Hat év múlva mindenkinek lesz mobilja

2020-ig a világ 6 éven felüli lakosságának 90 százaléka rendelkezik majd mobiltelefonnal, az okostelefon előfizetések száma pedig várhatóan a 6,1 milliárdot is el fogja érni. A 2014-ben várhatóan összesen 800 millió új okostelefon-előfizetés lesz, így ezek száma a világon összesen 2,7 milliárdra emelkedik.

Kép: SXC

Az előrejelzések szerint 2020-ig a világ 6 évesnél idősebb lakossága 90%-ának lesz mobiltelefonja. Ezen túlmenően pedig az okostelefon előfizetések is valószínűleg elérik a 6,1 milliárdos csúcsot. India és Kína mutatja a leggyorsabb ütemű növekedést, itt a 2014 harmadik negyedévében 18 millió illetve 12 millió új mobilelőfizetést könyveltek el – derül ki az Ericson Mobilitási jelentéséből.

„A mobilok zuhanó árai az egyre jobban használható és egyre szélesebb körben lefedettséget biztosító hálózatokkal karöltve a mobil technológiákat olyan világszerte elterjedt jelenséggé teszik, amelyek nemsokára a népesség túlnyomó többsége számára életkoruktól és lakóhelyüktől függetlenül a világon mindenhol rendelkezésre állnak majd.” – vélte Rima Qureshi, az Ericsson stratégiai és a vállalat egyesítésekért valamint felvásárlásokért felelős vezető alelnöke

 Az okostelefonok terjedése: 2014-ben 800 millió új előfizetést kötnek

Az okostelefonok terjedése igen gyors. A 2014 harmadik negyedévében eladott összes mobiltelefon 65-70%-a volt okostelefon, 2013 azonos időszakában még csak 55% volt ez az arány.  A növekvő eladási arányok ellenére, amely 2014 végéig 800 millió új előfizetést fog jelenteni, az ágazatban még mindig jelentős növekedési lehetőségek rejlenek. Az okostelefonok ma még csak 37%-át teszik ki a mobil előfizetések teljes számának, ami azt jelenti, hogy még számos előfizető állhat át azokra a változatokra, melyek sokkal több mindent tudnak, és az internetezni is lehet velük. A jelentés szerint az elkövetkezendő években igen felgyorsul a folyamat és az okostelefon előfizetések mai 2,7 milliárd darabos száma 2020-ig várhatóan 6,1 milliárdra nő.

Videó: a mobil telefonos adatforgalom legnagyobb és leggyorsabban növekvő szegmense

A videó továbbra is uralkodó helyzetben van a mobil hálózatokon: a 4G-vel lefedett hálózatokon jelenleg a mobilforgalom 45-55%-át teszi ki, ami jórészt a valós idejű filmnézésnek (videóstreaming) és az egyre jobb minőségű kép okozta élménynek köszönhető.

A videó más online alkalmazások részeként is egyre nagyobb szerepet kap, például a hírekben vagy reklámokban, illetve a közösségi média egyes területein is. Egyúttal a videónézést a YouTube-hoz hasonló független műsorszolgáltatók (OTT) szolgáltatásainak és tartalmainak egyre bővülő köre is serkenti.

A videónézésére alkalmas eszközök is gyorsan fejlődnek. Számos eszköznek nagyobb már a képernyője, ezzel jobb képminőség érhető el, ami viszont nagyobb adatfogyasztást eredményez. Lassan már mindenféle eszköztípuson kiváló minőségben nézhető film, akár otthon vagyunk, akár valahol menet közben.

A jövőbeni kilátások tekintetében az Ericsson becslése szerint a mobilhálózatokon bonyolított videóforgalom 2020-ra tízszeresére nő majd, és eddigre a teljes mobiladatforgalom 55%-át fogja kitenni.

5G: előfizetések a láthatáron

Az 5G kereskedelmi célú bevezetésére várhatóan 2020-ban kerül sor és az előrejelzések szerint ennek a technológiának az előretörése sokkal gyorsabb lesz, mint a 4G LTE rendszereké, éppúgy, ahogyan a 4G is gyorsabban elterjedt, mint a 3G. A különbség ebben az esetben az, hogy az új rádiós technológiákon kívül az 5G a meglévő mobil rádiós hozzáférési- (mint amilyen a 3G és 4G), a felhőalapú-, valamint a maghálózati technológiákat is magában fogja foglalni, hogy teret biztosítson annak a több ezer új alkalmazásnak, amelyek addigra a mobil technológiákra szeretnék alapozni működésüket. Az 5G elterjedését nagyrészt új típusú felhasználási területek fogják előmozdítani, mint amilyen a gépek közötti kommunikáció.

Munkaidőben sem szakadunk ki a közösségi hálóból
A netezők egyharmada munkaidőben is használja a közösségi oldalakat, 16 százalékuk pedig úgy érzi, ha napokig nem lép be, sok mindenről lemarad. A legaktívabbak még mindig a nők és a fiatalok.

Véleményvezér

Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.
Trump eladósítja Amerikát, de nem lesz olcsó

Trump eladósítja Amerikát, de nem lesz olcsó 

Az eladósodás rögös út, már sok ország megtapasztalhatta.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo