Havi 70 ezres ösztöndíjra pályázhatnak a diákhitelesek

A Diákhitel Központ harmadik alkalommal hirdeti meg Ösztöndíj Pályázatát minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A jelentkezés feltétele többek között az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat. A 14 győztes pályázó a 2108/19-es tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

Kép: Meathead Movers

Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a Diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A Diákhitel Központ 2018. május 4-ig várja a hallgatók jelentkezését. A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertesekre, az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján. A Diákhitel Szakmai Grémium tagjai: dr. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázatára több mint 300 hallgató jelentkezett, az ösztöndíjasok között olajmérnököt, biológust, fizikust, jogász hallgatót, vidéki és fővárosi, első és másod, diplomást is díjazott a Társaság. A nyertesek közül többen Köztársasági Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak.

Havi 300 ezer ösztöndíj és külföldi szakmai gyakorlat
Te is találkoztál már olyan álláshirdetéssel, ahol szakmai gyakorlattal rendelkező pályakezdőket kerestek? Az elképzelés nem teljesen irreális, hiszen az egyetemi évek alatt is szerezhetsz munkatapasztalatot: gyakornokként. Ráadásul ezt külföldön is megteheted, így közben világot láthatsz, nyelvet tanulhatsz, és még ösztöndíjat is kaphatsz mindehhez.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo