Nem az a baj, ha néha kirúgunk a hámból

Hogyan együnk egészségesebben? Több zöldség, gyümölcs, kevesebb hús? Igen – de legalább ilyen fontos, hogy mikor.

Emily Manoogian, a kaliforniai Salk Biológiai Központ kutatója azt mutatta ki: ha megváltoztatjuk étkezéseink időrendjét, ugyanakkora mértékben teszünk jót szervezetünknek, mint ha módosítjuk a fogyasztott élelmiszerek összetételét.

Kép: LifeTv Street Food Sztori

Az ok: szervezetünket a napi biológiai óra irányítja, egészen a sejtjeinkig. Közismert, hogy szívritmusunk, vérnyomásunk általában emelkedik a délutáni órákban, és a legalacsonyabb, amikor alszunk. Ez a biológiai óra segít abban, hogy éberek legyünk, amikor felébredtünk, ez mozgósítja emésztőrendszerünket a táplálék feldolgozására, amikor eszünk – és ez az óra pihenteti és tartja karban szerveinket, amikor alszunk.

Belső óránkra két fő tényező hat ki: a fény és a táplálék, ezek jelzik, a napnak melyik szakaszában

Protein vagy szénhidrát? Melyiktől élhetünk száz évig?
A japán Okinawa-szigeteken kiugróan magas a 100 évesek aránya, és a legtöbb lakos igen öreg korban is egészséges, gondoskodni tud magáról. A gének mellett a sok szénhidrátból és kevés proteinből álló táplálkozásuk állhat a jelenség mögött.
vagyunk. Napjaink társadalmában azonban a fény és a táplálék bármikor elérhető – ez pedig megzavarja a biológiai óra működését, és ezek a zavarok növelik a rák és a cukorbetegség kockázatát. Az Egészségügyi Világszervezet is megállapította, hogy feltehetően rákkeltő hatású, ha valaki tartósan váltott műszakokban dolgozik. Megzavarhatja belső óránkat egy más időrendben élt hétvége vagy a szabadság – nem is beszélve arról, hogy amikor több időzónán átrepülünk, egészen más időpontokban alszunk és táplálkozunk.

Az amerikai kutató tanácsa, hogyan legyük úrrá ezeken a nehézségeken, egyszerű: korlátozzuk napi 10 órára azt az időszakot, amelyen belül táplálkozunk. Ha például reggel 8-kor eszünk először, legyen a 18 óra a nap utolsó étkezésének időpontja. A szervezetünknek legalább napi 12 órás „koplalásra” van ugyanis szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjék.

Mindez persze nem jelenti, hogy ne mehetnénk el egy egy bulira, vagy ne kaphassunk be valamit éjfélkor, ha éhesek vagyunk. Másnap viszont térjünk vissza a 10 órás módszerhez. Azt fogjuk tapasztalni, hogy csökken a vérnyomásunk, kitartóbb lesz a szervezetünk, és akár 5 százalékkal csökken a testsúlyunk.

(Forrás: TED)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo