Ha vállalkozni akarsz, most megdob az állam 4,5 millióval

Hiába szeretne vállalkozást indítani a magyarok túlnyomó többsége, csak töredékük mer belevágni, mert tartanak a kudarctól. Pedig egy friss pályázati programnak köszönhetően minden korábbinál kedvezőbb feltételek mellett lehet belevágni az új életbe.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

„Felmérések szerint a magyar fiatalok közel 70 százaléka szeretne valamilyen vállalkozást létrehozni, de közülük csak 5-6 százalék mer belevágni. A két szám között óriási a szakadék. Olyan ez kicsit, mint a gyerekvállalás: sokan szeretnének gyereket, de nem merik vállalni a körülmények miatt” – mondta Beck Zoltán, az MnT Üzleti Tanácsadó Kft. alapító-tulajdonosa.

A kezdő vállalkozások mentorálásával foglalkozó szakember szerint sokaknak a kezdőtőke jelent problémát, de vannak, akik akkor sem mernek vállalkozást indítani, ha esetleg van rá pénzük, mert adott esetben visszahúzza őket a saját környezetük.

„Mindenki fél elbukni, félnek a kudarctól, hogy a családjuk, vagy a haverok kinevetik őket. Magyarországon szégyen kudarcot vallani, de ha elmegyünk Amerikába, ott ez tapasztalatszerzésnek számít. Mi küzdünk ez ellen. Próbáljuk az ügyfeleinket lelkileg is segíteni. Ha jönnek a buktatók, nem probléma, nem szabad feladni az első, második nehézség után, mert évek múlva visszatükröződik majd az eredményeken a kitartás” - nyilatkozta Beck Zoltán, aki úgy véli, az idei év fordulópontot jelenthet, hiszen minden eddiginél nagyobb támogatást kapnak az államtól azok, akik új vállalkozást indítanának. Mindez akár a generációváltás problémájára is választ adhat, és segíthet hazacsábítani jelenleg külföldön dolgozó magyarokat is.

Kép: pexels (Budapest LAB)

4,5 millió forint nyerhető

Magyarországon 2014-ben indult először kezdő fiatal vállalkozókat segítő program. Előbb a 18 és 40 év közöttiek pályázhattak 3 millió forintra, majd 2016 őszétől a 18 és 30 év közöttiek nyerhettek 3 millió forintot. A program 2019-ben is folytatódik, a korábbiaknál is vonzóbb feltételekkel. Ráadásul a lehetőség már nem csak a fiatal generációnak nyitott, hiszen eltörölték a felső korhatárt.

Túl nagy kockázatnak érzi a vállalkozást? Ez a megoldás!
Ahhoz, hogy a magunk urai lehessünk, nem kell óriási pénzeket befektetni – véli a „Százdolláros startup” című könyv szerzője, Chris Guillebeau. Sőt, ha túl sok pénzt ölünk egy cégbe, az a vállalkozószellemet, a bátorságot is fékezi a cégvezető-tulajdonosban, mert folyton azon fog aggódni, hogy odaveszik a tőkéje, ahelyett, hogy teljes erőbedobással a kihívások megoldására koncentrálna.
„Bárki pályázhat, aki még nem ment nyugdíjba. Az sem kizáró ok, ha valaki próbálkozott ezelőtt és volt már vállalkozása, de valamilyen oknál fogva nem működött és megszüntette azt. Fontos viszont, hogy a programba való kerülés pillanatában regisztrált álláskeresőnek kell lenni és a pályázó ne legyen meglévő vállalkozás többségi tulajdonosa vagy ügyvezetője. Érdemes még a cégalapítás előtt szakember segítségét kérni, mi is örömmel állunk a leendő vállalkozók rendelkezésére” – magyarázta Beck Zoltán, az MnT Üzleti Tanácsadó Kft. alapító-tulajdonosa.

Idén már több mint 4,5 millió forintot lehet nyerni, ráadásul nem kell hozzá önerő, hiszen a pályázat 100 százalékos finanszírozású, így az sem baj, ha nincs kezdő tőke. A vállalkozást két évig kell fenntartani, amiből egy év a projektmegvalósítás, egy pedig a fenntartás.

Az áprilistól élesben is elinduló Fiatalok és Álláskeresők Vállalkozóvá Válása elnevezésű programban végig kell menedzselni egy jelentkezési folyamatot, el kell végezni egy vállalkozóvá válásra felkészítő képzést, melynek végén üzleti tervet kell készteni. Ezután alapítható meg a vállalkozás és a pályázatot is be lehet adni.

A programban 50 milliárd forint a keret, amiből most durván 9-10 ezer vállalkozás nyerheti el a támogatást.

 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo