Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Munkahelyeket tesz tönkre a kormány

Munkahelyeket tesz tönkre a kormány 

Az Uber szerint munkahelyeket tesz tönkre és nem veszi figyelembe 150 ezer, többségében fiatal felhasználó érdekeit a kormány javaslata, amely az eddiginél súlyosabb szankciókkal sújtaná az engedély nélkül taxizókat.
Pályázzon, hogy pályázhasson!

Pályázzon, hogy pályázhasson! 

Azért, hogy minél több hazai kkv pályázzon sikeresen a Horizont 2020 programban, külön pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal az ebben, valamint egyéb közös EU-s és regionális programokban való magyar részvétel ösztönzésére.
Határozott idejű munkaviszony? Így lehet hosszabb?

Határozott idejű munkaviszony? Így lehet hosszabb? 

A munkaviszony rendszerint hosszabb idejű kapcsolatot jelent az érintettek között, ezért leggyakrabban a munkáltató és a munkavállaló határozatlan időre kötik a munkaszerződést. Arra is van lehetőség azonban, hogy a felek határozott időre hozzák létre a munkaviszonyt. Utóbbi esetben könnyen előfordulhat, hogy a munkáltatónak a tervezettnél tovább van szüksége a munkavállalóra. Hogyan hosszabbítható meg vagy köthető újra a határozott idejű munkaviszony? Milyen korlátai vannak? Szakértőnk válaszol!
Gyenge kezdés után erős visszaesés?

Gyenge kezdés után erős visszaesés? 

Az év eleji növekedési adatok a magyar gazdaság lassulását jelzik. Az elmúlt hónapokban a nemzetközi előrejelző intézmények jellemzően tovább csökkentették a magyar gazdasági dinamikára vonatkozó prognózisaikat, s kissé romlottak a gazdasági várakozások is. A GKI GDP-előrejelzése változatlan, a 2014. évi 3,7% és a tavalyi 2,9% után 2016-ban csak 2,3% körüli bővülés valószínű, mindenekelőtt a beruházások csökkenése miatt.
A polgármesterek kezelhetik a klímaváltozást

A polgármesterek kezelhetik a klímaváltozást 

Nem elvont elméletekkel, hanem konkrét, helyi szinten megtervezett és megvalósított lépésekkel tehetnek a települések döntéshozói a klímaváltozás ellen. A jó stratégia még pénzt is hozhat.
Tízmilliót is érhet az odafigyelés

Tízmilliót is érhet az odafigyelés 

Továbbra is makacsul tartja magát az a vélekedés, hogy a saját lakás elengedhetetlen a felnőtt élethez és a családalapításhoz. A saját lakás megteremtése a megtakarítási célok között is előkelő helyen szerepel. Amikor vásárlásra kerül sor, sokan mégis nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják az állami támogatású banki lehetőségeket.
Baba mellett is dolgoznak az anyák

Baba mellett is dolgoznak az anyák 

Idén május elseje duplán is ünnepnap. Hagyományosan május első vasárnapján apró figyelmességgel köszöntik az édesanyákat: virággal, üdvözlőlappal, az óvodákban és az iskolákban pedig akár erre az alkalomra készült műsorokkal is kedveskedhetnek az anyukáknak és a nagymamáknak. Emellett hosszú évtizedek óta május 1-je a munka nemzetközi ünnepe, hazánkban hivatalos állami szabadnap, amit országszerte majálisokkal tesznek emlékezetessé.
A szakadék felé tántorognak a szénbányák

A szakadék felé tántorognak a szénbányák 

A nyersanyagpiacok összeomlásának egyik szélsőséges példája a széntermelésben tapasztalható, ahol az érintettek jelenleg megoldhatatlannak látszó kihívásokkal néznek szembe, legyen szó akár gazdasági, politikai vagy környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésről.
Adóbevallásban is segít az Uber

Adóbevallásban is segít az Uber 

A litván adóhatóság és az Uber “okos” adóbevallási platformot fejleszt közösen. Az észt adóhatósággal kötött partnerség után ez már a második ilyen megállapodás az Európai Unióban.
Lehet kisebb is a fejlesztés terhe

Lehet kisebb is a fejlesztés terhe 

Nyitottak ugyan a hazai agrárvállalatok létesítményeik korszerűsítésére vagy bővítésére, de a szektorban a hagyományos építési technológiák dominálnak, amelyek költségvonzata jellemzően gátat szab a modernizációnak. A fejlődéshez elsősorban arra van szükség, hogy a magyar gazdálkodók jobban megismerjék a modern építési technológiákat.

Nem csoda, hogy fáradt marad, ha így készül aludni 

A legtöbb embernek nincs elegendő ideje aludni. De úgy tűnik, még azt a pár órát sem jól használjuk ki, vagy nem jól készülünk fel rá, ami pihenésre jutna. Alaphibákat vétünk, így pedig nem csoda, ha összetörve ébredünk.

Virtuális pénz és robottanácsadók a jövő bankjában 

Elemzők szerint a pénzügyi szektor átalakulása a 70-es évek óta, amikor elkezdtek megjelenni a bankautomaták és elterjedni a hitelkártyák, nem volt ilyen radikális és gyors, mint most. A startupoknak és a hagyományos bankoknak együtt kell működniük az új bankolási platformok létrehozásában.

Startupnál dolgozni sem fenékig tejfel 

A startup, mint első munkahely, nagyon menő az önéletrajzban még akkor is, ha nem a saját cégünk, csak munkavállalóként csatlakoztunk. A kezdő munkavállalók álláskeresési kritériumait vizsgálva ráadásul ez a fajta szervezet lehet a legjobb döntés. De azért a menő induló vállalkozásoknál sem fenékig tejfel az élet.

Budapesten csap össze a startup világ krémje 

Európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án Budapesten a SMART 2016 konferencia. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig.

Sokan szívhatják a fogukat az új szabály miatt 

Az idei adóbevallásukban már nem vonhatják le a teljes bevételükből az eladott áruk beszerzési értékét és a közvetített szolgáltatásokat a cégek, ezért számítaniuk kell arra, hogy jelentősen emelkedni fog a kötelező legkisebb adóalapjuk mértéke. A törvénymódosítás elsősorban a kereskedelmi szektort érinti negatívan, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Már az aláírás sem lesz a régi 

2016. július 1-jétől új szabályok vonatkoznak az elektronikus aláírásra: az egyenértékűség új elve szerint az bizonyító erejű, és az EU egész területén elfogadott. Az új rendelkezés továbbá megteremti a biometrikus aláírás hitelességét a magyar jogban. A Deloitte Legal meglátása szerint várhatóan szélesedni fog mind az elektronikus aláírások létrehozására használt technikai megoldások, mind az ezeket felhasználó szolgáltatók köre.

Minél hamarabb be kell jelenteni a fagykárt 

A fagykár észlelésétől számított 15 napon belül be kell jelenteni azt a kárenyhítés érdekében - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Első botlásnál nem szabad bírságolni 

Elvileg a NAV kivételével a szakhatóságok egy első alkalommal elkövetett botlásért nem bírságolhatják meg a kis- és középvállalkozásokat, de néhány hivatal ezt nem vette figyelembe, most azonban a Kúria precedensértékű döntést hozott az ügyben.

Így hozhat azonnali változást a HR a cégben 

Mindegy, hogy csak néhány embert, vagy több száz főt alkalmaz a vállalat, egy biztos: a munkavállalók napjait meg kell szervezni, és olyan környezetet kell nekik teremteni, ahol motiváltan és lelkesen végzik a munkájukat. Ebben pedig a HR-nek is van szerepe.

Még nincs ok az ünneplésre 

Több mint 1400 cég szűnt meg 2016 első negyedévében a magyar építőiparban, ez 20 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben, és 12 százalékkal elmarad a tavalyi azonos negyedévi adattól is. Az ágazatnak azonban még mindig nincs oka arra, hogy fellélegezzen. Látják ezt a vállalkozók is, az új cégek alapítása ugyanis csak szerény növekedést mutat.

Sláger lehet a prepaid kártya 

Várhatóan hamarosan Magyarországon is népszerűek lesznek az előre fizetett bankkártyák, ugyanis bizonyos élethelyzetekben kifejezetten előnyösek és a kiskereskedelmi vállalkozások számára is számtalan előnye van.

Alig kezdődött el az év, máris sorra dőltek a melegrekordok 

2016 első három hónapja máris felülmúlta a 2015 eleji hőmérsékleteket. Tizenegy hónapja megállás nélkül dőlnek meg a melegrekordok, a tudósok is meglepődtek a felmelegedés mértékén.

Alapfokú kisokos a Linkedinhez 

A közösségi oldalak között is különlegesség a Linkedin, amely üzleti, szakmai profilja révén különül el elsősorban a többitől. Az egyre fontosabb felülethez ad használati kisokost a téma szakértője.

Ismét pályázhatnak a társasházak 

Április 21-étől és 29-étől két új, Széchenyi 2020-as kiírás keretében juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz a társasházak és lakásszövetkezetek. A pályázatok területi korlátozása mellett fontos kitétel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek csak a helyi önkormányzat konzorciumi partnereiként vehetnek részt.

Most megmondhatja a véleményét az építőiparról 

Meglepően kevés hivatalos és független adat áll rendelkezésre az építőipari piac megítéléshez vagy a jövő megalapozott tervezéséhez. Idén júniusában azonban, 2 év után ismét megjelenik a hiánypótló Építési Piaci Prognózis.

Újabb kötelezettségszegési eljárás indult 

Az Európai Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást, mert a népegészségügyi termékadót kiterjesztették a kommersz szeszes italokra is.

Az ipari parkok adnak majd munkát? 

150 milliárd forintot fordít két év alatt a kormány ipari parkok fejlesztésére - jelentette be többek között Lázár János az e heti kormányinfón. A kormány várakozásai szerint ez 50-100.000 új munkahelyet teremt.

BKV-buszokkal vinnék a turistákat a Várba 

Váratlanul érte a szakmát, hogy május 15-ől nem hajthatnak be a turistabuszok a várba csatornázási munkálatok és a karmelita kolostor felújítása miatt. A főváros a BKV-buszaival vinné a turistákat a Várba. Nem ez az első korlátozás, annak ellenére, hogy a kormányzat kiemelten kezelné a turizmust.

Egymilliárdos útravaló az indulóknak 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” című felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,04 milliárd forint.

Háromszázezren kapnak levelet a NAV-tól 

Az érvényesen nyilatkozóknak május 2-áig postázza a NAV a 1553E jelű egyszerűsített bevallást. Ha az adózó elfogadja az ajánlatot, nem kell semmit tenni - „hallgatás beleegyezés” alapon -, az az adózó által benyújtott bevallásnak minősül 2016. május 20-án.

Tudta, csak nem sejtette? A NAV-ot nem hatja meg 

A legátláthatóbban működő vállalkozás is komoly slamasztikába ugorhat bele, ha nem kezeli megfelelő óvatossággal üzleti partnereit. Főleg, mióta a NAV figyelmeztet ha kockázatos adóssal üzletelünk, mert már a jóhiszeműség sem menedék.

A kkv-kat is érinti az új vámtörvény 

A május 1-jével életbe lépő új Uniós Vámkódex jelentős változásokat hoz a hatálya alá eső kis- középvállalkozások számára is. Amennyiben az érintett cégek nem készülnek fel az új vámjogszabályi környezetben való működésre, fennakadás keletkezhet az értékesítési láncaikban.

Szigorít a hirdetési szabályokon a Google 

Változik a Google érdeklődési körön és helyen alapuló hirdetéseire vonatkozó irányelve, amely hatással lehet minden céges AdWords-fiókra, ha valaki megsérti az új irányelvet, hirdetését visszadobja a keresőóriás és a fiókja is törlésre kerül.

Így lehet megbénítani egy egész várost 

Az okos közlekedésfelügyeleti rendszerek sokszor gyakorlatilag nyílt kapukat kínálnak a kiberbűnözőknek, akik így érzékeny adatokhoz férhetnek hozzá vagy akár egy teljes város közlekedési infrastruktúráját szabotálhatják – derült ki egy friss kutatásból.

Húzóerő az innováció 

Bármibe vágjanak bele, legyen az a cég életében a legapróbb lépés, egy napi rutinfeladat, a tisztességes hozzáállás alapvető elvárás. Etikusság oda és vissza, ez lenne az optimális üzleti rendszer a Geochem Kft. ügyvezetője szerint. Ebből egy jottányit sem enged, különösen mivel szerinte ez a záloga a fizetőképes keresletet jelentő exportpiacra-jutásnak.

Többet vásárolunk, mert visszakaptuk a vasárnapot 

Várhatóan tovább folytatódik a fellendülés a kiskereskedelemben, a reálkeresetek növekedése, az állami adócsökkentések és a vasárnapi boltzár eltörlése ugyanis növelheti a fogyasztók vásárlási kedvét. Most már a munkaerőhiány a legnagyobb baj.

Cégregisztráció a kamaráknál: a kormánynak tetszik 

Megfontolásra érdemesnek tartja a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a felvetést, hogy a cégregisztráció a területi kamarákhoz kerüljön át a jelenleg illetékes cégbíróságtól, de előbb egyeztetni akarnak a kérdésről.

4 gyors spórolási tipp cégvezetőknek 

A legtöbb kkv a szakértők szerint két dolgot akar: növekedni és csökkenteni a költségeit. Néhány hasznos ár-összehasonlító oldal segítségével egyszerűen rájöhetünk arra, hogy hogyan tudnánk spórolni az energia-, a telefon- és internet-előfizetésen. De ha átnézzük a költségtételeket, számos olyan területet találhatunk, ahol jelentős megtakarítást is el lehet érni viszonylag kis erőfeszítéssel.

Először figyelmeztet a NAV 

Januártól változott az adóhatóság hátralékkezelési-végrehajtási filozófiája. A kis összegű tartozás miatt először minden esetben fizetési felszólítást küld az adóhivatal, és csak ezt követően kerülhet sor – amennyiben az adós az esedékes határidőig nem egyenlíti ki tartozását – a végrehajtásra.

Van az a pénz, amiért túlórázunk 

Bár jellemzően mindannyian túlórázunk, extra pénzért még többet is vállalnánk – derül ki a Randstad Award kutatásából. A magyar munkavállalók közül egyedül a menedzsereknél elégedett a többség az időbeosztásával, őket még a jövedelem-kiegészítés vagy az előrelépési lehetőség sem bírná több munkára.

Gyorsan közeledik a felajánlás határideje 

Közeleg a társasági adóbevallások határideje. Erre való tekintettel érdemes megvizsgálni, hogy cégünk kiaknázott-e minden adókedvezményt kínáló hatékony és transzparens lehetőséget. Érdemes nem elfeledkezni a film-, az előadó-művészeti szervezet- és a látvány-csapatsporttal kapcsolatos adófelajánlásról. Az ezzel kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekre válaszolunk az RSM-DTM szakértőjének segítségével.

Változnak a REHAB szabályai 

Idén május 1-jei hatállyal változik a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés szabályai. Megszűnik a különbség, amely rehabilitációs ellátásoknál munkaidő korlát, rokkantsági ellátás esetén kereseti korlát alapján engedte meg az ellátás melletti keresőtevékenységet.

Még a legolcsóbb lakás is drága 

Az olcsóbb árszintű fővárosi kerületeket is a bővülő kínálat, a túlárazottság és a stagnáló eladási árak jellemzik. Új lakások hiányában a CSOK hatása nem érezhető, de az árak várhatóan itt is csökkenni fognak jövőre – derül ki a Balla Ingatlanirodák elemzéséből.

Amerika miatt kell sietni a klímaegyezménnyel 

Pénteken világpolitikusok írták alá a tavaly decemberben kialkudott globális emissziócsökkentési és klímavédelmi egyezményt. Ám a 2030 utáni vállalások homályba vesznek. Ráadásul az amerikai elnökválasztás is keresztbe tehet a szép céloknak.

Újabb módosítás, leállhat az eu-s pályázatok értékelése 

Elfogadta a Parlament az új állami projektértékelő rendszerrel kapcsolatos törvénymódosítást, ennek eredményeként legalább két hónapra - de piaci szakértők szerint ennél hosszabb időre is - leáll a folyamatban lévő pályázatok értékelése.

Sérti a sajtószabadságot az újságírók kitiltása a Parlamentből 

Az Országgyűlés elnökének az a döntése, miszerint az Index, a hvg.hu és a 24.hu illetve a Népszabadság munkatársait kitiltja a parlament üléseiről, súlyosan korlátozza a sajtószabadságot, sérti a szólásszabadságot, az MLE nyílt levélben tiltakozik.

Hagyományok helyett tudatosság kéne 

A hazai búza- és kukoricatermesztésből hiányzik a tudatosság és az odafigyelés, hagyományok alapján termelünk, holott ez a két gabonafajta a fő növényi kultúránk – hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén.

Most már biztos, hogy lesz áfacsökkentés 

Benyújtotta a költségvetési tervezetet a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek, a dokumentumról várhatóan június elején szavaz a Ház. Most már biztos, hogy csökken a tej, a tojás és a baromfihús áfája, de olcsóbb lesz étterembe menni és netezni is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól 

Szakértők: a lakosság átutalási költségeinek csökkenése az elektronikus fizetés térnyerését ösztönzi.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo