Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Négy változás, ami idén átalakítja az életünket
2016 a digitális innováció felgyorsulásáról szól a robotikától a mesterséges intelligencián át a virtuális valóságig. A Future Hunters jövőkutató ügynökség szerint a digitális világ határai átíródnak.

Nem elérhetetlen álom a családbarát munkahely
Az időben történő tervezés és felkészülés, a családbarát szemlélet és gyakorlat kialakítása biztosíthatja a munka és a magánélet valós egyensúlyát, így eredményesebben lehet visszafogadni a szülési szabadságról, gyermekgondozásról visszatérő szülőket.

Nem csak a nyerteseknek segít a pályázat
Három év eleji nagy keretösszegű pályázat is az üzleti környezet támogatását célozza, vagyis áttételes hatások révén nem csak a pályázatokon nyertes cégeknek hoz majd hasznot.

Meghódítja a találati listákat a https
Egyre növekszik a biztonsági protokollokat használó oldalak találati aránya a keresőoldalak első találatai között és a jövőben ez válhat a keresőoptimalizálás egyik alapszabályává, de a márkaépítésben már most is óriási szerepe van.

A CSOK miatt nem lesznek olcsóbbak a lakások
A CSOK bejelentése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján az Otthon Centrum szerint nem csökkennek az újépítésű ingatlanok árai. A rendkívüli módon megugrott vásárlói kereslet miatt ugyanis a fejlesztők nagymértékű építkezésekbe kezdenek, és ez felhajtja a fejlesztési telkek árát, valamint a felfutó fejlesztések megterhelik az építőipari kapacitásokat. Ezen tényezők akár már fél éven belül a fejlesztési költségek emelkedéséhez vezethetnek.

Csúnyán leminősítették a lengyeleket
A lengyelek esetében nem tétlenkedett a hitelminősítő. A látványos „gazdasági” intézkedéseknek azonnal megvan a böjtje, az S&P „A-„-ról „BBB+”-ra vágta a minősítést negatív kilátással. Ez persze hozott egy méretesebb zlotyi gyengülést, ami a forintra is hatott. A forint továbbra is 318 és 313 közé van beszorulva, azaz egyelőre ebben a sávban mozoghat tovább.

Még olcsóbb lehet a tankolás
Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a hét folyamán meredeken esett és még folytatódhat a folyamat. A szerdán péntekre bejelentett üzemanyag árcsökkentést is figyelembe véve a benzinnél 2-4, a gázolajnál pedig 2-5 forintos csökkentés lehetséges.

Változhat a cégvezetők felelőssége
Máris módosítaná a Ptk.-t a kormány, így változhatnak a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályok. Az új Ptk. előkészítését irányító Vékás Lajos jogászprofesszor nyílt levélben tiltakozik az igazságügyi miniszternél.

A fizetés vagy a cafeteria éri meg jobban?
Habár az egyes cafeteria elemek csak bizonyos kerethatárig élvezik a kedvezményes adókulcsot, a cégeknek megéri elgondolkodni azon, hogy a fizetések minél nagyobb százalékát juttatják a béren kívüli juttatásokon keresztül a dolgozóknak - hangzott el a Piac&Profit „Cafeteria és öngondoskodás 2016” elnevezésű konferenciáján.

Energetikai audit: szerdáig ketyeg az óra a cégeknek
Az energetikai auditálásra kötelezett vállalatok a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján kötelesek regisztrálni, az ehhez szükséges formanyomtatvány mától letölthető a weboldalon. A regisztráció határideje 2016. január 20.
Jöhet egy újabb kamatcsökkentés
Londoni pénzügyi elemzők az olajárak meredek zuhanása miatt a korábban vártnál is alacsonyabb idei magyarországi inflációval számolnak, és nem zárják ki, hogy ez újabb kamatcsökkentésekre késztetheti a Magyar Nemzeti Bankot (MNB).
Okostelefonból a használt sem szégyen
Megunta az eddigi, amúgy jól működő okostelefonját, szívesen lecserélné, de sajnálja egyszerűen kidobni, vagy elajándékozni? Nem gond, ma már százmilliónál is több készülék cserél gazdát a 17 milliárd dollár értékű second hand piacon.
Tíz dolog, amire idén figyelni kell a befektetőknek
Izgalmas évnek nézünk elébe, ezért ha nem akarunk nagyon meglepődni, érdemes képben lenni, hogy mik azok a legfontosabb történések, amelyek leginkább meghatározhatják év közben a piacokat.
Nincs minden rendben a francia autók kibocsátásával
A Renault autógyár csütörtökön megerősítette, hogy a francia hatóságok házkutatást tartottak a vállalat több részlegénél a Volkswagen-motorok emissziós értékeivel kapcsolatos botrányt követően indított vizsgálat keretében, de nem találtak csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motort.
Építsen karriert a hobbijából!
A hobbijából szeretne megélni? Szeretné kézbe venni saját karrierjének alakulását? Mielőtt belevágna a saját üzlet kialakításába és feladja a napi munkáját, győződjön meg róla, hogy álmai reális bevételt is tudnak termelni, ha saját főnöke lesz. Gyermekkori vágyainkat álomszerű megélni, évekig szövögetett terveinket jó látni, ahogy valósággá válnak. De ahhoz, hogy ez a lufi nehogy kipukkadjon, fogadjunk meg néhány jó tanácsot.
Várost kell váltani a csok-os lakásért
A családi otthonteremtési kedvezményre (csok) jogosult ingatlan iránti kereslet és kínálat földrajzilag erősen szétválik, az alkalmas ingatlanok nem ott fekszenek, ahol a támogatásra legkevesebb kockázattal potenciálisan jogosult háromgyerekes családok élnek.
V. Greennovációs Nagydíj - A környezettudatosabb gazdaságért
A Professional Publishing Hungary idén is elindítja a környezettudatos vállalati működést díjazó versenyét, a Greennovációs Nagydíjat. A nevezési határidő: 2016. február 12.
Még a reklamálókkal is jóban kell lenni
A piaci környezet egyre gyorsabban változik, a fogyasztók véleménye egyre nagyobb hangsúlyt kap: az a cégvezető, vállalkozó, aki nem tud alkalmazkodni ehhez és magas szinten kiszolgálni az ügyfelei igényeit, elveszett.
Egy változás, amiből baj lehet adóellenőrzésnél
Januártól változott a cégek adatszolgáltatási kötelezettsége a NAV felé, amit ellenőrzéskor vizsgálni fognak. Nem csak társas-, hanem egyéni vállalkozókra is vonatkozik a formula, 2017-től pedig már online lesz az adatszolgáltatás is.
Áfacsökkentés: a kocsonyahús nem lett olcsóbb
Félreértésre adhat okot, hogy a köznyelvben azokat a termékeket is „sertéshúsként”emlegetik, amelyek nem kerültek be a kedvezményes termékkörbe, ilyen a szalonna, vagy a belsőségek és a kocsonyahúsként emlegetett sertésfej, fül és farok.
Már a terrorra is immúnisak a piacok
Újabb merényletek borzolták a kedélyeket, amely akár komolyabb problémává is fajulhat, de az elmúlt hetek részvénypiaci csökkenései után, a részvénypiacok gyakorlatilag immúnisak az eseményekre.
32 milliárd innovatív gazdáknak
Több, mint 32 milliárd forint európai uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, a pályázatok kidolgozása folyamatban van.
Áfacsökkentés, vagy CSOK?
Mi a különbség az kedvezményes 5 százalékos áfakulcs és az áfa-visszatérítési támogatás között? Ennek a nyomába eredtünk az RSM-DTM szakértőjének segítségével.
Bizonytalan az új online kasszák sorsa
Hangzatos kormányzati beharangozásokon kívül egyelőre még nem lehet tudni, milyen új szereplőknek és mikortól lesz kötelező az online kasszák használata. Az már biztos, hogy a fodrászoknak és a falusi vendéglátósoknak nem fog kelleni – egyelőre.
Csorgott tavaly a befektetők nyála a magyar ingatlanokra
A Közép- és kelet-európai régió kereskedelmi ingatlanpiacára (Oroszország nélkül) 2015-ben rekordmennyiségű, 9,6 milliárd eurónyi befektetés érkezett, ami 20 százalékkal haladja meg a 2014-es értéket. Csehország és Lengyelország különösen vonzó volt a befektetők számára 2,7, illetve 4 milliárd eurós forgalommal.
Kockás az Év hüllője
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 2016-os év hüllőjének a kockás siklót választotta. Kevésbé közismert, hogy Magyarországon két vízisiklófaj él, melyek közül a kockás sikló az, amelyik jobban kötődik a vízhez. Legnépszerűbb üdülőhelyünkön, a Balatonon például gyakrabban lehet vele találkozni, mint közeli rokonával, a vízisiklóval.
Erre figyeljünk: a kiégés első négy jele
A legtöbb ember, aki egy új munkába vág bele, szívesen tanul, és lelkesen hajtja végre a feladatait. Néhány év elteltével azonban az izgalom elmúlik, és azok a feladatok, amelyek annyira magával ragadóak voltak az első időszakban, hétköznapivá válnak, és elillan belőlük a kihívás izgalma. A jó vezető feladata, hogy észrevegye, ha a munkatársa már nem, vagy nem eléggé motivált. Időben fel kell ismerni a jeleket, mielőtt túl késő lenne. Íme, négy kritikus és beszédes jel.
Női startupperek: versenyre fel
Az elmúlt időszak változásai nem csak azt bizonyították be, hogy igenis hinni kell a körülöttünk lévő ifjú vállalkozókban, hanem azt is, hogy törekedni kellene arra, hogy nemek szerint minél jobb és nagyobb arányban képviselhessék magukat a női nem vállalkozói: erre szolgál a Women Startup Competition esemény.
Idén már Lichtensteinben sem bujkálhatnak az offshore-pénzek
Adómentesség, anonimitás, kiszámítható és stabil jogszabályi környezet, fejlett pénzügyi rendszer – ez jellemezte évtizedek óta Liechtensteint, az adóelkerülők egyik legfőbb fellegvárát. Ahogy azonban Svájc a közelmúltban beadta a derekát a nagyhatalmaknak, Liechtenstein sem kerülhette el alpesi szomszédjának sorsát. Ezzel egyidejűleg viszont Liechtenstein a legális adótervezés új helyszínévé válhat - véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Így változik a fuvarozók napidíja
A személyi jövedelemadó törvény értelmében 2016. január 1-től módosulnak a belföldi és nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott magánszemélyek belföldi és külföldi kiküldetésének napidíj-elszámolására vonatkozó rendelkezések. Az RSM-DTM szakértőjének segítségével összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
A felelős vállalatoké a jövő
Növekszik a társadalmi és gazdasági fejlődésért stratégiai megoldásokat megvalósító közép-európai vállalatok száma és egy 2017-ben életbe lépő EU-s előírás szerint a nem pénzügyi és diverzitási jelentések súlya is – derül ki a Deloitte közép-európai CSR-vezetők körében végzett felméréséből.
Megtorpant a forint
A keddi forinterősödés után tegnap is eséssel indult a kereskedés az EUR/HUF devizapárban, de 314,4-nél megakadt az árfolyam. Zárásra 316 forint közelébe korrigált vissza az árfolyam, így újra bizonytalan a hangulat a forint piacán.
Karosszérialakatosnál működött a halfeldolgozó
Néhány kirívó esettől eltekintve pozitív tapasztalatokkal zárult a 2015-ös téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az esetek két százalékában tapasztaltak az ellenőrök súlyos hiányosságokat.
Szakértővel kisebb a bírság
Egy a közelmúltban hatályba lépett versenyhivatali iránymutatásnak köszönhetően csökkentheti a későbbi bírságot fogyasztóvédelmi ügyekben, ha a vállalkozás a megfelelés szándékával egy független szakmai szervezet, vagy külső jogi tanácsadó segítségét vette igénybe a reklámjainak kialakítása során – hívja fel a figyelmet a KLART Szabó Legal ügyvédi társulás. A külső szakértő igénybevétele csak akkor számít enyhítő körülménynek, ha a vállalkozás figyelembe vette az iránymutatását, vagyis a kereskedelmi gyakorlatát annak megfelelően alakította ki.
Mit lehet tenni, ha vagyontalan az adós?
Gyakran előforduló jelenség, hogy az egyébként jómódúnak tűnő adós hirtelen vagyontalannak bizonyul, amikor tartozásának behajtására kerülne sor, ezért a vele szemben fennálló követelést nem lehet végrehajtani. Mit a teendő olyan esetben, ha a követelésünk fedezetéül szolgáló vagyont az adós időközben másra ruházza, mielőtt a végrehajtás során értékesíteni lehetne? Jogi szakértőnk válaszol.
Környezetvédelmi termékdíj: amire idén ügyelni kell
Első olvasatra 2016 látszólag nem sok újdonságot hozott a környezetvédelmi termékdíj-szabályozás szempontjából; ha azonban kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy vannak olyan módosítások, amelyek komoly változásokat hozhatnak bizonyos kötelezetti körre vonatkozóan. Ezekre szeretnénk felhívni a figyelmet, a Mazars szakértőjének segítségével.
Nehéz év vár az androidos telefonok tulajdonosaira
Elavult verziók, biztonsági rések, az interneten terjedő és előre telepített kártevők – a G Data előrejelzése szerint ezek várnak az androidos telefonokra ebben az évben. Lassan érkeznek a biztonsági frissítések, a nem tiszta forrásból származó készülékek többségén pedig kártevők bújnak meg.
A hangja árulta el az új bagolyfajt
Egyedülálló hangja alapján különítettek el egy új bagolyfajt egy indonéz szigeten. Az állat hosszú ideig rejtőzött a tudományos azonosítás elől, ugyanis nagyon hasonlít néhány rokon fajhoz.
Gyerek után vissza a munkába? Inkább irány az iskolapad
Az álláskereső kisgyermekes anyukák munkaerő-piaci kilátásaikat tekintve – a nyugdíj előtt állókhoz és a pályakezdőkhöz hasonlóan – nehéz helyzetben vannak, ezért sokan inkább azt a lehetőséget választják, hogy visszaülnek az iskolapadba.
IRFS: vészesen közeledik a határidő
Január elsejétől bizonyos feltételek mellett a magyar vállalkozások is választhatják a hazai számviteli szabályok helyett a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok, vagyis IFRS (International Financial Reporting Standards) szerinti könyvvezetést. Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni az új rendszerre, ezt 2016. január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben az Magyar Nemzeti Banknál is.
Megbüntethet a főnök, ha éjszaka nem ugrok a telefonhoz?
Kötelező-e felvenni, ha az éjszaka közepén megcsörren a céges telefon és a főnök keres? Lehet-e szankcionálni, ha a munkavállaló munkaidőn kívül nem érhető el a munkáltató által biztosított készüléken? Erre a kérdésre kerestük a választ.
Lehet a pályázni prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra
Benyújthatják támogatási kérelmeiket a prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra a mikro-, kis- és középvállalkozások. A pályázat keretében húszmilliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre erre a célra.
Mindenkit meglepett az MNB
Ünnepeltek az ázsiai piacok, hiszen Kínából a várakozásoknál kevésbé rossz export-import adatok jöttek ki. Mind az export, mind az import a várakozásoknál kisebb mértékben csökkent. Sőt a többlet újra növekedett. Itthon a jegybank aktív volt a tegnapi napon.
Felügyeleti díj, HIPA és illetékek: amire érdemes figyelni
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, az iparűzési adót és az illetékeket sem hagyták érintetlenül az idei évtől érvényes új adótörvények. A LeitnerLeitner adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szakértőinek segítségével áttekintjük az ezeket a díjakat érintő legfontosabb újdonságokat.
Így szervezheti ki magát a főnök a cégből
Az új év kezdetén általában számításba vesszük, milyen kudarcok, sikerek értek bennünket, és idén mit szeretnénk máshogy csinálni, több időt fordítani a pihenésre, mégis jobb eredményeket elérni. Az újévi fogadalom sikerülhet, ha betartjuk CRM-szakértőnk jó tanácsait!
Új díjat fizethetnek a kiadók a zenészeknek
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) legújabb díjszabása szerint a kiadók újfajta díjat is kötelesek fizetni a zenészeknek. A jogdíjban elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek. Olyan legendás előadóművészek lehetnek érintettek, mint például Aradszky László, a Bergendy együttes, Harangozó Teri, az Illés együttes, Koncz Zsuzsa, Koós János, Kovács Kati, Máté Péter vagy Melis György.
Mennyit lehet most alkudni a lakás árán? Hát nem sokat
Nem téved nagyot, aki úgy érzi, hogy jelenleg az erős keresleti piacon igencsak beszűkültek a vásárlók lehetőségei az alku mértékét tekintve. De pontosan mennyire? A szakértők most elárulják.
Ijesztő adatok: ott a legpiszkosabb a levegő, ahol nem is gondolnánk
A Levegő Munkacsoport újabb méréssorozatával a fűtés légszennyezését kutatta a Börzsöny és Pilis hegyei közt. Ijesztő körkép rajzolódik ki az eredményekből, amely szerint a kristálytiszta hegyi levegő csupán vágyálom.