A külföldi piactól várják a fellendülést a nagyvállalatok

Az előző negyedévi mélyponthoz képest jelentősen javultak a hazai vállalatok következő egy évre vonatkozó árbevétel- és eredményvárakozásai, de még ezzel együtt is szerény bővülést várnak a cégek idén – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem állami nagyvállalatok derűlátóbbak lettek pénzügyeik jövőbeni alakulását illetően. „A K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredménye szerint a jelenleginél átlagosan 2 százalékkal vár nagyobb árbevételt a szektor. Ez mindenképpen figyelemre méltó előrelépés az előző negyedévhez képest (1,2 százalék), amivel így megtört az egy éve tartó erőteljes csökkenő trend is.

A javulás örvendetes, azonban még ezzel együtt is ez igen visszafogott eredménynek tekinthető, hiszen elmarad a korábban jellemző 2,5 százalék körüli várakozástól, illetve az infláció mértékétől is, ami legfrissebb adatok szerint januárban 2,7 százalék volt” – tájékoztatott Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője. Az árbevétel mellett a profitvárakozások is javultak, ugyanis az előző negyedévi mélyponthoz képest dupla akkora, 1,2 százalékos nyereségbővüléssel számolnak idén a cégek.

A javuló árbevétel-várakozások a belföldi és külföldi piaccal kapcsolatban egyaránt tetten érhetők, azonban elsősorban az exportpiacok húzhatják felfelé a bevételt idén.

A mezőgazdaság és az építőipar a húzóágazat
A valós növekedést legjobban tükröző korrigált adatok szerint 5 százalékkal nőtt 2018-ban a magyar GDP. Bár a gazdaság motorját a szolgáltatások jelentették, a 2017-hez képest bekövetkezett növekedés elsősorban a mezőgazdaságnak és az építőiparnak köszönhető – egy friss elemzés szerint.
Míg a belföldi piacon a vállalatok csupán 29 százaléka vár bevételnövekedést idén, addig ez az arány a külföldi értékesítésben már 38 százalék. Ennek megfelelően a hazai piacon 1,1 százalékról 1,8 százalékra, az exportpiacon viszont 1,6 százalékról 2,7 százalékra emelkedett a várt bevételnövekedés mértéke. A javulás mindkét esetben meghatározó, hiszen a belföldi értékesítésben megtört az egy éve tartó csökkenő trend, a külföldi értékesítésben pedig folytatódott az elmúlt negyedévben elindult emelkedő tendencia.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo