Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői

Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.

Közel 1000 csapat nevezett be a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyre idén ősszel, közülük a legjobbak már a második fordulós küzdelmeknél tartanak. A Privátbankár.hu által évek óta megrendezett versenyen ősszel mindig a technikumok és a szakképző iskolák diákjai mérhetik össze tudásukat négyfős csapatokban; az első forduló eredménye online kvízt követően alakul ki, a második fordulóban viszont már szóbeli feladatok is várják a diákokat. Összesen öt versenynapot tartanak a szervezők, minden versenynapon négy megye illetve Budapest legjobbjai mérik össze tudásukat, a tét az országos döntőbe jutás.

A szóbeli forduló is online zajlik: a reggeli kvízt követően videókapcsolaton keresztül csatlakoznak a csapatok a versenyszobába. A diákok mellett természetesen szakmai zsűri is részt vesz a fordulókban, melynek tagjai mind az öt versenynap során a partnerek, támogatók képviselői közül kerülnek ki:

  • Államadósság Kezelő Központ
  • Fundamenta Lakáskassza
  • Gránit Alapkezelő
  • Magyar Államkincstár
  • Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége
  • Merkantil Bank
  • Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A zsűri munkáját Bod Péter Ákos, a Corvinus egyetem professzora ezúttal is elnökként segíti.

Az első versenynapon Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Veszprém megye és Komárom-Esztergom megye szakképzős csapatai mérték össze tudásukat. A mindennapi bankolás és megtakarítások, a biztosítások, a pénzügyi tervezés is szóba került a versenyen, de a diákoknak a tudásba fektetett pénz megtérülése mellett is kellett érvelniük a gyakorlatias szempontok alapján összeállított versenyfeladatok megoldása során.

A második forduló első versenynapjának eredményei:

Győr-Moson-Sopron megye: Mesteri csapat
Iskola: Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Gál Virág
Felkészítő tanár: Polgár Csilla

Vas megye: Loopholes csapat
Iskola: Vas Megyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium

Csapatkapitány: Virágh Csanád
Felkészítő tanár: Tóth Ildikó

Veszprém megye: Kullancs Osztag csapat
Iskola: Pápai SZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Csapatkapitány: Nagy Attila
Felkészítő tanár: Szabóné Ignácz Andrea

Komárom-Esztergom megye: Pénzvadászok csapat
Iskola: Tatabányai SZC Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum
Csapatkapitány: Leé Kristóf
Felkészítő tanár: Nagyné Tövisháti Gyöngyi

A forduló győztes csapatainak listája a verseny hivatalos weboldalán, a juniorklasszis.hu-n is megtalálható.

A verseny folytatódik

A második forduló második versenynapját november 10-én rendezi a Privátbankár.hu; ekkor Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Zala megyék diákjai kerülnek sorra. Minden fordulóból egy csapat juthat be az országos döntőbe, melynek 20 csapatból álló mezőnye december 10-én a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem UniZone épületében adhat számot tudásáról. A tét nem kicsi: a hasznos tudás mellett a partnerek, támogatók jóvoltából milliós összértékű nyeremények várják a diákokat és a felkészítő pedagógusokat.

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo