Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Egy kis nyugalom a piacokon

Egy kis nyugalom a piacokon 

A piacok a nagy eséseket követően megnyugvó állapotba kerültek, de az elemzők óva intenek attól, hogy a fordulat kifejezést használjuk. Egyelőre megpróbálnak megint felfelé kapaszkodni az indexet, és közben nem szabad elfeledni, hogy pl. a DAX kezd túladottá válni.
A cég és a dolgozó is nyer az adománnyal

A cég és a dolgozó is nyer az adománnyal 

Tavaly összesen 6 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári befizetéssel támogatták dolgozóikat a felelős munkáltatók – derült ki az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár értékelőjéből. Egy év alatt több mint 84 százalékkal emelkedett munkáltatói hozzájárulásokon felül adható adományok összege. A vállalatok körében nem csak az adó- és költségelőnyök miatt, de a munkavállalók lojalitásának és pénzügyi tudatosságának növelése érdekében is hasznos ez a béren kívüli juttatás.
Húszmillióba is kerülhet egy email

Húszmillióba is kerülhet egy email 

Direkt marketing anyagok küldése e-mailen keresztül? Van néhány fontos szabály, amivel nem árt tisztában lenni, ha el akarjuk kerülni a büntetést, mert a bírság a húszmillió forintot is elérheti.
Földárverések: jönnek a halastavak

Földárverések: jönnek a halastavak 

Március 1-15. között lesznek az újabb földárverések, ahol az eddigi feltételek mellett, változatlan áron kívánnak eladni minimum 150 ezer hektár földet. Az eladandó állami termőföldek listája hamarosan nyilvános lesz.
A gyógyszeriparnak nem fáj a feje a számok miatt

A gyógyszeriparnak nem fáj a feje a számok miatt 

Miközben szétesik a világ, a Richter egy jó gyorsjelentést tett közzé. Az árbevétel sorokon általában meghaladta az éves terveket, és a rubelgyengülést is sikerült kiütni a költségek kézben tartásával.
Ezt a példát érdemes lenne követni

Ezt a példát érdemes lenne követni 

Franciaországban jogszabállyal csökkentik az élelmiszerpazarlást, ezt nálunk is megtehetné a jogalkotó, itthon ugyanis az üzletek odaadhatják a civil szervezeteknek a kidobásra ítélt ételt, de ez nem kötelező. Részben emiatt évente élelmiszerek tonnáinak milliói landolnak a szemétben.
Az okos autókban lesz a nagy profit

Az okos autókban lesz a nagy profit 

Az elkövetkező években az IT-biztonsággal foglalkozó vállalatoknak és az autógyártóknak is egyre intenzívebben kell majd foglalkozniuk a gépjárművek informatikai rendszereinek biztonságával, az ilyen irányú szolgáltatások piaca akár néhány éven belül dollár milliárdokkal lesz mérhető – vallják a Hunguard Kft. szakértői.
Kapkodják a telkeket, viszik a lakásokat: tombol a CSOK-láz

Kapkodják a telkeket, viszik a lakásokat: tombol a CSOK-láz 

A kormányzati intézkedések komoly érdeklődést váltottak ki a lakossági ingatlanpiacon, az építési telkek piacán valóságos robbanást váltott ki a CSOK. A használt lakások piacán is javultak a kilátások, az új szocpol egyértelmű nyertese a főváros.
Mire jó a HR-es?

Mire jó a HR-es? 

A kis-és középvállalkozások hozzá vannak szokva ahhoz, hogy bírni kell az állandó változást ahhoz, hogy megőrizzék versenyképességüket. Ez szakértőnk szerint a HR számára a nagy lehetőség. De mit és hogyan is segít?
Csak óvatosan a nyereményjátékkal

Csak óvatosan a nyereményjátékkal 

Sok vállalkozás hirdet nyereményjátékokat, vetélkedőket, hogy népszerűsítse a termékeit. Csakhogy a vetélkedő kiírásánál a legtöbb társaság nem veszi figyelembe, hogy a jól csengő, vásárlásösztönző akciók milyen adóterheket róhatnak a társaságra – figyelmeztetett a Mazars.

Online kasszák: nincs panasz 

Nyugvópontra jutott a kasszapiac az online átállás okozta viharos időszak után. A pénztárgépek általános műszaki helyzete javult, hiszen a törvényi előírások miatt sokan új, még garanciális készüléket szereztek be. A Laurel cégcsoport tapasztalatai szerint a panaszok, hibajelzések száma nem haladja meg az online bekötés előtt jellemző volument, sőt valamelyest csökkent is.

Jó hírek jöttek Amerikából 

Péntek délután kimondottan jó munkaerőpiaci adatok érkeztek Amerikából. Az átlagos órabérek 2,5%-kal bővültek januárban, és a munkanélküliségi ráta is mélypontra csökkent a válság kitörése óta, vagyis nyoma sincs a dinamika lassulásának.

Ezen a héten a benzineseknek van jó hírünk 

A heti átlagos piaci változások alapján a benzinnél 5 forint körüli csökkentés várható, a gázolajnál pedig nem várható változás a szerdai árváltozáskor – közölte heti előrejelzésében a GKI Energiakutató Kft.

90 ezer cégnek fel kéne kötnie a gatyát 

Vészesen közeledik a határidő, amikorra a kft-k, és rt-k okiratát kötelezően az új Ptk. rendelkezéseihez kell igazítani. 90 ezer cég viszont még mindig nem kezdett neki ennek a folyamatnak, pedig csúnya büntetés lehet a vége a késlekedésnek – figyelmeztet az RSM-DTM szakértője.

Zacskóadó: ugyanaz és mégis minden más 

A környezetvédelmi termékdíjat érintő szabályokat évről évre finomítják, kiegészítik a jogalkotók, nincs ez másként 2016-ban sem. A 2015 novemberében bevezetett módosítások következtében szinte minden terület kiegészül új (részlet)szabályokkal és pontosításokkal. Az adózók szélesebb körét érintő változások nyomába eredünk a LeitnerLeitner szakértőjének segítségével.

A gagyi lakás állhat a boldogság útjába 

Ha rossz környéken lakik vagy felújításra szoruló lakásban, talán már a menekülési útvonalat tervezi és a szakításra szolgáló indokon gondolkodik a párja. Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint sokkolóan magas azok száma, akik a lakás állapota alapján dobnák társukat.

Zárul az olló az amerikai és az európai árak között 

Egyre közelebb kerül egymáshoz a kukorica határidős ára az amerikai és európai árutőzsdéken a januári mozgások következtében. Európában és így Magyarországon is folytatódott a hónapok óta tartó csökkenés, míg az USA-ban január elseje fordulatot is hozott. Ott emelkedőben vannak a kukoricaárak.

Drága mulatság lehet bedőlni az álcának 

Itt a farsang, amikor – ha mi magunk esetleg nem is öltünk maskarát – rengeteg ötletes jelmezről látunk-hallunk a környezetünkben. Ilyenkor elfogadott, ha valaki álarc mögé bújik, de a digitális világban ebben az időszakban is résen kell lenni, hogy kiszúrhassuk, ha valaki álruhában tevékenykedik a hálózaton belül.

Jön a növényi alapú mobil és a világító rózsa 

Német tudósok növényi alapanyagokból kivonni a germániumot, ami szinte minden modern elektromos eszköz gyártásához szükséges. Svéd tudósok világítóeszközökké alakítják a növényeket, sőt üzemanyagcellákba vezetnék át a bennük fotoszintézissel létrejött energiáját.

Ha lenne pénz, már mennénk is! 

Minden harmadik magyar utazik a december és március közötti időszakban. Aki nem, csak a pénzhiány tartja vissza. Jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt. A pihenésre vágyók egyharmada biztosítás nélkül vág neki az utazásnak, leginkább azért, mert nem szívesen költ rá, vagy, mert úgy véli, vele nem történhet baj.

Egyre nagyobb veszélyben az Apple termékek 

Az Apple eszközök terjedésével a vállalat operációs rendszerei (OS X, iOS) is egyre népszerűnnek a kiberbűnözők körében, így az elmúlt két évben számos kártevő jelent meg ezen a platformon. A más rendszerekhez képest egyelőre alacsony számú fenyegetés ellenére a Symantec fokozott óvatosságot javasol az Apple rendszereit használóknak.

Olcsó az élelmiszer, de nem tudni meddig 

Két százalékkal estek az élelmiszerárak a decemberhez képest a világpiacokon, azonban nem tudni meddig marad így, mivel az El Niño által okozott szélsőséges időjárás egész régiókban teheti tönkre a termést.

Dróntörvény és drónposta - ez vár ránk 

A Big Data korában sok szó esik a magánélet titkának szentségéről, illetve annak eltűnéséről. A szabadidős használatra vásárolt drónok újabb eszközei a magánszféra eltörlésének. Egyelőre totális a szabályozási káosz, de készül itthon a dróntörvény is. De nem csak szórakozásról van szó! A kis gépek az üzletet is megváltoztathatják.

Felpörgött az irodapiac 

A budapesti irodapiac fenntartotta a 2014-ben indult felívelését 2015-ben is, és megdöntötte korábbi csúcsát a teljes bérbeadási volumen tekintetében – közölte a Cushman & Wakefield.

Titkok kellenek a munkahelyen is 

Az üzleti világ ma örvendetes módon egyre inkább az átláthatóság felé halad. A teljes titokban működő vállalatok helyére az elszámoltathatóság, bevonás, megosztás lépett. Az átlátható működés jó, ez nem kérdés. De nem biztos, hogy minden területen.

Külföldre menne a diákok fele 

A felvételiző diákok közel fele szeretne külföldön is tanulni, és tavalyhoz képest duplájára nőtt azok száma, akik a teljes képzést külföldön végeznék el, vagy részképzéssel, ösztöndíjjal utaznának külföldre – derült ki egy friss kutatásból.

Ma dolgozz meztelenül, a cég is jobban jár vele 

Ma van a „Dolgozz Meztelenül Nap”, persze ez nem azt jelenti, hogy egy szál nyakkendőben jelenjünk meg az irodában, hanem a távmunkát végzők ünnepelhetik a szabadságukat, hogy azt vesznek fel, amit csak akarnak.

170 milliárdot kaszált eddig az állam a földárveréseken 

Az eddigi földárverések során több mint 10 ezer gazda jutott már földhöz. Eddig a termőföldek 65 százaléka talált gazdára. A legkisebb termőterület kikiáltási ára 12,5 millió, míg a legnagyobbé csaknem 130 millió forint volt az első körben.

Újra Kínával riogatnak 

Újra Kínával riogatják a befektetőket, miközben Obama kampányszagú 10 dolláros hordónkénti tisztaság adót vetne ki. Ez hasonló, mint az európai jövedéki adó. 25 cent lenne gallononként, s az alacsony kőolaj illetve benzin árak ezt most lehetővé tennék.

Ereszt a fővárosi albérletlufi 

Megállni látszik a fővárosi albérletboom. Budapesten február elején 160 ezer forintért hirdették a kiadók lakásokat, ami megegyezik a tavaly februári szinttel. Ugyanakkor vannak kivételek, a XIII. kerületben például 20 százalékkal nőtt az átlagos bérleti díj a legnépszerűbb, 50-70 négyzetméteres téglaépítésű lakások esetében - derül ki az ingatlan.com összesítéséből.

Fizetnének helyettünk? Még ez sem olyan egyszerű 

A környezetvédelmi termékdíj szabályozásának az egyik legproblémásabb pontja az átvállalás témaköre. Mind a termékdíjtörvény, mind annak végrehajtási rendelete fontos kritériumokat fogalmaz meg ezzel kapcsolatban, melyek ismerete és pontos betartása nélkül az átvállalás nem jön létre, és ez bizony kellemetlen meglepetést okozhat mind a kötelezettséget átadó, mind a kötelezettséget átvállaló félnél – hívta fel a figyelmet a Mazars.

Mindig a kiírt ár az igazi? 

Előfordul, hogy egy meghirdetett akciónál némi kavarodás történik, és az adott termék a boltban több különböző áron is fellelhető. Vagy éppen egy fatális hiba folytán 5 forintért kerül ki egy 50 ezret érő termék. Mennyiért kell eladni a terméket? És mit kérhet a vevő? Jogi szakértőnk segít!

Biztos törli az összes elemet? Még ez is kevés! 

A számítógépet átlagosan 4-5, az okostelefont 2-3 évente cseréli le egy átlagos céges felhasználó egy újabb készülékre. A régi gépet vagy tovább értékesítik vagy egyszerűen kiselejtezzik – az esetek jó részében tele bizalmas adatokkal. Kevesen tudják, hogy a lomtár ürítése, sőt egy formázás sem törli valójában az adott fájlokat a merevlemezről, amelyekkel utólag rosszindulatú módon vissza lehet élni. A BDO Magyarország alábbi elemzése összegzi a biztonságos törlés legfőbb szempontjait, valamint a legkönnyebben elérhető szoftveres megoldásokon elvégzett tesztjének eredményeit.

Öngyilkosság nem ügyelni a mobilokra 

A Facebook január végén közzé tette a tőzsdei jelentését, amivel betekintést nyerhettünk az aktuális felhasználói számokba: megrázó adat, hogy a felhasználók 90 százaléka mobilról éri el az oldalt, így ezt a trendet az online marketingben most már nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Meghozta az eredményét a dízelbotrány 

Folytatódhat a gépjárművek károsanyag-kibocsátását mérő új eljárás bevezetése, miután az Európai Parlament plenáris ülésén a képviselők nem vétózták meg az Európai Bizottság javaslatát. Ugyanakkor a parlament megtagadta a Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelveik felülvizsgálatát.

Aki nem exportált, az nem is fejlesztett 

A hazai vállalatok beruházási aktivitása kismértékben elmaradt az általuk tervezettől a Magyar Fejlesztési Bank tavaly őszi felmérése alapján. A cégek 13,5 százaléka a tervezettnél nagyobb összegben, 39,3 százaléka a célzottal megegyezően, 26 százalékuk a tervezettnél kisebb összegben hajtott végre fejlesztéseket a felmérést megelőző egy év során.

Brüsszel is ad garanciát a hitelekhez 

Magyarországon elsőként a K&H Banknál érhető el a COSME uniós garanciaprogram, ami a következő időszakban 50 százalékos, díjmentes hitelgaranciát nyújt a mikro-, kis-és középvállalkozások hitelfelvételének nagyfokú ösztönzése érdekében.

Sikeres marketing? Enélkül nem fog menni 

A marketinggel az a helyzet, hogy csak akkor lesz sikeres, ha akkor is foglalkozunk vele, amikor éppen nem megy annyira jól az üzlet és igyekszünk megvágni a költségeket. Lássunk 5 alapvető fogást, amire épülhet a rendszer!

Az uborka is olcsóbb lehetne 

Áfacsalás tekintetében igencsak fertőzött a zöldség-gyümölcs ágazat, becslések szerint évente mintegy 60 milliárd forint esik ki a költségvetésből a csalások miatt. A szakmaközi szervezet alelnöke szerint ha náluk is csökkentenék az áfát, megszűnhetnének a körhintacsalások.

16 milliárd gyakornokokra 

Gyakornoki programokat támogató pályázati felhívások jelentek meg 16,2 milliárd forint kerettel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), amelyek célja, hogy elősegítsék az egyes képzésekben megszerzett szakképesítés hasznosulását, támogassák a fiatalok munkatapasztalat-szerzését, ösztönözzék foglalkoztatásukat.

Még nem csúszott le az egyszerűsített bevallásról 

Az egyszerűsített bevallást választhatják - ha megfelelnek a feltételeknek - azok az adózók, akik valamilyen okból lemaradtak a bevallási nyilatkozatról, ám szeretnék az adóhatóság közreműködését kérni személyi jövedelemadó (szja) bevallásuk elkészítéséhez. Az egyszerűsített bevallást február 15-ig, az 1553NY jelű nyomtatvány benyújtásával lehet kérni az adóhatóságtól.

Jöhet egy fordulat 

A New York-i Fed elnök mélybe lökte a dollárt. William Dudley szerint a decemberi kamatemelés óta sokat szigorodtak a piaci kondíciók, s az erős dollár amúgy sem tesz jót az amerikai gazdaságnak. Erre erőteljes gyengülés kezdődött a dollár piacán.

Két fontos kérdés a cafeteriával kapcsolatban 

Több félreértés is van a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban, így a cafeteria adóterhe, illetve lakáshitel-támogatás egyes figyelembe veendő részletei kapcsán. Ezt igyekszik rendbe tenni Fata László cafeteriaszakértő, a Cafeteria Trend magazinban.

Ideális célpontok: építőipar, ingatlan és szállítmányozás 

Már az árnyoldalait is látják a digitalizálódó világnak az Európai Unió nagyvállalatai. A cégek többsége leginkább értékes üzleti adatait félti, egyre többen állítanak fel saját belső szabályokat, hogy védekezzenek.

Lehet, hogy Ön is jobban járna magasabb kamattal? 

Egyáltalán mi is a jegybanki alapkamat, és miért fontos ez nekünk? Miért van az, hogy ez a mutató egyre alacsonyabb, és hogyan hat ez a gazdaságunkra, a forintra és az állampapírokra? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a GazdaságTV szerkesztőjének segítségével.

Uniós források környezetvédelemre: az ördög a részletekben 

Az új EU tagállamok az uniós források helytelen felhasználásával a tiszta energiára épülő európai gazdaság kerékkötői – világít rá a Bankfigyelő és a Föld Barátai Európa új jelentése. A Magyar Természetvédők Szövetsége által készített magyar fejezetből kiderül: a lakossági energiahatékonyság hiányosságai, a túlzott hulladékégetés- és biomassza-támogatás mellett akad számos pozitívum is a tervekben, amit erősíteni szükséges.

Kit érdekelnek a bevándorlók – mi lesz a melóval? 

Egyre optimistább saját kilátásait illetően a magyar lakosság, többen tartják jónak pénzügyi kilátásaikat, mint tavaly ősszel. Viszont aggódunk az egzisztenciánkért: a munkahelyünk elvesztésétől, az adósságoktól és az egészségügyi problémáktól jobban tartunk, mint a bevándorlástól vagy a terrorizmustól.

Nyugdíjasként is lehet vastag a buksza 

Érdemes jobban odafigyelni az öngondoskodásra, ha megtakarításainkat befektetnénk, hogy időskorunkban kényelmesen élhessünk. A nyugdíj-előtakarékossági számla ideális megoldás – ha okosan használjuk. Ehhez adunk most öt tanácsot.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo