Újabb módosítás, leállhat az eu-s pályázatok értékelése

Elfogadta a Parlament az új állami projektértékelő rendszerrel kapcsolatos törvénymódosítást, ennek eredményeként legalább két hónapra - de piaci szakértők szerint ennél hosszabb időre is - leáll a folyamatban lévő pályázatok értékelése.

Szavazott a parlament az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/10092-es törvényjavaslatról, amelynek nemrég állt össze az összegző módosító javaslata.

Az új rendszerhez akár több ezer embert is ki kell képezni az államigazgatás legkülönbözőbb területeiről érkező emberek közül
A törvényjavaslat indoklása szerint az új rendszerben létrejövő új jogviszony alapján az állami projektértékelők által történik mindazon felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, amelyek nyitva állnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a helyi és területi önkormányzatok számára, ezáltal biztosítva e körben a kiválasztási eljárás objektivitását, és egységes szakmai színvonalát. A módosító javaslat biztosítja, hogy a projektértékelők általi közfeladat ellátás keretében történő kiválasztási eljárás más - a törvényben meghatározottakon túli - felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek kiválasztása, értékelése esetében is alkalmazható legyen, az ezzel kapcsolatos feltételrendszer és a részletszabályok meghatározására a Kormány kap felhatalmazást.

Csepreghy Nándor pár nappal ezelőtt már beszélt arról, hogy "az új állami pályázatértékelési rendszer felállítása során másfél-két hónapra leállítjuk a vállalkozói pályázatok értékelését, hogy ne belobbizással, vagy pénzfizetés nyomán nyerjenek a projektek, hanem a valós pontszámaik alapján", de a piaci szakértők félelme szerint ennél tovább tarthat, hiszen akár több ezer embert is ki kell képezni az államigazgatás legkülönbözőbb területeiről érkező emberek közül - írja a Portfolio.

Kép:Wikimedia

Azt, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a nyilvános állami pályázatértékelői szaknévsorba kerüléshez, illetve melyik eljárásrend alapján mely pályázatokra terjedne ki pontosan az új értékelési rendszer munkája, egy külön kormányrendeletben határozzák majd meg. A törvény szerint "a szakértői névsorba bejegyzett adatok közül az értékelő neve és tématerülete közérdekből nyilvános adatnak minősül", illetve "a munkáltató az értékelőre vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy az értékelő hozzájárulásával közölhet". Vagyis míg a szaknévsor nyilvános lesz, addig azt, hogy közülük ki konkrétan melyik pályázatot értékeli, nagy valószínűséggel nem lehet kívülről megismerni.

A kormány többször hangoztatott célja az uniós pénzek minél gyorsabb kifizetése, ez azonban egyre kevésbé tűnik valószerűnek az újabb és újabb lassító történések miatt. Nemrég például a "tömbösített közbeszerzés" terve akadt meg, mert az Uniós szerint versenyellenes. A brüsszeli források gyors kiszórását (2017. közepéig minden pályázatot kiírnának) a Bizottság egyébként ellenzi, egyértelművé tette, hogy nem fog a magyar tervekben szereplő 50 százalékos támogatáselőleget fizetni. (Amit a kormány döntése szerint a támogatási szerződés megkötésekor le lehetne hívni.) a Ha Budapest mégis ragaszkodik a tervhez – amint ezt a Miniszterelnökség a Világgazdaságnak leszögezte –, a gáláns előleget a költségvetésnek kell állnia.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo