynevezett digitális transzformáció nem lényegi kérdés, s csak 36 százalékuknak ez a legfontosabb terület. Az eredményekből az is látható, hogy a cégek körülbelül ötöde foglalkozik digitális fejlesztésekkel, a vállalat életén belül általában nem erre irányul a fókusz.

„A digitális váltás sosem egy döntés eredménye, mindinkább szemléletmódé és néhány éven át tartó, döntések sorozatát igénylő folyamaté. Az irány tehát biztos, a kérdés az, hogy tudnak-e a hazai vállalkozások annyival előre látni, hogy meghozzák ezeket a döntéseket.” – tette hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

(Fotó: Pixabay)

A vállalatméret is befolyásolja a digitalizációs fejlesztésekhez való hozzáállást, ami többek között abból látható, hogy a 300 millió – 1 milliárd forintos árbevételű cégeknél az átlagnál magasabb, 39 százalékos azoknak a vállalatoknak az aránya, akiknél a legfontosabbnak vagy fontosabbnak tartják a digitális fejlesztéséket. A nagyobb vállalatoknál 24-31 százalékos eredmény született.

Ágazatok, százalékok

Érdekes eredmények születtek az ágazati bontásban. „Az nem meglepő, hogy a szolgáltatási szektorban érdekelt vállalkozásoknál volt a legmagasabb, 40 százalékos a digitalizációt fókuszba helyező cégek aránya. Az ipari cégeknél 37 százalékos, a kereskedelmi vállalkozásoknál 32 százalékos volt az arányuk, ugyanakkor az agráriumban alacsony a digitalizációs megoldásokra való törekvés, a cégek alig több mint ötöde tartja ez a kérdést lényegesnek” – tette hozzá Németh Balázs.

Az ágazati eredmények értékelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy a vizsgált cégeknél átlagosan a munkavállalók fele használ jelenleg számítógépet a mindennapi munkája során. Nem meglepő módon az ipari és mezőgazdasági szektorban alacsonyabb az arány, mint a másik kettőben.

A K&H szakértői úgy látják, hogy minden vállalatnál érdemes a digitális fejlesztéseket előtérbe helyezni, mert ezekkel növelhető a hatékonyság és a jövedelmezőség.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo