2 tényező, amit a kezdő cégek már nem hagyhatnak figyelmen kívül

A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek működésük során.

A magyarországi vállalkozók számára is fontosak a társadalmi és környezetvédelmi szempontok, derült ki a K&H felméréséből, amelyet az RTL Klub Cápák között című műsorába jelentkezők körében végzett. A most induló vagy még korai fejlődési szakaszban lévő cégek 95 százaléka ugyanis legalább egy szempontból igyekszik működését „zöldíteni”. A legjellemzőbb, hogy terméküket vagy szolgáltatásukat szeretnék energiahatékonyabbá és környezetbarátabbá tenni (58 százalék). Emellett szintén sokan részesítik előnyben a helyi alapanyagokat, a válaszadók 35 százaléka igyekszik velük dolgozni.

„Amellett, hogy a vállalkozók is szeretnének hozzájárulni a Föld jövőjéhez, üzleti értelemben is megéri beépíteni a cég működésébe a fenntarthatósági szempontokat. A fogyasztók ugyanis szívesebben vásárolják az ilyen cégek termékeit, amiért akár magasabb árat is hajlandók fizetni. Természetesen ezzel a vállalkozások többsége már tisztában van, a hazai piacon is egyre szélesebb az öko, bio, környezettudatos termékek kínálata. Lényeges azonban, hogy ez a szemlélet a teljes életútra érvényes legyen, azaz ne csak a gyártás és a termelés legyen környezettudatos, hanem a csomagolás, a szállítás, és a használat is. Emellett ugyanolyan fontos, hogy mi történik a termékkel, miután kidobjuk, újra lehet-e hasznosítani” – mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A fenntarthatósághoz hasonlóan az utóbbi években a digitalizáció is szinte az összes cég életében jelentős szerephez jutott. Ezt jól mutatja, hogy a felmérés alapján a vállalkozások 86 százaléka elérhető online a vásárlók és partnerek számára, fel lehet velük venni a kapcsolatot az interneten keresztül. A pénzügyek digitális kezelése is élen jár, a cégek 83 százaléka intézi így azokat.

Ez általában nem csak leegyszerűsíti a bankolást vagy a könyvelési feladatokat, hanem költségelőnnyel is jár. Ám a legtöbben nem állnak meg itt: a vállalkozások 80 százaléka vesz fel rendelést az interneten keresztül, 79 százalékuk pedig már belső ügyviteli folyamatait is digitalizálta. Feltehetően az otthoni munkavégzés széleskörű elterjedésének köszönhető, hogy 10 cégből 6 biztosít mobiltelefont, laptopot vagy internetelérést alkalmazottainak. A termelési, gyártási folyamatok automatizálása terén azonban van még hová fejlődni, ez eddig a cégek nagyjából felének (46 százalék) sikerült.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo