Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Egy év múlva mindent lát a NAV
Egy évük van a cégeknek számlázóprogramjaik online bekötésére. Jövő év július elsejétől a programoknak képeseknek kell lenniük a százezer forint feletti áfát tartalmazó számlák adatait elektronikus úton elküldeni az adóhatóságnak. Korábbi tervek szerint már idén júliusban kellett volna a vállalkozásoknak számlázóprogramjaikat beköttetniük az adóhivatalhoz.

Mi történik valójában bankkártyás fizetéskor?
Kártya átad, PIN-kód beüt, a fizetés megtörtént. Kártya érint, a fizetés megtörtént. Kártyaszám bepötyög, azonosító kód megad, a fizetés megtörtént. De mi zajlik a háttérben? A Sberbank szakértői most bemutatják a bankkártyás fizetés technikai folyamatát, egyúttal néhány közkeletű tévedést is eloszlatnak.

Erre számítsunk augusztus 20-án!
Már a mai napon megkezdődnek az útlezárások a fővárosban, emiatt számos tömegközlekedési járat menetrendje és útvonala is megváltozik. A szervezők a kényelmetlenségek mellett látványosabb programokat, szemkápráztató tűzijátékot is ígérnek.

A fuvarozók örülnek a tengelysúlymérő rendszer (TSM) kiépülésének
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) – egyetértve a közúti infrastruktúra megóvásának szándékával, a közlekedésbiztonság és versenysemlegesség javításának céljaival – üdvözli a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (TSM) kiépülését, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy bírságolásra csak a rendszer hibátlan működése esetén kerüljön sor.

Adatvédelem: így kezeljük a fiókokat és jogosultságokat
A legtöbb vállalatnál tisztában vannak vele, hogy túl sok rendszergazdai jogosultság kiadása kockázattal jár, mégsem fordítanak kellő figyelmet a területre. A veszély jelentőségére a Verizon „Data Breach Investigations Report" anyaga is rámutatott. A kutatás szerint a hackeléssel elkövetett adatszerzések 81 százalékánál ellopott hozzáféréseket vettek igénybe. Kiemelt jogosultságok birtokában pedig az okozott károk még súlyosabbak lehetnek. A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szakértő szerint megfelelő stratégiával és pár egyszerű lépéssel hatékonyan kézben tartható a kiemelt fiókok és személyazonosságok felügyelete.

Hogyan vehet külföldi egy magyar ingatlant?
A külföldiek ingatlanszerzése külön szabályozás alá esik Magyarországon, mivel mindig különleges és gyakran kényes kérdés volt, hogy mennyire és milyen feltételekkel engedhető meg az ő tulajdonszerzésük.

5 dolog, amire figyelj, ha milliárdossá válsz
A fél országot lázban tartja az ötöslottó közel 3 milliárd forintos heti nyereménye. A hirtelen jött hatalmas pénz azonban legalább akkora felelősség, mint öröm. Az átlagosnál nagyobb vagyonnal rendelkező ügyfelek igényeit jól ismerő Horváth István, a K&H Private banking igazgatója ezért 5 jó tanácsot is ad a bűvös öt szám mellé.

A kanapéról akarod nézni a tűzijátékot? Van az a pénz…
Három nap múlva újra megrendezik az év egyik leglátványosabb eseményét, az augusztus 20-i tűzijátékot, ráadásul idén új helyszínen. A rendezvényre minden évben több millióan kíváncsiak, közülük több százezren figyelik a helyszínről élőben. Habár a látványos show csak sötétedés után kezdődik, a legjobb helyekért sokan már kora délután elindulnak. Hol érdemes lakást venni, és milyen mélyen kell a zsebébe nyúlnia annak, aki jövőre a kanapéjáról nézné a tűzijátékot – méghozzá élőben?

Nyugaton már megpedzették a fizikai pénz kivezetésének a gondolatát
A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a fejlettebb nyugat-európai és skandináv országok már megpedzették a fizikai pénz kivezetésének gondolatát. Ennek előnye a feketegazdaság mérséklése és a banki tranzakciók gyorsulása, s első lépései a bankkártya-használat általánossá válása, illetve az érintés nélküli fizetési módok elterjedése. 2017 júliusában a GKI Zrt. lakossági felmérést készített a bankkártyák elterjedtségéről, használatról, valamint az érintéses (PayPass), illetve a mobiltelefonos fizetés várható használatáról (amit a következő cikkünkben részletezünk).

Az önvezető technológia az autóvásárlást is ösztönözheti
A sofőrök túlnyomó része szeretné, ha az önvezető autója terhet venne le a válláról, és átadhatná „neki” a vezetés stresszesebb feladatait. A megkérdezettek legszívesebben parkolás és a nagyobb forgalmi dugókban történő, idegőrlő araszolás közben adnák át az autóiknak az irányítást – derül ki a Bosch csaknem 6 ezer, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező autóvezetőt megkérdező kutatásának eredményeiből, amelyet a vállalat hat országban, Brazíliában, Kínában, Németországban, Franciaországban, Japánban és az Egyesült Államokban bonyolított le. A felmérésben országonként ezer, 16 éves vagy annál idősebb ember vett részt.
Öt év alatt eltűnt a cégek fele
Az elmúlt öt évben hatvanezer céget számoltak fel, de ez csak a jéghegy csúcsa, mert a kritikus vállalatok többsége el sem jut eddig. 2012 óta gyakorlatilag a piaci szereplők fele kicserélődött – derült ki a feketelista.hu adataiból.
Így kell adózni a kiadott lakás után
Az egyetemi felvételi ponthatárok kihirdetése után, de még a tanév kezdete előtt sok diák keres kiadó lakást, házat. A hosszabb időre szóló ingatlan bérbeadások, azaz hétköznapi értelemben „albérletek” adószabályai eltérnek a rövid, turisztikai jellegű lakás kiadásoktól.
Lehetnének tisztábbak is a balatoni hekkesek
A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Szupermenta terméktesztjén. A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott.
Augusztus végéig minden gazdálkodó szervezetnek rendelkeznie kell Cégkapu-regisztrációval
2017. augusztus 30-ig minden gazdálkodó szervezet számára kötelező a Cégkapun történő regisztráció. A jövő év elejétől a folyamat során megadott email-cím segítségével zajlik majd az állami szervekkel való hivatalos kapcsolattartás, ezért – a jogszabályi követelménynek való megfelelésen túl – a vállalkozásoknak saját érdekük is, hogy időben felkészüljenek erre.
Megállíthatja az áfa-csalást a külön számla
Szakértők szerint hatékony módszer lehet az áfa-csalás visszaszorítására, ha az áfát külön számlára fizetik az érintettek. 2018-től a tervek szerint Lengyelország is bevezeti a megosztott fizetést az áfában. Olaszországban már működik ez a megoldás, melyik tagállam lehet a következő?
Így lehet egy A4-es oldallal meggyőzni a befektetőt
A tőkebefektetőket nem több száz oldalas üzleti tervekkel lehet elcsábítani, legelőször egy rövid, legfeljebb egyoldalas összefoglalót készítsünk, hogy felkeltsük a figyelmüket. A Széchenyi Tőkealap segítségével megmutatjuk, mi az, aminek mindenképpen szerepelnie kell ebben!
Öt dolog, amit mindenképpen tudni kell a céges folyószámlahitelről
Mit kell tudnunk a céges folyószámlahitelről, mire való? Mekkora összegben, mikortól és milyen feltételek mellett juthat cége hozzá? Mi a legjobb ajánlat jelenleg a piacon? Szakértő partnerünk, a bankmonitor segítségével összegyűjtöttük az öt legfontosabb dolgot, amit a céges folyószámlahitelről tudni kell.
Áfaköteles lesz az ezeregyéjszaka
Kevesen tudják, hogy a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamai, azaz Szaúdi Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Kuvait, Katar és Omán közös vámuniót vezettek be a Perzsa-öböl térségében 2015-től. Az áruk szabad áramlásának biztosítását követően a következő logikus lépés a közös harmonizált áfarendszer bevezetése.
Önvezető autóra vágynak a magyar mérnökök
Rendkívül ambíciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol tudják számára a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat ajánlani.
Végre nem vesznek el a beszélgetéseink számcsere után
Újabb frissítés érhető el a Viberhez, amelynek telepítése után a felhasználók megváltoztathatják telefonszámukat, valamint beállíthatják elsődleges mobileszközüket, mindezt bármilyen adatvesztés veszélye nélkül. Ez végre kiküszöböli a legidegesítőbb hibáját az alkalmazásnak, melynek több százmillió felhasználója tépte eddig a haját egy-egy készülékcsere után.
Erősödött a CSOK, nem csökkentett árat az áfacsökkentés
5 százalékkal többen vették igénybe a CSOK-ot, mint egy évvel korábban. Az igénylők bonyolultnak találják az adminisztrációt, de összességében elégedettek a kedvezménnyel. Viszont az áfacsökkentésből nem éreznek semmit. Épp ellenkezőleg: többségük szerint emelkedtek az árak – derül ki a Mapei Kft. 2017. júliusában 1400 fő lakossági építtető és felújító körében végzett online felméréséből.
Berlinben kapnak lehetőséget a közép-kelet-európai startupok
A júniusi nyitó rendezvényt követően, októberben kezdetét veszi a Startup Campus Berlin Program. A kezdeményezés célja a berlini startup ökoszisztéma bemutatása a közép-kelet-európai startupoknak. A német főváros széles körű mentorhálózatot, coworking tereket, valamint jelentős állami és privát kockázati tőkét biztosít az innovatív vállalkozások számára.
Két vizes vb jönne ki a vállalatok munkahelyteremtés-támogatási igényéből
Nemcsak Magyarország, de egész Európa munkaerőhiánnyal küzd, ami egyes ágazatokban intenzívebben érezhető (jellemzően a kétkezi, illetve a szakképesítéssel elvégezhető munkák esetében). Ugyanakkor a magyar kormány nagy foglalkoztatási igényű külföldi vállalatokat próbál bevonzani az országba. Ez sokszor költséges, mivel ezek a megállapodások gyakran csak több évre szóló adómérséklés ígérete mellett, állami támogatással valósulnak meg.
A hőségben a pannon puma is lelassított
Az elemzők várakozásainál is nagyobb mértékben lassult a magyar gazdasági növekedés a második negyedévben, és az év egészében sem valószínű, hogy elérné a kormány által várt 4,1 százalékot.
Augusztusi viharmérleg: eddig közel másfél milliárd forint
A múlt hétvégi viharok több kárt okoztak még az egy héttel korábbiaknál is. A két esemény károsultjainak a száma pedig meghaladja a nyári időszak megelőző hónapjainak legviharosabb heteiét – tette közzé a legfrissebb adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Mennyit dob a lakás árán a klíma?
Az elmúlt hetekben többször volt példa rendkívüli hőségre, és sorra dőltek meg a melegrekordok is. A forró nyarak miatt egyre több lakástulajdonos vette tervbe a klíma beépítését, ráadásul a lakásvásárlást tervezők szemében még fontosabbá vált, hogy az ingatlanokban van-e légkondicionáló berendezés.
Az innovatív ellátási lánc lendítheti fel az egészségügyet
A fejlett technológia és az innovatív ellátási lánc nyújthat megoldást az egészségügyi szektor költséghatékony működésére - áll a DHL által nemrég publikált tanulmányban, amely az egészségügyet az iparágak fejlettségét jelző ún. McKinsey Global Institute Industry Digitization Index alsó 20 százalékába sorolja, mellyel az állami szektor is megelőzi.
Bajban a cégtemetők
Legkésőbb szeptember 29-ig minden vállalkozásnak be kell jelentenie a NAV számára, ha székhelyszolgáltatást vesz igénybe. A székhelyszolgáltatók ugyanis, bár hasznosak lehetnek például egy külföldi vállalkozó számára, sokszor a cégmegszüntetések költségei elől menekülő vállalkozók mentsvárai lettek.
A macska neve már nem elég! Így válasszunk jelszót
Bonyolult jelszavak, gyakori csere helyett még hosszabb jelszavak, csere nélkül. Ez az új trend, bár egészen napjainkig ennek az ellenkezőjét verték a fejünkbe.
Cégkapu-mizéria
Egyre több cikk jelenik meg a cégkapuval, annak rendeltetésével összefüggésben, de még mindig nem látszik tisztán, hogy miért van szükség rá, és hogyan kell regisztrálniuk a cégeknek. Szeretnénk segítséget nyújtani annak tisztázásában, hogy mire terjed majd ki a cégkapus ügyintézés, és mi a jelentősége.
Budapest lemaradt, a megyék szárnyaltak
Budapesten csökkent a lakáspiac forgalma, a főváros azonban nem mutat egységes képet. Az Otthon Centrum felmérése szerint nagyobb visszaesés tapasztalható a belvárosban, ugyanakkor a külső pesti kerületek többségében és Budán a II. kerület külső részén 5-10, a XII. kerületben 20 százalékkal több adásvétel volt tavaly, mint az előző évben.
Tényleg dolgozni akarunk a nyugdíj mellett?
A magyaroknak alig több mint harmada vonulna teljesen vissza a nyugdíjkorhatár elérése után, ám a lehetőségek jóval szűkösebbek az elképzelésekhez képest: a megromlott egészségi állapot és a munkanélküliség gyakran meggátolja az időskori aktivitást. Az időben elkezdett takarékoskodás, és a megfelelő stratégia ugyanakkor hozzásegíthet az időskori anyagi biztonság eléréséhez.
Baj, az csak valaki mással történhet
A magyarok 80 százalékának van lakásbiztosítása, azonban az ingóságokra csak a megkérdezettek fele kötött biztosítást – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A legtöbben általánosságban a beázástól, csőtöréstől és az üvegkároktól tartanak a leginkább, azonban, ha a saját lakásukról van szó, akkor ezeknek a váratlan eseményeknek sokkal kisebb kockázatot tulajdonítanak.
Kis cég, nagy profit
Jelentősen megugrottak a hazai kkv-k pénzügyi várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5 százalékos árbevétel- és 5,1 százalékos profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb előrevetített várakozás. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel- és profitvárakozásuk egyaránt a duplájára nőtt.
Nem kötelező a főnöknek beosztania a munkaidőt
A munkavállalók munkarendjét rendszerint a munkáltató határozza meg. Azonban létezik arra mód, hogy a munkaidő beosztásának jogát a munkáltató a dolgozónak átengedje, ami többféle előnnyel járhat mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára. Mit jelent a kötetlen munkarend, és milyen módon alkalmazhatja a munkáltató? Jogi szakértőnk válaszol a legfontosabb felmerülő kérdésekre!
Erre számítson, ha céget alapít
A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési képességei, az 5 éves kort a cégek 73 százaléka, míg a 10 éves kort már csak 51 százalékuk éli meg. Az adatok szerint az új alapítású cégek várható élettartama évről évre egyre kisebb.
Újabb nagyágyúk Trump ellen
Újabb nagyágyúk távoztak az amerikai elnök tanácsadói közül. Kenneth Frazier, a Merck amerikai gyógyszer-konszern elnök-vezérigazgatója döntésével amiatt tiltakozott, hogy Trump nem ítélte el azonnal a charlottesville-i szélsőjobboldali kilengéseket.
Megújuló adóigazgatás - megérett a változásra
Jövő évtől változik az adóigazgatás eljárási rendje. Dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adómenedzsere szerint az eljárási rend megérett a modernizálásra és az egyszerűsítésre.
Állami támogatást kapnak a baromfifeldolgozók
Állami támogatásra számíthatnak a madárinfluenza által leginkább sújtott baromfifeldolgozók - derül ki abból a kormányhatározatból, amely az ezzel összefüggésben szükséges állami beavatkozás kiterjesztéséről rendelkezik.
Meddig erősödhet a forint?
Számos pénzügyi szakértőben indított el találgatást a forint árfolyamában nemrégiben tapasztalt erősödés. Áttörést produkált ugyanis augusztus elején a forint, 2015 májusa most jegyezték a legerősebb szinten. Jogosan ad okot a spekulációra az, hogy vajon meddig erősödhet még a hazai fizetőeszköz?
Akár 2 milliárd forint bírságot is kaphatnak a jogsértő webáruházak
Az Európai Bizottság által július 25-én kiadott Consumer Conditions Scoreboard 2017, azaz a Fogyasztói Körülmények 2017-es Eredménytáblája szerint az e-kereskedelem nagyfokú térnyerése nem csupán növekvő fogyasztói tudatosságot, hanem kiemelt szabályozói figyelmet is maga után von. Mindez kiterjed az Európai Unió és a tagállamok fogyasztóvédelmi hatóságaira is, akik egyre komolyabb bírságokkal és további kezdeményezésekkel, például a jogsértő áruházak nevének közzétételével igyekeznek betartatni a szabályokat. Nagyvállalatoknál egyes kiemelt, minősített esetekben a bírság akár elérheti a 2 milliárd forintot is Magyarországon.
Váratlan fordulat a lakáskiadás adózásában
Várható volt, hogy a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó szabályok szigorodni fognak, a kedvező adózási mód mértéke növekszik, esetleg az átalányadózás intézményét eltörlik – de éppen az ellenkezője történik.
Már online is rendelhető az Áldomás termékcsalád
Újabb mérföldkőhöz érkezett a prémium kategóriás magyar élelmiszereket összefogó Áldomás közösségi márka, hiszen mostantól már online is rendelhetők a termékek, valamint elérhető a márka közösségi oldala is. A fokozott online jelenlét célja a hazai vásárlóközönség bővítése, a termékcsalád népszerűsítése, illetve a termelők számára egy újabb értékesítési csatorna biztosítása.
Nem mindegy, mikor adja el a lakást
Egy jó ingatlan mindig gazdára talál. Nem mindegy viszont, hogy mennyi idő alatt és mennyiért. Apró trükkökkel és egy kis odafigyeléssel könnyen kihozható a maximum a lakáseladásból: aki megteheti, annak érdemes odafigyelni rá, hogy az év mely szakaszában hirdeti meg lakását.
Újra éhínség fenyeget Afrikában
Romlott az élelmezésbiztonság, és néhol már kritikus a helyzet két afrikai országban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Etiópiában is, állapították meg az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői. Előbbi országban inkább a fegyveres konfliktus, utóbbiban a kedvezőtlen időjárás okozza a problémát.
Az intelligens gépek pontosabbak, mint az emberek
Az ipari Internet of Things (IIoT), vagyis az IoT-technológiák ipari, logisztikai szektorokban való alkalmazása a machine learning (gépi tanulás) és a big data technológiák egyesítésével forradalmasítja a gyártást: a korábbinál sokkal nagyobb adatmennyiséget bocsát rendelkezésre, jelentősen gyorsabban és hatékonyabban, amelynek megfelelő hasznosítása üzleti előnyre váltható be. Ezen a területen hatalmas léptékű fejlődés ment végbe az elmúlt néhány évben: ma már 50 milliárd fizikai eszközt vagyunk képesek elhelyezni és átfogóan kezelni egyetlen hálózaton belül. A technológia gazdasági hordereje sem elhanyagolható, hiszen az Accenture tanácsadó vállalat becslése szerint 2030-ra 14,2 trillió USA dollárral fogja kivenni a részét a globális gazdaságból. A Schneider Electric az energiamenedzsment és automatizálás nemzetközi szakértője most néhány tanácsot ad az IIoT-ben rejlő lehetőségek hasznosításához.
A valószínűtlen háború
Észak-Korea diktátora nem háborút akar, hanem rezsimjének háborítatlan fennmaradását. Ezt atomfegyverkezés révén véli megvalósíthatónak – mondja a berlini Freie Universität Észak-Koreára szakosodott kutatóintézetének irányítója az Alapblognak adott interjújában. Eric Ballbach szerint a közvélekedéssel ellentétben Kínának nincs totális befolyása a phenjani rezsimre, azt csak korlátozottan tudja politikájának módosítására rávenni.
A Facebook betör a video-szolgáltatási piacra is
Német startup céget vásárolt a Facebook. Az amerikai internetóriás megvette a a videó-szerkesztő alkalmazás fejlesztésére szakosodott erfuri Fayteq vállalkozást.