Intenzív fejlesztések – igazán felpöröghet a digitalizáció ezen a területen

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.

Kis-, közép-, valamint nagyvállalatok is részt vettek abban a – hazai gazdasági ágazatok jelentős részét lefedő – kutatásban, amelyben közel 90 magyarországi cég HR vezetője és szakértője osztotta meg véleményét, tapasztalatait a humán erőforrás menedzsment folyamatok digitalizációjáról.

A felmérés eredményei alapján a Deloitte három, jól elkülöníthető szervezeti profilt azonosított be: az átfogó digitalizálókat, a digitálisan működő óriásokat, valamint a vállalati specifikumok szerint fejlesztőket – a kutatásban résztvevő vállalatok közel 70 százaléka besorolható ezek valamelyikébe. Ugyanakkor a kutatás eredménye megerősíti és számos példán keresztül szemlélteti azt, amit a HR területen otthonosan mozgók eddig is tudtak, de legalábbis sejtettek: nincs egyetlen kőbe vésett legjobb gyakorlata a digitalizációnak. Számos tényező alakíthatja egy-egy vállalat HR digitalizációhoz való hozzáállását, a cégmérettől kezdve az iparági adottságokon át a szervezeti kultúráig.

(Fotó: Pexels)

Csépai Martin a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója úgy látja: A digitalizáció ma már nem megkerülhető téma a HR szervezetekben, ugyanakkor komoly kihívásnak látjuk, hogy az aktuális problémák gyors megoldását meghaladva, stratégiai szemléletben digitalizálják a HR működését. Hiszünk abban, hogy minden szervezetben szükség van digitális HR stratégiára. Egy-egy HR technológiai megoldás bevezetése jelentős erőforrást igényel, a befektetett energia megtérülése pedig nagymértékben függ attól, hogy tudatosan tervezte-e az adott szervezet, hogyan működjön majd a HR 2-3 év múlva, és milyen technológiai megoldások tudják ezt a leginkább támogatni. Ezeknél a típusú invesztícióknál ugyanis a rövidtávú szemlélet ritkán vezet sikerre. A kutatásból az is kiderül, hogy a HR informatikai rendszerek és analitikák ismeretének hiánya még az emberi erőforrás menedzsment területén dolgozók között is sokszor fájó pont, hiszen az implementáció sikeréhez szükséges kompetenciák új szerepeket teremtenek és tesznek egyre inkább elengedhetetlenné. Egy-egy projekt eredményessége múlhat például a HR és az IT nyelvét egyaránt beszélő projektmenedzsereken, illetve a HR folyamatokat mélyrehatóan ismerő HR architekteken.

Melyek a digitálisan leginkább érett területek?

A kutatás tanulsága szerint a digitálisan leginkább érett dimenziók a biztonság, kontroll és megfelelés, valamint a munkafolyamatok. Ezektől látványosan elmaradnak az analitikák, a funkcionalitás és hozzáférés (önkiszolgáló felületek, egyszerűen és gyorsan elérhető adatok stb.): a felmérésben résztvevők a HR adatok elemzését és a humán erőforrás specifikus üzleti intelligencia (BI) területet a leginkább fejlesztendő témakörökként jelölték meg.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo