Konfliktus a munkahelyen több formában létezhet. Egy közös jellemzőjük van, hogy valami félreismerésre kerül. Először is, vannak, azok, akik már magát az adott probléma tényét tagadják, úgy tesznek, mintha az nem is létezne. Tőlük gyakran hallani ilyen mondatokat: "Nem látom itt a problémát." Ha megpróbáljuk elmagyarázni, legtöbbször azt a választ kapjuk - jobb esetben nyíltan, rosszabb esetben a hátad mögött: "Logikátlan az érvelésed, nem is értjük miről beszélsz." Amikor a dolgok eszkalálódnak, a „hógolyó” hógörgeteggé dagad, megkezdődik a személyeskedés, sértegetés, és könnyen megkaphatjuk, hogy „Túl érzékeny vagy! Te érzelmi oldalról közelítesz, én a racionalitás felől!”.
Vannak, akik az adott tény jelentőségét bagatellizálják, vagy épp fordítva, felerősítik. Vannak, akik a változás lehetőségét, vagy a hozzávezető utat tagadják. Kialakul a konfliktus, nem számít a valóság, nem számítanak a tények. A történetben lesz egy vesztes és egy nyertes. A torzított valóság kerül elfogadásra, és a probléma ott marad megoldatlanul – mondja Hartmann Krisztina a BDO szervezetfejlesztési tanácsadója.
Egy másik tipikus munkahelyi konfliktusforrás az agresszió. Ezt rendszerint azok az emberek, választják, akik nem kellően nyitottak, és az együttműködés helyett inkább a versengést választják. Saját rátermettségük és kompetenciájuk érvényesítésénél képtelenek figyelembe venni mások igényeit, ötleteit, törekvéseit, szándékát. Cél a másik fél legyőzése, alkalmatlanságának bizonygatása, megegyezés soha nem születik.
Munkahelyi környezetben az agresszió nyílt formája ritka. Ennél sokkal jellemzőbb a passzív agresszió, ami sajnos egyben sokkal károsabb is. A passzív- agresszív emberek úgy tűnhetnek, mintha támogató, elkötelezett, kifejezetten hasznos tagjai lennének a szervezetnek, mindaddig, amíg el nem kezdünk olvasni a sorok között.
Hogyan kezelhetjük ezeket a helyzeteket?
Ha egy tökéletes világban élnénk, akkor megfelelő nyitottsággal, érettséggel, autonóm viselkedéssel tudnánk kezelni ezeket a konfliktusforrásokat, és nem alakulna ki konfrontáció. Az igazság azonban az, hogy nem egy tökéletes világban élünk és dolgozunk, és egyikünk sem tökéletes. A helyzetekkel kapcsolatos véleményalkotás, döntés és kommunikáció különösen nehéz, hiszen nem láthatunk bele a másik fejébe.
Mai vállalati környezetben, amikor az egy főre jutó problémák és megoldandó feladatok sokszor súrolják a teljesítőképesség határát, különösen fontos a kellően határozott, öntudatos kommunikáció, és a helyes önérvényesítés megtanulása. Az asszertív viselkedés, az asszertív kommunikáció nem könnyű. Tudatos, kívülről támogatott belső munkát igényel, de megtanulható. Saját felelősségünk felvállalásával kezdődik, sok gyakorlással nagyobb empátiát, rugalmasságot, nagyobb belső önbecsülést eredményez, szervezeti szinten jobb munkahelyi légkört, hosszú távon nagyobb sikerességet eredményez.
Egyes szám első személyben kommunikáljunk, azaz „én-üzeneteket” küldjünk. Kerüljük az általánosítást!
„Az emberek”, vagy a „mi itt a cégnél…” helyett: „Én azt gondolom…”.
Ne rágalmazzunk, ne vádaskodjunk!
Fogalmazzuk meg egyértelműen az igényeinket.
„Milyen jó lenne, ha átküldenéd a ”. helyett: „Kérlek, küldd át a”.
Kerüljük a „gondolatolvasást”, inkább kérdezzünk!
Érveljünk, és legyünk nyitottak a másik érveire!
