Elégedettebbek a magyarok a digitális munkahelyeken

Egy friss kutatás szerint a magyar munkavállalók kétharmada már a pandémia előtt is használt digitális megoldásokat feladatai teljesítésére. Kiderült, hogy minél nagyobb egy vállalat mérete, annál több területen élnek online eszközökkel, és minél több ilyen módszer áll a dolgozók rendelkezésére, annál vonzóbbá válik a munkahelyük. A digitális felületek használata alig okoz gondot a mindennapokban, ráadásul összetartóbb és gyorsabban dolgozó csapatok alakultak ki alkalmazásukkal. Az egyéni tapasztalatokban is jól teljesítenek az internetes megoldások; úgy a munkavégzés hatékonyságában, mint a személyes kapcsolatok és bizalom kialakításában.

Hatodik alkalommal rendezi meg a DreamJobs a Szerethető Munkahelyek versenyt, melynek központi témája idén a digitalizáció hatásai. Az állásportál ezen tematika mentén vette górcső alá saját kutatásában a magyar munkavállalók attitűdjét a digitális munkavégzéssel kapcsolatban.

2020-ban a koronavírus megjelenése adta az utolsó nagy lökést a vállalatoknak ahhoz, hogy munkafolyamataikba integráljanak digitális megoldásokat is. A felmérésben megkérdezettek kétharmada nyilatkozott úgy, hogy már a járvány előtt elkezdtek használni online eszközöket munkahelyükön, a pandémia kitörésekor és az azt követő években így komolyabb erőfeszítést ezen a területen a cégek mindössze egyharmadának kellett tennie.

A cégmérettel arányosan nő a digitális megoldások alkalmazási területe

Széles spektrumon mozoghat, melyik területeken hasznosítják leginkább a digitális megoldásokat a vállalatok, azonban a kutatás alapján elmondható, hogy az első két helyen a kommunikáció és a tájékoztatás szerepel cégmérettől függetlenül. A 10 főnél kisebb munkahelyeken ezek mellett  a feladatkezelésben és az eseményszervezésben, a 10-100 fős vállalatoknál pedig az adminisztrációban is nagy segítséget nyújtanak az online eszközök. A dolgozók számának növekedésével megjelenik továbbá a projektmenedzsment (100-500 alkalmazott), a riportolás (500-1000 alkalmazott) és a back office területe (1000-nél több alkalmazott) is.

Alig okoznak nehézséget az online eszközök

A legnépszerűbb digitális megoldások a felhőszolgáltatások, az üzenetküldő programok, a videóhívás szoftverek és az otthonról is elérhető munkahelyi hálózat. Intranettel a vállalatok fele, feladatkezelő rendszerrel 42 százaléka, saját mobilalkalmazással pedig 17 százalékuk rendelkezik. A felsorolt eszközök általában egyszerűen kezelhetők, átláthatóak és felhasználóbarát felülettel rendelkeznek, ezért is nyilatkozhatott úgy a megkérdezettek 72 százaléka, hogy használatuk egyáltalán nem okozott még problémát, bevezetéskor is mindössze 18 százalékuk tapasztalt átmeneti fennakadásokat, jellemzően a 41-60 év közöttiek körében.

A digitális megoldások bevezetésének fontos sarokköve a hatékonyság növelése, de emellett nem elhanyagolható tény, hogy a munkavállalók 86 százalékának szemében vált részben vagy egészében vonzóbbá a munkahelye annak köszönhetően, hogy online eszközöket használhatnak mindennapos munkavégzésük során.

Összetartóbb és gyorsabban dolgozó csapatok

Annak ellenére, hogy tízből mindössze három válaszadónak lett jobb a kapcsolata a munkatársaival, amióta többet kommunikálnak webes felületen, mégis az online térnek köszönhetően a munkahelyek kétharmadánál lett összetartóbb a közösség, illetve ugyanekkora arányban vált gördülékenyebbé a visszajelzés biztosítása a kollégák számára. A csapaton belüli működést is segítik a digitális megoldások; a kutatás szerint a legfontosabb változás a gyorsabb munkavégzés, ezáltal a rendelkezésre álló idő alatt több feladatot tudnak elvégezni a munkavállalók. Nem mellékes észrevétel, hogy online olyan munkatársakkal is könnyebbé vált a kapcsolattartás, akiket korábban nehézkes volt elérni, illetve a lazább kommunikáció is hozzájárul a zökkenőmentes feladatmegoldáshoz.

A felmérésből kiderült, hogy szinte minden munkahelyen alkalmaznak olyan praktikákat, amelyekkel növelni tudják a csapaton belüli kohéziót: például meghatározott napon tartanak rövid online meetinget, belsős tréninget szerveznek, és népszerűek az internetes kvízjátékok és csapatjátékok is. A pandémia alatt minden második vállalatnál tartottak online platformon csapatépítőt legalább egy, de jobbára több alkalommal.

A dolgozók saját érdekeit is szolgálják a digitális megoldások

A felmérés vizsgálta a saját, személyes tapasztalatokat is, és világossá vált, hogy az egyének szintjére lebontva is számos előnnyel bír a digitális eszközök használata. A dobogós helyeket a könnyebb kapcsolattartás, a visszakereshetőség és a fókuszáltabb munkavégzés foglalja el. A felsoroltakat a feladatokhoz kapcsolódó megállapítások követik: a hatékony munkamegosztás, a határidők könnyebb betartása és az, hogy a digitális megoldásoknak köszönhetően minden csapattag pontosan ismeri a feladatát. Jól látható, hogy az eddigiek inkább a hatékonysághoz kötődtek, azonban három további, fontos előnyt is kiemeltek a válaszadók: az internetes eszközök révén könnyebb a beilleszkedés a csapatba, segítik a bizalom kiépítését a munkahely felé, továbbá általuk jobb a munkahelyi hangulat.

Jelenleg a kutatásban résztvevők 60 százaléka dolgozik hibrid munkarendben, 22 százalék otthonról, irodában pedig 18 százalék, azonban a dolgozók közel háromnegyede egyetért azzal, hogy a digitális megoldások, dolgozzanak bárhonnan, minden esetben célravezetőek.

 

Véleményvezér

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett 

Mohó volt az állam, ami elég gyakori probléma manapság.
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video

Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video 

8 millió forint lesz az ára az új szuper robotnak.
Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?
Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo