Ismét pályázhatnak a társasházak

Április 21-étől és 29-étől két új, Széchenyi 2020-as kiírás keretében juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz a társasházak és lakásszövetkezetek. A pályázatok területi korlátozása mellett fontos kitétel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek csak a helyi önkormányzat konzorciumi partnereiként vehetnek részt.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Kép: Knauf Insulation

A pályázatok célja az épületek lakó- és közösségi funkcióinak erősítése, a vidéki és a Pest megyei leszakadó települések felzárkóztatása az épületek energetikai, közösségi és szociális jellegű rehabilitációjával. A pályázatok területi korlátozása mellett fontos kitétel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek csak a helyi önkormányzat konzorciumi partnereiként vehetnek részt – emelik ki a Házfórum társasházszakmai fórum szakértői.

Április végétől két új pályázat is megnyílik a hazai társasházak és lakásszövetkezetek előtt, amelyek célja a vidéki térség vonzóbbá tétele, illetve a szegregált vagy szegregációval veszélyeztetett települések felzárkóztatása. „A két kiírás közös jellemzője, hogy komoly területi korlátozással jelentek meg, illetve fontos megkötés, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek nem önállóan, hanem csak az önkormányzattal közösen jelentkezhetnek” – emelte ki Sárvári Marcell, a Házfórum társasházszakmai fórum vezető szakértője.

Kizárólag a vidéki – tehát Budapest agglomerációján kívüli – települések számára nyitott a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című pályázat. „Ez a kiírás eredetileg 2016. március 28-án nyílt volna meg, azonban az indulódátumot április 7-én egy hónappal későbbre, május 2-re halasztották. A felhívás célja, hogy javítsa a vidéki térségekben élők életminőségét, illetve hogy hozzájáruljon a vidéki települések vonzóbbá tételéhez és felzárkóztatásához” – mondta Kiss-Kovács Erika, a Soter Pályázati Akadémia szakértője.

Alig száz év alatt sikerülhet felújítani a magyar lakásokat
A szakemberek úgy vélik, ha hosszútávon biztosítottá válnak az otthonteremtési kedvezmények, a jelenlegi négyszáz helyett az ideális száz évre módosulhat a hazai lakásállomány cseréje.
A pályázat ennek érdekében három célterületen kínál támogatást: az épületek energetikai fejlesztését szolgáló külső és belső korszerűsítések, a településképet meghatározó épületek külső felújítása, a közösségi terek és szolgáltató központok felújítása. Az összesen 26,88 milliárdos keretösszegből a maximális támogatási összeg 50 millió forint, a legmagasabb támogatási intenzitás pedig 95 százalék. A támogatási kérelmeket 2018. április 20-ig adhatják le az önkormányzatok.

Ezzel szemben a második, április 29-ével induló „A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében” című felhívás célja az alacsony iskolázottsággal és magas munkanélküliséggel küzdő településrészek integrált szociális jellegű rehabilitációja. Ennek keretében a kiírás 1 300 millió forintos keretből segíti az épületek és környékük lakhatóbbá tételét, az épületek szociális és közösségi funkcióinak erősítését. A 2016. június 27-ével záruló pályázaton csak pest megyei társasházak és lakásszövetkezetek indulhatnak Budapest és Érd kivételével. Ezen belül a leszakadó, illetve leszakadással veszélyeztetett városrészek részesülhetnek támogatásban.

A környezet bánja a könnyített CSOK-ot
Az a könnyítés, hogy a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a CSOK összegének megállapításánál azt is magával hozza, hogy az energiahatékonysági szempontból jelenleg is rendkívül korszerűtlen ingatlanállomány fog tovább bővülni. Mivel a jogszabály nem írja elő, így az ingatlantulajdonosok felelős, hosszú-távra szóló döntésén múlik majd, hogy új otthonuk ne legyen energiapazarló.

Véleményvezér

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo