Digitalizáció cikkek


Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége

Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége 

Az építőipar fejlődését számos tényező, az energiaárak drasztikus emelkedése, az alapanyagok drágulása, munkaerőhiány, technológiai elmaradottság hátráltatja, az igazán nagy veszélyt azonban valami más jelenti az ágazatban: a kommunikációs káosz. Ha a projektek résztvevői nem tudnak szót érteni egymással, ha a fontos információk beragadnak, borulhat minden. Az építőipari folyamatok teljeskörű digitalizációja megoldást kínál a felsorolt problémákra, de számos felhasználónak gondot okozhat, hogy az általa használt eszközökön állandóan váltogatnia kell a munkáját támogató alkalmazások, felületek között. A kilépés, belépés, kódolás, adatkezelés rengeteg időt, energiát emészt fel, ráadásul sokszor komoly számítástechnikai tudást, külső segítséget igényel. Ezt a problémát orvosolja Európa egyik meghatározó építőipari szoftvergyártó cége, a PlanRadar újítása, a PlanRadar Connect.
Uniós pályázatok: most erre is pénzt szerezhetnek a vállalkozások

Uniós pályázatok: most erre is pénzt szerezhetnek a vállalkozások 

A magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok.
2 tényező, amit a kezdő cégek már nem hagyhatnak figyelmen kívül

2 tényező, amit a kezdő cégek már nem hagyhatnak figyelmen kívül 

A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek működésük során.
Ezzel a módszerrel olcsóbban szerezhetünk ingatlant

Ezzel a módszerrel olcsóbban szerezhetünk ingatlant 

Mint számos más területen, az ingatlanértékesítésben is a digitalizáció vette át a főszerepet, amihez nagymértékben hozzájárult a koronavírus-járvány is. Magyarországon elsőként valósította meg a teljes ingatlanközvetítési folyamat digitalizálását egy magyar startup, a Livlia, amelynek rendszerében a rendelkezésre álló adatok alapján minden adminisztratív feladatot algoritmusok végeznek, így tanácsadóik maximálisan az ügyfeleikre tudják fordítani a figyelmüket.
Valamiben utolsók között vagyunk az uniós rangsorban

Valamiben utolsók között vagyunk az uniós rangsorban 

Az Európai Unió 27 tagállama közül a 23. helyen áll Magyarország a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2021-es mutató alapján. A hazai vállalkozások különösen rosszul állnak az új technológiák alkalmazásában. A járvány ugyan felpörgette a digitalizációt, azonban a digitális átállás csak akkor lehet igazán sikeres hosszabb távon is, ha a szervezetek átalakítják a belső folyamataikat és könnyen bevezethető, egyszerűen használható megoldásokra állnak át.
Milyen technikai fejlesztések lesznek hatással az életünkre a következő években?

Milyen technikai fejlesztések lesznek hatással az életünkre a következő években? 

A koronavírus-járvány által felgyorsított digitális átállás gyors ütemben átalakítja az életünket. A korábbinál is hangsúlyosabb szerep jut a mesterséges intelligencia által vezérelt megoldásoknak. Párhuzamos metaverzumok jönnek létre, amelyekben dolgozni és szórakozni egyaránt lehet és mindennaposnak számítanak a kiterjesztett- és virtuális valóság eszközök vagy a szem-és kézmozgásokkal irányítható megoldások.
Új kihívásokkal nézhetnek szembe a cégek

Új kihívásokkal nézhetnek szembe a cégek 

Viharos, lezárásokkal és újranyitásokkal nehezített évet hagytunk magunk mögött, és könnyen elképzelhető, hogy 2022 sem lesz könnyebb. A villámgyors változások velünk maradnak, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek a cégek nagy többségének kihívást fognak jelenteni, tovább erősödik a projektalapú munkavégzés, a digitális megoldások. A munkavállalók mentális egészségének megőrzése pedig az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap majd.
Új világ jön, ha mázlink van, szép lesz

Új világ jön, ha mázlink van, szép lesz 

Megállíthatatlanul dübörög a technológiai átállás. Iparági jóslatok szerint a digitális transzformáció piaca 2025-re eléri a 3300 milliárd dollárt, évi átlag 23 százalékos növekedés mellett. De mi fűti a motorját? És milyen lesz az életünk két-három év múlva?
Voltak, akik nagyot kaszáltak a járványon

Voltak, akik nagyot kaszáltak a járványon 

Erősen megrengette a vállalkozók jövedelmét a járvány, de nem mindenkinek negatív irányba – derült ki a Budapesti Gazdasági Egyetem friss kutatásából. A digitalizációra viszont sajnos a pandémia sem vette rá a hazai kkv-k jelentős részét.
Ez az 5 egyszerű lépés óvhatná meg a magyar kkv-kat a milliós károktól

Ez az 5 egyszerű lépés óvhatná meg a magyar kkv-kat a milliós károktól 

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy kitörölték azokat. 

Egyre több buktató várja a cégeket az internet világában 

A szolgáltatások digitális térbe helyezésével az ezen a területen tevékenykedő cégeknek egyre több versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályozásra kell ügyelniük – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A vállalatoknak ráadásul egyszerre kell figyelembe venniük a digitális területre kiterjesztett meglévő magyar és uniós szabályokat és precedenseket, illetve a kifejezetten a digitális szolgáltatásokra elfogadott új szabályozást.

Hogyan hangolódnak ügyfeleikre a sikeres vállalatok? 

Magasfokú digitalizáltság, a társadalmi ügyek iránti fogékonyság és a fogyasztói hűség elnyerését mindennél előbbre soroló vállalati kultúra – az idei KPMG Global Customer Experience Excellence kutatás szerint ezek jellemzik a sikeres vállalatok fogyasztói elégedettség stratégiáját. Az egyszerű, gyors, de empatikus kiszolgálás alap, de nem árt szem előtt tartani azt sem, hogy a vásárlók csaknem kétharmada hajlandó többet fizetni egy tisztességesnek, felelősségteljesnek érzett vállalatnak.

5 tuti tipp üzletfejlesztéshez 

Óriási kihívást, és gyakran új időszámítást jelent a kkv-k életében, amikor új piacok felé fordulnak, bővítik tevékenységi körüket vagy egyszerűen csak ugrásszerűen megnő az ügyfélkörük. Az üzletfejlesztés ugyanakkor legalább annyi buktatót rejthet magában, mint amekkora sikerrel kecsegtet, így nem árt jónéhány szempontot figyelembe venni, mielőtt belevágunk. Vajon elég stabil az informatikai rendszerünk és meg tudunk felelni a szigorú adatbiztonsági szabályoknak? Tudjuk menedzselni az esetlegesen megugró ügyfélforgalmat vagy elég rugalmas a pénzügyi tervünk a nagyobb volumenű beszerzések és a váratlan események kezeléséhez? 5 tipp a Brillit.com online üzleti platform szakértőitől, hogy szárnyalás helyett ne zuhanás legyen a nagyratörő elképzelések vége.

Varga Mihály bejelentette: újabb céges támogatásokról döntöttek 

Cél a vállalkozások digitális tudásának erősítése.

Dönthet-e az alapvető jogokról a Facebook? 

Része lesz-e a hagyatékunknak egy videójáték-profil, amibe sok pénzt öltünk? Forgalomképes-e a digitális személyiségünk? Dönthet-e a Facebook az emberi jogokról a bíróságok helyett? A jognak pillanatnyilag egyáltalán nincsenek kész válaszai arra, hogy mit kezdjen a technológiai fejlődés által generált kihívásokkal – mondta Menyhárd Attila, az ELTE professzora a digitalizáció és az alapjogok összefüggéseit tárgyaló 32. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon. Miközben az algoritmusok átláthatatlansága terepet ad a diszkriminációnak, sértheti a magánélethez és a tulajdonhoz való jogot, a közösségi média térnyerésével – a bíróságok helyett – piaci szereplők döntenek arról, hogy az egyik emberi jog védelmét egy másik elé helyezik. A jognak az üzleti szereplők megregulázása helyett azonban inkább rugalmasan kellene hozzáállnia a technológiához, különben nem lesznek eszközei sem a lekövetésére.

Megakadt a magyar cégek digitalizációja 

A Digiméter 2020 után idén is megmérte a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját. A fő index 40-es értéke (100-as skálán) nem változott, látszólag nem történt érdemi elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az adatok mélyére nézve azonban több apró eltérésre lehetünk figyelmesek, amik hosszabb távú változások előszelét is jelenthetik. A hazai digitalizációt furcsa kettősség jellemzi: miközben az alkalmazottak és cégvezetők magánemberként a legmodernebb digitális eszközöket és szolgáltatásokat használják, addig munka közben sokszor nélkülözik ezeket. Kivételek persze akadnak, ezért is hívta életre a mérés mögötti konzorcium 2021-ben a Digiméter-díjat, hogy kiemeljék a követendő példákat.

Kisvállalkozások digitális átállásának segítésére hirdettek programot 

A Mastercard a kisvállalkozások digitális átállásának segítésére elindított egy globális kezdeményezést, a Strive-ot, amely a kisvállalkozások pénzügyi ellenálló képességének erősítésére, valamint talpra állásuk és növekedésük támogatására összpontosít.

Óriási lemaradásban vannak a magyar kkv-k 

A digitális technológia vállalati integráltságának hiánya a hazai kkv-k versenyképességének egyik fontos korlátja. A magyar kis- és közepes vállalkozások közül jobbára csak a nagy termelési láncokba bekapcsolódni képes cégek törekszenek digitalizáltságuk erősítésére - derül ki a Századvég Gazdaságkutató által készített és pénteken nyilvánoságra hozott kutatásból.

Digitalizáció: óriási különbség van a magyar cégek között 

A vállalatok 36 százaléka fontosnak tartja a digitális fejlesztéseket, míg 45 százalékuknak ez nem lényeges – áll a K&H innovációs indexéhez készült felmérésben. A vállalatméret pedig befolyásolja a digitális transzformációt, a fejlesztésekhez való hozzáállást: a legkisebb cégek törekednek erre a leginkább.

Így rendezkedtünk be az otthoni létre a pandémia alatt 

A koronavírus miatt a digitális érettség sok területen több évet ugrott előre az időben, ugyanis a magyarok 40 százaléka próbált ki új online szolgáltatásokat az elmúlt évben. A kísérletezők háromnegyede elégedett: legalább egyet a jövőben is használni fog. Az online távmunkára sokan hosszabb időre rendezkedtek be az új élethelyzet miatt, az érdemben válaszoló magyarok 63 százaléka részben vagy teljesen a home office-t választaná továbbra is – derült ki egy friss kutatásból.

Intenzív fejlesztések – igazán felpöröghet a digitalizáció ezen a területen 

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.

A járványhelyzet után régi-új veszély fenyegeti a cégeket 

A koronavírus-járvány és a távoli munkavégzés óriási lökést adott az üzleti folyamatok digitalizációjának. Bár az alkalmazott technológiák számos üzleti előnyt hoztak, a dokumentumok kezelésére és digitalizációjára szakosodott Iron Mountain friss kutatása szerint a gyors digitális transzformáció a pandémiás időszak után hasonló tempóban szorulhat vissza, és a piaci szereplők visszatérhetnek a korábban megszokott analóg módszerekhez.

Megkerülhetetlen a digitalizáció, de mennyire vannak lemaradva a hazai vállalkozások? 

A digitális fejlődés a gazdaság és a társadalom minden területén érezteti hatását. Az internet-előfizetések száma évről évre jelentősen emelkedik, 2020-ban szinte minden hazai vállalkozásnak volt netkapcsolata. 

Túlélni a járványt: mit léptek a hazai cégek? 

A Budapest Bank saját kisvállalkozó ügyfelei körében végzett kutatásból kiderült, hogy a pandémiával összefüggésben a cégek több mint felének nem változott, 40 százalékuknak pedig kedvezőtlenebb lett a pénzügyi helyzete. Utóbbiak 63 százaléka inkább előre menekül, és a különböző beruházásokban, korszerűsítésben látja a sikeres újraindítás kulcsát. A cégek digitális kompetenciái európai összehasonlításban is alacsonyak, ráadásul ezek fejlesztését költségesnek és bonyolultnak tartják. Az elmúlt időszak azonban világossá tette, hogy az online jelenlét és az elektronikus szolgáltatások használata lehet a versenyképesség kulcsa. A digitalizációban segítséget várnak a vállalatvezetők: pályázatok és támogatások igénybevételével finanszíroznák a költségeket. Olyan megoldásokat keresnek, amelyek a kihívásokra egyszerű, gyors és komplex válaszokat tudnak adni.

Hogyan alakítja át a városi életmódot a járvány által felgyorsított digitalizáció? 

Egyre több stressz és home office, teret hódító online vásárlás és szórakozás, az adatvédelem miatt aggódó fiatalok. Egy friss kutatásban a megkérdezettek 64 százaléka több stresszre számít a jövőben, azonban ezzel együtt is 70 százalék azt gondolja, hogy egészségesebben fog élni.

Digitális halhatatlanság: hamarosan az avatárok végzik majd a munkát? 

Mi történne akkor, ha lenne egy digitális másunk, aki elvégezné helyettünk a mindennapi feladatokat? Vajon jó lenne, ha unokáink a halálunk után is beszélgethetnének mesterséges avatárunkkal? A Stylers Group szakértői utánajártak a kérdésnek.

Digitális átállás: milyen előnyökkel járhat a cégeknek? 

A járvány alapvető változásokat hozott a vállalkozások mindennapjaiban, minden eddiginél nyilvánvalóbbá váltak a digitalizáció előnyei számukra is.

Megtorpanhat a digitalizáció – muszáj lesz lépéseket tenniük a vállalatoknak 

Lelassulhat a digitális átállás a világjárvány enyhülésével, a látványos fellendülést akár kismértékű visszalépés is követheti – derül ki a McKinsey & Company tanácsadó Global Digital Sentiment felméréséből. A kutatás adatai szerint 65 millió európai, ezen belül 800 ezer magyar tervezi, hogy kevesebb időt fog eltölteni az online térben végzett tevékenységekkel, miután a pandémia véget ér.

A vállalkozások megerősödését segítő program indul 

Indul a vállalkozások megerősödését segítő Modern Mintaüzemek program - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Digitalizáció nélkül nem fog menni: újabb terület számára lehet kulcsfontosságú az átállás 

Hazai HR és IT szakértői körben egyre gyakrabban merül fel az igény a szervezet által alkalmazott HR informatikai megoldások továbbfejlesztése, vagy új rendszer bevezetése iránt, de kevés olyan információforrás van, ami hiteles támpontot ad egy HR IT rendszer kiválasztásakor felmerülő kérdések megválaszolásához.

A fél világ home office-ban - mire kényszerültek a munkáltatók? 

Alapjaiban változtatta meg a fehérgalléros munkavégzés paradigmáját a COVID-19 világjárvány tavaly márciusi kirobbanása. A fél világ a szó szoros értelmében home office-ba kényszerült: egy amerikai kutatás szerint a pandémia előtt az Egyesült Államokban körülbelül a munkavállalók 15 százaléka élt az otthoni munkavégzés lehetőségével, míg az elmúlt évben ez az arány közel 50 százalékra nőtt.

Bajba jutott cégeket karol fel ez a startup 

A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak segít elindulni a digitalizáció útján a FlyBuilt: a magyar startup weboldalt és webshopot tervez 20 cégnek - közölte a Magyar Telekom.

Tech-trendek, amelyek meghatározzák az idei és az elkövetkező éveket 

A digitális jövő gyorsabban érkezett meg 2020-ban, mint ahogy azt bárki is megjósolhatta volna. Korábban 2024 környékére várt technológiai trendekkel ezért akár már 2021-ben is találkozhatunk.

Digitalizációs kudarc? Miért nem látja sok cég a technológiai fejlesztések előnyét? 

A cégek többsége teljesen átalakítaná működését a digitális technológiák segítségével, de a folyamatot gátolja, hogy az eddigi fejlesztéseik nem eredményeztek számukra kézzelfogható üzleti hasznot – derül ki az EY 1001 döntéshozó bevonásával készült globális felméréséből. A sikeres digitalizáció érdekében a területért felelős vezetőknek láthatóvá kell tenniük a beruházások megtérülését, amihez új megközelítések és mérési megoldások szükségesek.

Digitalizáció az adózásban is – ez fontos a cégeknek 

A jövő év kiemelt feladatának tartják a digitális adózás bevezetését a magyarországi cégek vezetői – derült ki az EY közel ötszáz közép- és nagyvállalat részvételével rendezett online adókonferenciáján.

Digitális fejlesztések: eddig 3,7 milliárd forintot nyertek el a magyar vállalkozások 

A pályázat munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti.

A történelem legnagyobb digitalizációs boomja zajlik épp 

A koronavírus megjelenése jelentősen növelte az informatikai beruházások arányát. A világ informatikai vezetői arról számoltak be, hogy a globális válság és a lezárások hatására három hónap alatt számottevően emelkedtek a kiadásaik. A Harvey Nash / KPMG CIO felmérés az idén is elkészült, amelyből kiderül, hogy a COVID-járványra és az ezt követő digitalizációs robbanásra milyen stratégia mentén válaszoltak az informatikai vezetők.

Élet a járvány után: merre forduljanak most a cégek? 

A koronavírus járványnak elsöprőbb hatása volt a gazdasági folyamatokra, mint eddig bármilyen más válságnak - s csupán pár hét elég volt ahhoz, hogy minden ágazatban komoly károkat okozzon.

Hajszolja a digitalizációt a koronavírus, de így is vannak aggályok 

A globális járványhelyzet még sürgetőbbé tette a digitalizációt a vállalkozások számára – mutat rá a Baker McKenzie ügyvédi iroda hét szektorból 300 cég bevonásával készült nemzetközi felmérése. A sikeres átalakulás fő akadálya az új rendszerek integrálásának technológiai és jogi nehézségei, az adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatok, valamint a megfelelő szakemberek hiánya.

A járvány pozitív hozadáka a cégeknek - beindult a digitalizáció 

Lendületet adott a vírusjárvány a vállalatok digitalizációjának. Egy friss kutatás szerint ugyanis a vállalatvezetők 60 százaléka felgyorsította a technológiai újításokat a pandémia következtében.

Alapfeltétel az életben maradáshoz - mit tehetnek a kkv-k? 

Egyre jellemzőbb, hogy az interneten keresünk szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet várunk el – derül ki az NRC legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív felméréséből. Bár a gyors visszajelzés is nagy érték, a transzparenciát még ennél is magasabb polcra helyezik a megkérdezettek a pandémia első hullámát követően elvégzett, a kkv-k járványra adott reakcióit vizsgáló felmérésben.

Küszöbön a készpénzmentesség? Nagy változás előtt a magyar gazdaság 

Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális gazdaságnak.

Hol tartanak a magyar cégek a digitalizációban? 

A hazai kkv-szektor nagy része még épphogy csak belefogott a digitalizációba, bár minél nagyobb egy cég, annál előrébb tart - derül ki a Digiméter 2020-as kutatási jelentéséből. Az adminisztrációs folyamatok terén egész jól állunk, de az értékesítés és marketing a legtöbb hazai cégnél még javarészt múlt századi eszközökkel folyik.

Kilábalás a válságból, de hogyan? - 1200 kkv-t kérdeztek meg 

Hat hónappal a világjárvány első hullámát követően a Vodafone a Deloitte bevonásával tanulmányt készített arra vonatkozóan, hogy a COVID válság milyen hatással volt az európai vállalkozásokra. Az 1200 kis- és középvállalkozás bevonásával készült tanulmány rámutatott, hogy a leginkább digitalizált vállalkozások több mint kétszer annyi üzleti lehetőséget tudtak megragadni a pandémia ideje alatt, mint a legkevésbé digitalizáltak.

Digitalizációs boom - magyar cégek is a nyertesek között 

Immár 7 magyar céget találhatunk az ingatlanszektor digitális technológiai innováció topligájáról készített listán.  A startup világ egyik legélénkebb szegmensének tartott, úgynevezett proptech piacon a befektetési kedv 5 év alatt megtízszereződött.

Jön a digitalizációs törvénycsomag - ezt segíti majd elő 

Hamarosan érkezhet egy fontos törvénycsomag a parlament elé.

Ez lehet a vállalatok igazi vakcinája a pandémia ellen 

Felértékelte az automatizáció jelentőségét a járvány a gazdasági szereplők körében - világított rá egy friss kutatás. Azok a cégek, amelyeknek növekedési kilátásai nem csökkentek jelentősen, általában a távmunka kihívását is jobban tudták kezelni. A 200 fő feletti cégek jobb munkaerőmegtartó képességről számoltak be, és körükben volt inkább pozitív a távmunka munkaerőhatékonyságra gyakorolt hatása is.

Egyvalamire legalább pozitívan hatott a koronavírus-járvány 

Arra például, hogy ha kényszerből, a megfertőződéstől tartva is, de nem kevesen voltak, akik a megszokott bankfiókba járás helyett rákaptak pénzügyeik online intézésére.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo