Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Már a kezdőket is lasszóval fogják a cégek

Már a kezdőket is lasszóval fogják a cégek 

Már a kezdő szakmunkásokat is lasszóval kell fogni, a legtöbb esetben pedig a többéves munkatapasztalat sem feltétlenül kritérium a jelentkezések elbírálásánál – derül ki a Profession.hu második negyedéves jelentéséből. Több mint 34 700 új állást hirdettek meg a cégek az elmúlt három hónapban.
Az eladás után is fontos a tisztelet

Az eladás után is fontos a tisztelet 

Az első eladás után is foglalkozni kell az ügyféllel – ez ma már nem javaslat, hanem tény. Ugyanakkor fontos, hogy a figyelmesség ne váljon tolakodóvá, ehhez viszont a márkáknak fontos megfelelniük az adatvédelmi szabályoknak.
A jó modor is lehet motivációs eszköz

A jó modor is lehet motivációs eszköz 

A kialakulóban levő új munkahelyi kultúra egyik sajátossága, hogy a munkatársak egy barátságos, emberközpontúbb környezetben szeretnének dolgozni. Ennek fontos része a partnerség megélése (a többi munkatárssal, illetve a vezetővel), valamint az elvégzett munka megbecsülése.
Az export húzhatja meg a vállalatokat

Az export húzhatja meg a vállalatokat 

A következő egy év során a hazai nagyvállalatok 2,2 százalékos árbevétel-növekedésre és 1,4 százalékos profitbővülésre számítanak. Ez mérséklődést jelent a tavalyi kilátásokhoz képest, ugyanakkor az exportpiacok árbevétel-növekedését tekintve javuló trend látható a várakozásokban a K&H nagyvállalati növekedési index alapján.
Veszélyben a Kárpátok ősbükkösei

Veszélyben a Kárpátok ősbükkösei 

Az UNESCO Világörökség Bizottsága felszólította a szlovák kormányt, hogy tegyen azonnali lépéseket a Kárpátok ősbükköseinek megóvása érdekében. A WWF szintén sürgeti Szlovákiát a megfelelő intézkedések megtételére.
Elmosódó határok a gasztroforradalomban

Elmosódó határok a gasztroforradalomban 

Budapest belvárosában továbbra is tombol a gasztroforradalom, újabbnál újabb éttermek nyílnak. Bár a kínálat főként street food ételekből áll, mégis az árak és alapanyagok tekintetében gyakran a hamburgerek és egyéb finomságok már a fine dining kategóriába sorolhatók, hiszen a séfek gondosan kidolgozott stratégia alapján állítják össze az egyes menüket. Miért kattannak rá a street foodra annyira az emberek, melyik az első számú kedvenc étel és miben más a magyar fogyasztó az amerikaihoz képest? Többek között ezekre a kérdésekre adtak választ a Zing Burger és Tuning Burger alapítói.
Nem vacsorát, hanem nethozzáférést akarnak a légiutasok

Nem vacsorát, hanem nethozzáférést akarnak a légiutasok 

Bevételeik mellett hatékonyságukat is növelhetik azok a légitársaságok, amelyek utasaik számára a repülőutak alatt is biztosítják az internet-hozzáférést, derült ki a Roland Berger legfrissebb tanulmányából. Az internetkapcsolat utasonként kicsivel több mint ezer forinttal (4 euró) növelhetné a légitársaságok bevételeit, ám a megfelelően működő szolgáltatás kifejlesztéséhez a társaságoknak együtt kell működniük a lehetőséget kiépítő technológiai cégekkel.
Százszoros különbség is lehet a lakásárakban

Százszoros különbség is lehet a lakásárakban 

Több mint százszoros árkülönbség van egy budapesti luxus ingatlan és egy vidéki 20 négyzetméteres családi ház között. Az Otthon Centrumnál a legdrágább, 100 millió forint feletti ingatlanok mind Budapesten és Pest megyében keltek el, a „listavezető” egy 400 milliós széchenyihegyi villa. Ezzel szemben a másik véglet egy borsod megyei vályogház, amely telekkel együtt csupán 650.000 forintért cserélt tulajdonost.
Újabb cég csatlakozik a beszállítói programhoz

Újabb cég csatlakozik a beszállítói programhoz 

Csatlakozik a GE Hungary csoport a Nemzeti Beszállítói Programhoz – jelentette be Varga Mihály az erről szóló szándéknyilatkozat aláírásakor. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a beszállítói fejlesztési projekt lehetővé teszi, hogy az eddiginél nagyobb arányban járuljanak hozzá a hazai vállalatok a magasabb hozzáadott értékkel bíró termékek fejlesztéséhez és gyártásához.
Meghamisíthatatlan az e-aláírás?

Meghamisíthatatlan az e-aláírás? 

700 milliárd számítógép egy évnyi munkája is kevés lenne meghamísítani egy e-aláírást, ennyi gép megközelítőleg 600 milliárd megawatt áramot fogyasztana, vagyis 35 ezer paksi erőmű éves teljesítménye is kevés volna az energiaigény fedezéséhez, az éves áramszámla pedig 20 000 000 milliárd forint felett lenne a NETLOCK szakértőinek becslései szerint.

Építőipari viták: a ló túlsó oldalán 

Egyre jelentősebb szerepet tölt be építőipari vállalkozások közötti viták rendezésében a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSzSz). Ennek ellenére a TSzSz-szel kapcsolatos néhány jogi kérdés még mindig nem tisztázott; többek között az sem, hogy az általa adott szakvélemény meddig gátolhatja meg egyes szerződéses biztosítékok (így pl. bankgarancia) lehívását. Amíg ez nem rendeződik, az a fél kerülhet kiszolgáltatottabb helyzetbe, aki az egyébként jogszerű biztosítékokkal rendelkezik – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Brutális különbségek a személyi kölcsönök áraiban 

Jelentős bővülést mutat a személyi kölcsönök piaca: 48 százalékkal nőtt a folyósított hitelösszeg az év első öt hónapjában. A hitelek árában azonban jelentősek a különbségek, egy 1,5 milliós kölcsönnél akár 750 ezer forint lehet az eltérés az összesen visszafizetendő összegben.

Beindult a mezőgazdaság, optimisták a gazdák 

Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70 százaléka hajtott végre beruházást, és az előző évhez képest jelentősen nőtt azok aránya (60%), akik technológiai fejlesztést terveznek a következő 12 hónapban. Az igazi beruházási boom 2018-2019-re várható, mivel jelenleg a kiértékelése zajlik azoknak a pályázatoknak, amelyekre a gazdák a leginkább támaszkodnak fejlesztéseik során.

A különdíjat hozta el Londonból a magyar startup-csapat 

A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa.

Elsunnyogják az alkalmazottak a hackertámadást 

Világszerte az alkalmazottak 40 százaléka eltussolja a vállalati számítógépes incidenseket azért, hogy elkerüljön egy esetleges büntetést – derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International kutatóintézet közös online kutatásából. Az alkalmazottak felelősek az informatikai balesetek 46 százalékáért évente, ezzel óriási sebezhetőséget okozva az adott cégnek minden szinten.

Szabad-e felhasználni Instagram képet? 

A fenti kérdés sokakban felmerül, amikor honlapjukon, blogjukon képeket, híreket osztanak meg. A legtöbben erre azt válaszolják, hogy ha nyilvánosságra hozták a képeket, akkor miért ne lehetne őket szabadon átvenni? Az Instagram szolgáltatásának felhasználási feltételei – melyet valljuk be, sokunk különösebb elolvasással való bajlódás nélkül elfogad magára nézve kötelezőként – azonban egy kevéssé ismert buktatót hordoznak az Instagram-os képek megosztására vonatkozóan. Ezt a kérdést jártuk körül dr. Beraczkai Dávid, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szerzői és webjoggal foglalkozó jogásza segítségével.

Az okostelefonok bekebelezik a fényképezőgépek piacát 

Bár évente jelentős mennyiségű digitális fotó készül Magyarországon, a fényképezőgépek piaca mégis leszálló ágban van már évek óta. Nem országspecifikus a jelenség, sokkal inkább egy világméretű trend része: manapság már szinte mindenki a telefonjával fotóz. Fényképezőgép-készülékeknek pedig maradt mindössze 3 százaléknyi piacrész, igaz, a magas árkategóriában.

Egyre népszerűbbek a nyereménybetétek 

Csaknem 4 milliárd forinttal nőtt az FHB nyereménybetét értékesítése 2017 első félévében, a jelenlegi kamatkörnyezetben ugyanis felértékelődött ez a megtakarítási forma. Három és fél év alatt 700 millió forintról 15,3 milliárd forintra emelkedett az FHB Bank teljes Nyereménybetét-állománya, a betétesek száma mára meghaladja a 114 ezret. A takarékok is beszálltak az értékesítésbe: júniustól a B3 Takarék Szövetkezet és a Pannon Takarék Bank Zrt. a hálózatában forgalmazza, az év végéig pedig valamennyi takarék fiókban kapható lesz a lakosság körében igen népszerű, gépjármű és egyéb értékes nyeremények sorsolásával kombinált pénzügyi termék.

Ingyen lehet teherbiciklit bérelni Bécsben 

Bécsben mostantól bárki ingyen kölcsönözhet magának teherbiciklit. Egyelőre hét cargobike áll a lakosok rendelkezésére, de szeptembertől tizenegy teherbringából áll majd a flotta. Az üzemeltetők olyan üzletek, lokálok és irodák, amelyek a város támogatásával jutottak az új szállítóeszközhöz.

Közepes minőségű lehet az idei búza 

A tavalyinál alacsonyabb hektolitertömegek, de javuló fehérje és sikértartalom jellemzik az idei búzát. A mennyiség várhatóan alacsonyabb lesz a múlt évinél, de ez csak a kivitel mennyiségére van hatással, a hazai keresletet bőven fedezi a termés – áll a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójában.

Lengyel piacra lépett a hazai utazási startup 

Lengyelországban is piacra lépett a hazai utazási szektorban sikeresen debütáló online utazási iroda, a Beontrips. A vállalkozás az utazók által egyszerűen összeállítható és testreszabott utak azonnali online foglalását teszi lehetővé – Magyarország után már Lengyelországban is.

Nő az elektromos autók hatótávolsága 

Tavaly átlagosan már 270 kilométert tudtak megtenni egy töltéssel az elektromos autók – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners tanulmánya. A hatótávolság 2020-ra várhatóan 450 kilométerre nő.

Az élelmiszereknél nem lesz árrobbanás 

Várhatóan alacsonyan marad globálisan az élelmiszerek ára a következő évtizedben és elmaradhatnak az elmúlt időszak kilengései is. A keresleti nyomás több feltörekvő gazdaságban mérséklődik és a bioüzemanyag szabályozás is „hűti” a piacokat – vázolják a következő évtized trendjeit a FAO és OECD szakértői a két szervezet közös mezőgazdasági előrejelzésében.

SEO: nulláról az első helyre 

Másfél évvel ezelőtt jött létre a keresőoptimalizálással foglalkozó blog, a ThePitch. Az oldal alig egy év alatt az élre került a hazai oldalak találati listáján. A keresőoptimalizási sikersztori hátteréről beszélgettünk Papp Gábor alapítóval.

Rekordokat dönt a belföldi turizmus 

Az idén immár 4 naposra nyúló húsvétnak köszönhetően a várakozásokat is felülmúló mértékben bővült a II. negyedévben a belföldi turizmus: a Szállás.hu szerint mintegy 15 százalékos volt a növekedés, a legtöbb vendéggel Budapest, Siófok és Eger büszkélkedhetett.

Telefon nélkül nyaralni sem tudunk 

A magyarok kétharmada nem tudja elképzelni a nyaralását az okostelefonja nélkül, amit leginkább fotózásra, navigációra, étterem és hotel keresésére használ a vakáció során - derült ki a Huawei megbízásából készített kutatásból.

Sikerekre számítunk a vizes VB-n 

A Kutatópont reprezentatív felméréséből kiderült: a magyarok 83 százaléka sikeres szereplést vár a budapesti vizes világbajnokságon. A rajongók fele a tévében követi majd az eseményt.

Rizikós pályán az építőipar 

Májusban is jelentős bővülést ért el az építőipar: a termelés 35,4 százalékkal nőtt, a hó végi rendelésállomány pedig 94,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az ingatlan.com kommentárja szerint a friss adatok további növekedést vetítenek előre, ám a kapacitás- és munkaerőhiány visszafoghatja a bővülést.

Pázmándi Péter: generációs sztori 

Újabb résszel jelentkezik állandó szerzőnk, dr. Pázmándi Péter rendhagyó sorozata, amelyben a szereplők egy-egy bonyolult és nehéz témát járnak körbe szakértői hitelességgel és irodalmi igénnyel.

Startupokat keres a Samsung tőkealapja 

A Samsung célja, hogy befektető legyen a holnap legnagyobb milliárd dolláros bizniszeiben, melyek innovatív, áttörést hozó technológiákat fejlesztenek, elsősorban a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság terén. 2016-ban annyira felpörgött a kockázati tőkebefektetés Európában, hogy arra 2007 óta nem volt példa.

Nem sokan jártak jól a minimálbér emelésével 

A GKI legfrissebb felmérésében megvizsgálta, hogyan változott a kötelező minimálbér-emelés hatására a minimálbérre bejelentett munkavállalók fizetése és nem túl hízelgőek az eredmények: a várt 15-20 százalék helyett jó esetben 9 százalékkal emelkedett a kézhez kapott bér.

Olcsóbb lesz a halászlé és a disznósajt 

2018-tól újabb élelmiszerek adójának mérséklésével segíti a kormány a hazai családokat, így a sertés, a baromfi, a tej, a tojás után januártól a halhús áfája is radikálisan, 27 százalékról 5 százalékra csökken. Ugyanilyen mértékben mérséklődik majd a sertés belsőség forgalmi adója is.

Van olcsóbb a fogyasztóbarát lakáshitelnél 

A fogyasztóbarát hitel kapcsán izgalmas lehetőségre mutat rá az OCHC, amely kedvezőbb feltételekhez juttathatja a hitelfelvevőt, mintha csak a fogyasztóbarát termékben gondolkodna.

Holnap lejár a határidő a gazdáknak 

Az Agrárgazdasági Kamara tagdíjbevallási határideje 2017. július 15. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai tagok 2017. július 15-ig tehetik meg bevallásukat a kamara portálján elérhető „e-Irodába” belépve - hívta fel a figyelmet a Saldo.

A felhőbe tartanak a cégek 

A vállalatok közel fele tervezi, hogy három éven belül felhő alapú infrastruktúrán keresztül bonyolítja üzleti tevékenységeit. Nem véletlenül: a már átállt felhasználók szerint csökkentek a költségeik, rugalmasabbá váltak a folyamataik és könnyebben alkalmazkodnak az új technológiákhoz is.

Százezrekbe kerülhet az ingyenes játék 

A hosszú nyári napok során könnyű lekötni a gyerekek figyelmét egy táblagéppel vagy okostelefonnal. Ellenőrzés és megfelelő biztonsági beállítások nélkül azonban a kicsik rövid idő alatt akár több százezer forintot is elkölthetnek virtuális játékokra.

A technikától még nem fogad sírig tartó szerelmet az ügyfél 

Mesterséges intelligencia, hangfelismerés, biometrikus azonosítás – ezek a kulcsszavai annak a technológiai ugrásnak, amely ügyfélközpontúbbá teszi a bankolást az elkövetkező években.

Robogók százezrei futnak kötelező nélkül 

A nyári időszakban évről évre egyre több robogó jelenik meg a hazai utakon. Jelenleg már több mint félmillió robogó üzemel az országban, ezeknek csak alig 55 százalékára kötöttek már valaha kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb).

Három dolog, ami eldönti, hogy kaphat-e hitelt 

Sok vállalkozó küzd azzal a problémával, hogy nem tudja eldönteni, kaphat-e cége egyáltalán hitelt, és ha igen, akkor mennyit. Összegyűjtöttük a legfontosabb tényezőket, amelyek döntőek a hitelfelvétel sikerénél.

A kőkorszakban ragadtak az FMCG-cégek 

Több mint száz cégvezető körében végzett felmérést a Roland Berger, hogy megtudja, milyen mértékű a digitalizáció az FMCG-cégeknél marketing és értékesítési területen. Az eredmény lesújtó: a fogyasztási cikkeket termelő és forgalmazó vállalatok messze nem aknázzák ki még mindig a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket.

Az árakat nem, csak a költségeket csökkenthetik a gazdák 

A mezőgazdasági termékek árváltozásában folytatódik az idei trend: a növényi termékeknél minimális, 0,9 százalékos csökkenés, míg az állati termékeknél 15 százalékos emelkedés figyelhető meg. Az állattenyésztőknek azonban már most érdemes felkészülni az áremelkedés végére, ami előre láthatóan jövőre kezdődhet meg – hívta fel a figyelmet a K&H.

Viharok: három nap alatt 4 ezer kárbejelentés 

Július 10-12-e között több, mint 4000 időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosítókhoz, s ezek előzetesen becsült értéke megközelíti a 500 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

300 millióval több jut diákmunkára 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget. Az idén rendelkezésre álló összegből nagyjából 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

Kétmilliárd jár a jogdíjakból 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) a napokban több mint 2 milliárd forint begyűjtött jogdíjat fizet ki 66 ezer zenésznek, színésznek a 2016. évi felhasználások után.

Tényleg alacsonyak a bérek közszférában 

A közszolgálati dolgozókat tömörítő legnagyobb szakszervezet július 17-ére sztrájkot hirdetett az önkormányzati dolgozók körében. A követelések egyik fő pontja, hogy azoknál, akiket nem érintenek a 2017-es központi béremelések, legyen egy 25 százalékos idei, majd 12 százalékos jövő évi béremelés. Ennek kapcsán a Policy Agenda azt nézte meg, hogyan alakulnak a bérek a közigazgatásban.

Aranylázban a magyarok 

A hazai közönség optimistán készül a közelgő vizes világbajnokságra. Az NRC és a NetPanel friss felméréséből kiderül: ötből ketten aktívan követik majd a világeseményt. A legnagyobb kedvenc Hosszú Katinka és a férfi vízilabda-válogatott. Előbbitől szinte mindenki aranyat vár, de a pólósok dobogós helyezése is borítékolható a hazai szurkolók szerint. Kenderesi Tamás rajongói leginkább fiatal lányok, míg Kapás Boglárka a férfiaknál befutó.

Amit jó, ha tud, ha családi házat venne 

A lakásokhoz képest bonyolultabb ügy egy családi ház megvétele vagy eladása, ugyanis sokkal több tényezőre kell figyelni. Átlagosan másfélszer annyi időt is vesz igénybe a vevő megtalálása.

Az Európai Bizottság előtt a magyar fuvarozók ügye 

Az Európai Bizottság közlekedési biztosa előtt tiltakozott hétfőn a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) bizonyos európai uniós tagállamok hazai fuvarozókat hátrányosan érintő rendelkezései ellen. Az akcióhoz több ezer magyar és szlovén magánvállalkozó csatlakozott, céljuk a kelet-európai tagállamok uniós fuvarpiaci versenyhelyzetének megőrzése.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Pénzszerzés

A legerősebb hazai sztori az euró 2030-as bevezetése – Klasszis Podcast

A legerősebb hazai sztori az euró 2030-as bevezetése – Klasszis Podcast 

Annak kapcsán beszélgettünk, hogy az Erste Alapkezelő A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2026 szavazásán négy kategóriában is az első díjban részesült.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo