Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Spóroljunk - de hosszú vagy rövid távon?
Nem csak a gyártóknak kell reagálnia a az Unió által előírt energiafogyasztás-csökkentésre, de a kötelező energia címke révén a fogyasztók is tudatosabban dönthetnek.
A számítógépes nyugta nem pótolja az online kasszát
Egyértelműsítette a Nemzetgazdasági Minisztérium júliusi rendeletében, mi számít pénztárgépes, és mi számítógépes nyugtának. A NAV közleménye szerint azok, akik pénztárgép használatára kötelezettek, nem bocsáthatnak ki számítógéppel kiállított nyugtát.
Csípi Brüsszel szemét az e-útdíj
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett pedig a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja a bizottság az uniós joggal
Reklámadó: azt hitte, az ön cégét nem érinti?
A reklámadóval eddig nyilvánosan vitatott problémák hatása eltörpül az önreklámra vonatkozó adókötelezettségből fakadó következmények mellett. Ez ugyanis a legszélesebb adózói kört érinti: gyakorlatilag minden vállalkozás kötelezett lehet valamilyen formában. Sokan lesznek, akiknek ugyan végül nem kell adót fizetniük, de a bizonytalanságok tisztázása, a bevallási és a nyilvántartási kötelezettség minden cégre súlyos terheket róhat.
Eladott cégek: erre idén nagyon utazik a NAV!
Cégtemetőkkel kapcsolatosan számos eljárás indult az előző évben, de idén még inkább a NAV figyelmének középpontjába kerülnek. Ezek az eljárások nem csak a cégtemetőket üzemeltetőkkel szemben indulnak, hanem a cégüket eladók is érintettek.
Jól kezdődött a hét a részvénypiacokon
Az európai részvénypiacokon 1% körüli emelkedés volt jellemző a tegnapi kereskedésben, Amerikában némileg visszafogottabb, 0,5% körüli emelkedés volt tapasztalható, igaz az elmúlt hetet sokkal szebben vészelték át az amerikai indexek, mint európai társaik, ahol a DAX méretes esést produkált.
Az adófizetésen is lehet megtakarítani
Már elérhető az EFER-rendszer a kis- és közepes méretű vállalatok számára. Az EFER-hez csatlakozott és segítségével az összes adó- és járulékfizetési kötelezettség összevonható, és végül egy utalásként számolja el a bank, így jelentős költséget spórolhat meg a cég.
Kiadja a nyaralót? Így adózik utána!
A szálláshely-szolgáltatói tevékenység olyan adóköteles tevékenység, amely kizárólag adószám birtokában folytatható és a szolgáltatást végző személy az általános forgalmi adó (áfa) alanyává válik.
Még mindig él az optikai tuning
Bár alapvetően elégedettek a hazai vendégek a wellness szállodákkal és a szolgáltatások minőségével, a megbízhatóságot már gyakran kifogásolják. Előfordul, hogy a hazai szállodák mást jelentetnek meg hirdetéseikben, mint ami a valóság.
Nem csak a cégeknek kell változtatniuk az új Ptk. miatt
Az új Ptk. hatálybalépése előtt és után is hangos volt a sajtó a cégeket érintő módosításoktól, a kötelező törzstőkeemeléstől és a hozzá kapcsolódó kötelező társaságiszerződés-módosítástól. Az új Ptk. azonban nem csak a cégek életében hozott változást. Az egyesületek és alapítványok sem ülhetnek ölbe tett kézzel, kötelező módosítás ugyanis náluk is van.
Könnyebben kaphatnak hitelt a kkv-k Európában
Az európai bankok több mint fele bővítené a hitelkihelyezést a következő fél évben. A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek.
Evás egyéni vállalkozás szüneteltetése
Nem mindig megy a szekér, így néha kényszerszünetre kell állítani a vállalkozást. Ez azonban számos tennivalóval jár, s sok tudnivalót igényel egy még oly egyszerűnek látszó ügyben is, mint az evás egyéni vállalkozás szüneteltetése.
Már megint módosul ez-az az áfatörvényben
Az áfatörvény legújabb módosítása két nagy témakört érint: egyrészt az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos teljesítési hely szabályait, másrészt a fordított adózásra vonatkozó rendelkezéseket.
Vigyázó szemüket a kormányra vetik a kkv-k
Négy éve nem volt ilyen optimista a kkv-szektor. A gazdaságpolitikával, a vállalati hitelkamatokkal és az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások javultak leginkább, miközben a vállalkozás pénzügyeit és a versenyhelyzetét illetően visszafogottabbak lettek a cégek.
A megtakarított forint megkeresett forint - de hol spóroljunk?
Egy vállalkozás indulásakor minden fillér megtakarítás fontos. Később is az, de akkor már lehetősége van arra a menedzsmentnek - ha jó a cég gazdasági iránya-, hogy bizonyos dolgokban nagyvonalúbb lehessen.
A gyenge múlt hét után emelkedhetünk
A múlt hét meglehetősen gyengére sikerült, a hazai és a német piac is fej-fej mellett zuhantak, egyedül a tengerentúli börzék tartották magukat. Tegnap a foci VB döntőn Németország diadalmaskodott, ez pedig hozhat némi emelkedést a DAX piacára.
Most akkor pénzügyi lízing vagy tartós bérlet?
Az új Polgári törvénykönyvbe bekerült a pénzügyi lízing mint szerződéstípus. Mivel ez év március 15-től kezdődően a számviteli törvény is a Ptk-ra hivatkozva állapítja meg, érdemes megnézni, hogy pontosan miről is van szó, és mire is kell figyelni a jövőben.
Ezekre a gesztusokra nagyon ügyeljünk!
Mindannyian fejeztünk már be úgy tárgyalást, hogy nem tudtuk megmondani, pontosan miért vannak fenntartásaink a partnerünkkel, illetve a közös üzlet sikerével kapcsolatban, noha a megbeszélés látszólag tökéletesen ment. A magyarázat egyszerű: az általa mondottak és a testbeszéde, a hanghordozása, a gesztusai, nem voltak összhangban. Ezt az ellentmondást érzékeltük öntudatlanul, és ez keltette bennünk a kellemetlen érzést.
Nem csak a munkaadók trükkösek…
Vállalati benzinkeretből megtankolt rokoni autók. Papírforma szerint akár túlóraként elszámolt munkahelyi lógás. Habár Magyarországon a munkaadók előszeretettel bújnak ki a szabályok alól, azért időnként a munkavállalók is elkövetnek munkajogi visszaéléseket.
Megint drágább lehet a tankolás – vagy nem
A mediterrán piaci árak és az árfolyam heti változását figyelembe véve, július 16-án, szerdán a benzin ára 2 forinttal emelkedhet, a gázolaj ára várhatóan 2 forinttal csökken, de az elmúlt két hét tapasztalata alapján akár el is maradhat a változtatás.
A fecskéket is pusztítják a rovarirtók
Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint. A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj – köztük fecskék, seregélyek és rigók – egyedszámának csökkenéséért felelős.
A kütyüboltokban idén kétszer van karácsony
Megugrott a fogyasztás: nemcsak televízióra és hi-fire, hanem táblagépekre, okostelefonokra is többet költöttek a magyarok idén a futball-világbajnokság alatt, mint 2013 karácsonyán.
HACCP: tények és tévhitek
Mikor és kinek kell HACCP-dokumentációt készíttetnie? Kire nem szabad bízni ezt? Miért kell erre egy cégnek költeni, és mikor büntet a hatóság? Látszatmegoldások, tévhitek és egy sor hasznos tudnivaló minden cégtulajdonosnak!
Budapest az egyik legnépszerűbb város Európában
London az elmúlt négy évben immár harmadszor vezeti a világ legnépszerűbb úticéljainak listáját. A rangsor első öt helyén a brit főváros után Bangkok, Párizs, Szingapúr és Dubai áll. Budapest pedig a tavalyi felméréshez képest hat helyet javítva már a negyvenedik a világ leglátogatottabb városai listáján.
Sört és pizzát fogyaszt a magyar a meccsek alatt
Jelentősen nőtt a szurkolás közben rendelők aránya Magyarországon, a vébé alatt harmadával többen szerezték be így a vacsorát a megszokottnál. Az ételek mellett az italok is slágertermékké váltak: legtöbben a pizzát és a sört választották.
Majdnem hatszázmilliárddal több jut a mezőgazdaságnak
A Magyarországra jutó európai uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősorban a közvetlen támogatások összege emelkedik.
Külföldit alkalmazna? Így teheti meg!
Az Eurostat negyedéves felmérése szerint az EU-ban 224,2 millió embert foglalkoztattak az idei első negyedévben, akik közül 146,1 milliónak az eurózónában volt állása. A tagállamok közül Magyarországon (1,5 százalék) nőtt a legjobban a foglalkoztatottak száma. A statisztikai adatok jó színben tüntetik fel a magyarországi munkáltatókat, ám többségük még mindig nincs tisztában a foglalkoztatási szabályokkal, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat. Összefoglaltuk a legfontosabb előírásokat a külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatásához szükséges bejelentési és biztosítási kötelezettségekről.
Olcsó, tiszta akkumulátor készül
Hosszú élettartamú, olcsó és tisztán előállítható akkumulátort fejlesztett ki egy amerikai kutatócsoport. Az áttörés megoldást jelenthet a megújuló energiaforrásokból származó energia tárolására.
Szigorúbban védi a jövőben az EU a szellemi tulajdont
Az Európai Bizottság július 1-jén olyan cselekvési tervet vázolt fel, amely a szellemitulajdon-jogok Európai Unión belüli megsértésének kezelésére nézve javasol intézkedéseket. Ezt egészíti ki az a stratégia, amely a szellemitulajdon-jogok harmadik országokban történő érvényesítésére nézve határoz meg célkitűzéseket.
A vagyonvédelemben is bevezetik a rezsióradíjat
Az építőipar után a vagyonvédelmi szolgáltatóknál is kötelező lesz a minimális rezsióradíj meghatározása, ennek az eljárási szabályait hozta nyilvánosságra a kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
Még olcsóbb lehet az életünk
A következő hónapokban is a fogyasztói árak csökkenésére számítanak az elemzők, miután a júniusi fogyasztói árindex ismét alacsonyabb lett a piac által vártnál. Ugyanakkor az év végére újra beköszönhet az infláció.
13 milliárd forint jut klímaprojektekre
Összesen több mint 44 millió euróra pályázhatnak a köz-, magán- és civil szféra szereplői az Európai Unió LIFE Éghajlat-politikai Alprogramja keretében 2014-ben. A LIFE program idei pályázati felhívásai 2014. június 18-án jelentek meg.
Jogszerűen hívhat vissza a főnök a szabadságról?
A nyár a hosszabb szabadságok ideje, ilyenkor nem ritka, hogy valaki akár több hét szabadságot is kivesz. De mi történik, ha időközben mégis nélkülözhetetlen a szabadságon lévő munkavállaló? Ha senki más nem tud egy adott feladatot megoldani helyette? Jogszerűen berendelhető-e a munkavállaló a szabadságáról?
Kinek éri meg kiszervezni?
Az outsourcing fogalma ma már nem ismeretlen a döntéshozók körében, valószínűleg mindenkinek van egy elképzelése a témáról, ám nem mindenkinek előnyös belefognia. Bemutatjuk, viszont kinek érdemes.
Mikor lehet levonni az útdíjat a HIPÁ-ból?
Számos cég esetében merül fel a 2013. július 1-jétől fizetendő e-útdíj helyi iparűzési adóból való levonásának lehetősége. Érdemes megvizsgálni, hogy a levonásra milyen esetben is van lehetőség.
Leminősíthetik a magyar bankokat
A devizahiteles törvénycsomag mintegy 2,6 milliárd eurós terhet ró a magyar bankokra, emiatt a Fitch után a Moody’s is leminősítést helyezett kilátásba.
Ideje odafigyelni a munkavállalókra
A kisvállalkozásoknál - ezen belül a mikrovállalkozásoknál - sokkal hangsúlyosabb szerepe van, illetve lenne a "HR"-nek, mint a nagy cégeknél. A hazai kkv-k azonban legfeljebb ösztönösen alkalmaznak HR eszközöket.
Elfogadták az anya–leányvállalat-irányelv módosítását
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló 2011/96/EU irányelv (közismertebb nevén: anya–leányvállalat-irányelv) módosító javaslatát. Ezzel véget érhet a hibridfinanszírozás korszaka.
Ziccert hagy ki, aki nem dolgozik nyáron
A szabadságolások és a szabadtéri rendezvények időszaka nemcsak a kikapcsolódás lehetőségét, hanem a nyári munkavállalás esélyét is nyújtja. Szakértők szerint a jól megválasztott és elvégzett nyári munka sokat lendít a későbbi elhelyezkedési esélyeken.
Helyreállítják a Duna ártereit
A Duna, az Európai Unió leghosszabb folyója, az ártereinek 80 százalékát vesztette el az elmúlt 150 év alatt, ami komoly veszélyt jelent a folyó egyedülálló élővilágára nézve. A WWF ezért más szervezetekkel, cégekkel és állami hatóságokkal együttműködve, megkezdi a folyó ártereinek helyreállítását.
Menet közben is kipakolják a kamiont
A szállítmányozásban a legnagyobb kárértékekkel általában a lopások járnak, amelyek többsége szervezett módon zajlik. A vállalkozások a gazdasági válság kitörése óta mégis csak a legritkább esetben biztosítják a szállítmányokat.
Alkalmazásbiztonság? - A leggyengébb láncszem
A növekvő számú mobilapplikáció és a különféle platformokon futó webes alkalmazások a támadások kedvelt célpontjaivá váltak, és a vállalkozások biztonságának gyenge pontjait jelenthetik.
Kedvezőtlenebb üzleti klímában is nőtt a kkv-k optimizmusa
A kis- és közepes vállalkozások várakozásai a beruházási aktivitások kivételével kismértékben javultak az elmúlt negyedévben. Az MKIK GVI áprilisi felmérésének eredményei alapján a kkv-k konjunktúraindexe az előző három hónaphoz képest némileg emelkedett.
Mi lesz a SZÉP kártyáról visszaérkező pénzekkel?
Június 30-ig minden szolgáltató visszautalta a munkáltatóknak azt a pénzt, amelyet még 2012-ben töltöttek fel a dolgozóik Széchenyi Pihenő Kártyájára, de a munkavállalók ezt 2014. május 31-ig nem használták fel. Vajon mit kezdenek a munkáltatók ezzel a pénzzel?
Adómentes exportértékesítés: erre kell ügyelni!
Azon termékértékesítések esetében, melyeknél a vámhatóság általi kiléptetés a teljesítést követő 90 napon túl, de 360 napon belül megtörténik, az értékesítés utólagosan adómentessé válik. Ám hogyan működik ez a gyakorlatban?
E-számla aláírása: íme a legfontosabb tudnivalók!
A jogszabályok értelmében az elektronikus számlát elektronikus tanúsítvánnyal kell aláírni, és időpecséttel kell ellátni. Mi az e-számla? Lehet-e kinyomtatva tárolni? Milyen formátumot fogad el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal? A legfontosabb tudnivalókat összefoglaltuk.
10 Facebook-hirdetésváltozás, amiről tudni kell
A Facebook hirdetési rendszere folyamatosan frissül. A közelmúltban sok apró változás történt, ami nagyon megkönnyítheti az életünket, némely esetben pedig növelheti az eredményeket. Íme egy összefoglaló a közelmúlt aktuális újdonságairól.
Tényleg ugorhat idén a pannon puma
Megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés idén. A hazai fellendülés alapját egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a kedvező monetáris politika és a csökkenő közüzemi díjak adhatják.