Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Kamera van a lakásban, irodában? Akkor ön is adatkezelő
2018 jelentős év lesz az adatvédelem területén, hatályba lép az új európai adatvédelmi rendelet, amely Magyarországon is közvetlenül hatályos és alkalmazandó jogszabály lesz, felváltja a jelenleg hatályos Infotörvényt. A küszöbön álló változás alkalmat biztosíthat arra, hogy elmélyüljön, vagy – jobb később, mint soha alapon – széles körben kialakuljon az adatvédelmi jogi tudatosság.

Mikor hívhat vissza nyaralásról a főnök?
Visszahívhatja a szabadságon lévő munkavállalót főnöke? Igen. Még akkor is, ha a beosztott esetleg másik kontinensen tölti a szabadságát? Igen, a Munka törvénykönyve szerint mindez lehetséges, ám csak kivételesen fontos gazdasági érdek, vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén, ráadásul a feleknek kölcsönösen be kell tartaniuk az együttműködési kötelezettség, a méltányos mérlegelés elveit. Jogvita esetén pedig a bíróság a konkrét ügy összes körülményét megvizsgálja.

Sokat spórolhat, aki vidéki egyetemet választ
A lakásbérleti díjak emelkedése a vidéki régiókat sem kerüli el. Az egyetemi városok esetén ugyanis átlagban csaknem 6%-kal emelkedtek az árak, tény azonban, hogy ez a szám jelentős területi különbségeket takar. Míg Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21%-os, Egerben pedig 17%-os emelkedés tapasztalható. Mindössze egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2%-kal – derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.

Kevés halat eszünk, de a halgazdálkodás jól megy
A 2016-os pénzügyi beszámolók alapján nincs okuk panaszra a hazai halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Riasztó helyett a szomszédokban hisznek a magyarok
A hatékony lakásvédelmi módszerek közül leginkább a lakásbiztosításokban, a szén-monoxid-riasztókban és a szomszédok összefogásában bíznak a magyarok - derült ki a K&H biztos jövő indexéből.

Afrikai sertéspestis veszélyezteti a hazai sertésállományt
Rövid idő alatt több európai országban számos afrikai sertéspestises (ASP) állatot regisztráltak. Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz. Az ASP emberre nem veszélyes, a sertéseknél viszont nem gyógyítható. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tanácsainak megfogadása kulcsfontosságú lehet annak érdekében, hogy a vírus továbbra se jusson be az országba.

A héten már figyelhetik a számlájukat a Green Holidays károsultjai
Még mindig feldolgozás alatt vannak az Uniqa Biztosítónál a nagy számban beérkezett kárigények a Green Holidays csődje miatt, de ennek ellenére a Biztosító már a héten megkezdi a károsultak kifizetését.

Sokkal több mindenre jó a lakásbiztosítás, mint hisszük
Csuklótörés a hétvégi telken, táskából kiesett irattárca a bankkártyával, Morzsi kutyussal állatorvoshoz kell szaladni, reggel csak hűlt helye a garázsban tárolt kerékpároknak, a szállodai szobából eltűnt digitális kamera, zárba tört kulcs. Helyzetek, amikor nem mindig a lakásbiztosítás jut először eszükbe az embereknek, pedig egy jó konstrukcióval ilyen esetekben is segítséget nyújt a biztosító. A Groupama Biztosító megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból kiderül, mennyire ismerjük lakásbiztosításunkat.

Macronig juthat a magyar fuvarozók ügye
A kelet-európai munkavállalók helyzetéről is tárgyalhatnak a V4-Franciaország csúcson, erre kérte a legnagyobb fuvarozói érdekképviselet Orbán Viktor miniszterelnököt. A magyar vállalkozások március óta tiltakoznak az őket hátrányosan érintő tagállami rendelkezések ellen.

Induló vállalkozás is kaphat hitelt
A bankok nem szívesen hitelezik az induló vállalkozásokat, ami érthető is, hiszen jelentős részük az első születésnapját sem éri meg. A Bankmonitor szakértői szerint azonban van olyan konstrukció, ami a kezdő cégeknek is megfelelő lehet.
Még mindig kevés a női főnök
Még mindig csak alig harmadát adják a nők a magyar vállalatok közép- és felsővezetőinek. Ráadásul a kisvállalkozások esetében még ennél is rosszabb az arány – derült ki a GKI Zrt. Vállalati felmérésének most közölt adataiból.
Ezekkel az árakkal indul a roham az albérletekért
A héten ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, ami lényegében az albérletszezon kezdetét is jelenti – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely bemutatja, hogy a magánszemélyek az albérletszezon kezdetén – július közepén – mennyiért hirdették a kiadó lakásaikat Budapesten és a legnagyobb egyetemvárosokban.
Üzleti tippek az uborkaszezonra
A nyári hónapokban valamelyest alábbhagy az üzleti pörgés. A könnyebbnek tűnő napok ellenére a feladatok azonban csak látszólag csökkennek. Íme, néhány hasznos tipp Grant Cardonetól, az Entrepreneur.com szerzőjétől arra, hogyan vészeljük át az uborkaszezont.
Irány a tőzsde kkv-k: most van rá egymilliárd
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.
Transzferárperek: egyszer az adóhatóság, egyszer pedig az adózó nyer
Megesik, hogy hasonló alapokon nyugvó transzferárperekben egyszer az adóhatóság, egyszer pedig az adózó nyer. A transzferárszakértő szerint a bankok hirdetményei nem, az MNB statisztikái viszont feltételesen felhasználhatóak lehetnek transzferárak alátámasztására. Az adóhatóság pedig nem csinál titkot abból, hogy a transzferár-ellenőrzések során üzleti adatbázisokat alkalmaz. Mindezek kiderültek a budapesti Kempinski Szállóban lezajlott transzferárper-konferencián.
Így spórolhatunk százezreket az építőanyagon
Ha nagyszabású átalakításba, felújításba, építkezésbe vágjuk a fejszénket, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy költségvetést készítünk, aminek legalább két elemből kell állnia: anyagköltségből és munkadíjból. De hogy ezek milyen arányban állnak egymással, mire ügyeljünk az építőanyag vásárláskor és miként tudunk akár több százezer forintot is spórolni?
Milliárdokba kerülnek a nyári viharok
2010 és 2017 között, a május-augusztusi időszakokban csaknem egymillió kárt térítettek a biztosító társaságok. A kifizetett károk összege meghaladja a 73 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a szövetség adatait.
Online is pörögnek a nyári slágertermékek
A kitartó nyári hőség hatására az online boltokban is többszörösére nőtt egyes szezonális termékek forgalma. A vásárlókat főként a strandruházat, a kerti bútorok és a medencék vonzzák, de jól pörögnek a grillezés és a sátorozás kellékei is – derül ki a Vatera adatelemzéséből. A klímák és a hűtők iránt valamivel visszafogottabb a kereslet, ezekből a nagyobb beruházást jelentő termékekből pedig inkább a használtat viszik, amelyek a jobb ár-érték arányt kínálnak. Az online piactér adatai alapján úgy tűnik, hogy a legjobban Budapest és Szeged készült fel a nyárra: a legtöbb vásárló ezekről a településekről érkezett idén júliusban.
Határokon átnyúló egyetemi együttműködésről kötöttek megállapodást
A budapesti székhelyű Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. kutatásra és tudástranszferre fókuszáló keretmegállapodást kötött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karával. A projekt keretében az Egyetem egy plazma-elektrolitikus oxidációs folyamathoz szükséges speciális tápegységet fejleszt, illetve a Kutatóközponttal karöltve közösen feltérképezik a tudományos és üzleti hasznosítás lehetőségét is.
2030-ban rá sem ismerünk majd világunkra
2030-ra minden szervezet technológiai szervezetté válik, és a vállalatoknak már most el kell gondolkozniuk infrastruktúrájuk és munkaerejük „jövőállóságán” - derült ki a Dell Technologies jelentéséből.
A nyugati országrészből mennének leginkább külföldre a fiatalok
Az állásban lévő 19-29 évesek 35 százaléka tervez külföldi munkavállalást, utoljára két éve volt ilyen magas a külföldre vágyók aránya. A nyugati országrészben élők közül pedig a fiatalok több mint fele számol ezzel a lehetőséggel, és itt érzik a legtöbben úgy, hogy könnyen találnának új állást – derült ki a K&H fiatalok jóléti indexéből. A diákok mintegy 46 százaléka próbálna szerencsét külföldön. 10-ből mindössze 4 dolgozó fiatal érzi magát megbecsültnek a munkahelyén, és bár arányuk nőtt, még mindig hasonlóan kevesen, a dolgozó fiatalok 36 százaléka lát előrelépési lehetőséget a jelenlegi helyükön.
Reklámadó újratöltve: milliárdos bírság a tét
A reklámadó a magyar adórendszer talán legvitatottabb adóneme európai szinten is, melynek története újabb fordulópontjához érkezett. Ismét változnak a szabályok, adó-visszatérítés, de a milliárdos bírság lehetősége is benne van a pakliban! A legújabb módosítások 2017. május 26-án és július 1-jén léptek hatályba, de nem szabad azonban elfelejtkezni a már 2017. január 1-jétől érvényben lévő szankciókról sem. a LeitnerLeitner adótanácsadó szakértőinek segítségével összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Egyre többet keresnek a melósok
Folytatódott a fizikai órabérek gyors emelkedése a második negyedévben is, a középvezetők körében ugyanakkor alacsony béremelkedés növelte a fluktuációt. A második negyedév során újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.
Évtizedek óta dolgozunk együtt robotokkal
AlphaGo, a mesterséges intelligenciájú számítógéprendszer márciusban legyőzte Lee Sedolt, Korea Go nagymesterét. A számítógéprendszer négy játszmát nyert, egyet pedig elveszített. A két fél küzdelme történelmi jelentőségű. Most először láthatta a világ, milyen teljesítményre képes a mesterséges intelligencia góban, abban a 2500 éves táblajátékában, amely sokkal bonyolultabb a sakknál, és magasabb szintű intuíciót igényel, mint bármely más játék.
Mást várnak a bankoktól a fiatalok
A 18-24 éves fiatalok több szempontból mást várnak egy banktól, mint az idősebb generációk – derült ki a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Sokan közülük most választhatnak maguknak bankot: hamarosan kihirdetik a felvételi ponthatárokat, és a bankszámlával még nem rendelkező felsőoktatásba bejutott hallgatók számára eljöhet a számlanyitás ideje.
Felgyorsítaná a tiszta energiát érintő európai fejlesztéseket az InnoEnergy
Ötödik alkalommal rendezik meg 2017. október 25. és 26. között Amszterdamban a fenntartható energia jövőjével, fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó Business Booster (TBB) konferenciát. Az InnoEnergy által pártfogolt esemény az egyetlen, amely asztalhoz ülteti a szektor összes érdekeltjét, szereplőjét, hogy megteremtsék a feltételeket a zöld energetika térhódításához Európa-szerte. Az idei találkozó középpontjában a tiszta energiára való átállás felgyorsítása szerepel.
Pályázati pénzből szívesen költünk minőségre
A szigorú pályázati követelmények miatt minőségi anyagokat használnak az uniós pénzekből megvalósuló beruházásoknál, ám az önerős fejlesztéseknél már nem riadunk vissza a spórolástól a minőség rovására.
Mi a különbség az ügyelet és a készenlét között?
A munkáltatónak joga van arra, hogy előírja, hogy a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején túl, meghatározott feltételek mellett rendelkezésre álljon, és ha szükséges, munkát végezzen. Ezekben az esetekben beszélhetünk ügyeletről vagy készenlétről. Melyek az ügyelet és a készenlét alapvető szabályai, és milyen különbség van a kettő között? Szakértőnk segít!
Húsz éve nem láttak ilyet a szakemberek a magyar gazdaságban
A GKI konjunktúraindexe és ezen belül üzleti bizalmi indexe a felmérések több mint húszéves története során még soha nem volt olyan magasan, mint most júliusban. A GKI által, az EU támogatásával végzett vizsgálat szerint a fogyasztói várakozások viszont kissé romlottak júniushoz képest, bár így is határozott derűlátást tükröznek.
Reménykeltő esőzések Szíriában
Javult valamelyest az élelmezési helyzet Szíria egyes részein a közelmúlt eseményei és a humanitárius segítség miatt, az ország egészét tekintve ez azonban még mindig messze nem éri el a háború előtti szintet, figyelmeztet az ENSZ.
Jótékonykodnak a cégek, ha éppen eszükbe jut
Bővülő, de még esetleges a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalási tevékenysége – derül ki a Magyar Adományozói Fórum (MAF) és az IMEDIA Kft. közös tanulmányából. Ám a vállalatok CSR-tevékenysége terén még van fejlődési lehetőség.
Térkép készül a magyar borokhoz
Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére: egy modern eljárással eredetmintázati térképet alkotnak, amely a származási helyet és az összetételt is mutatja – mondta a földművelésügyi miniszter.
Bécs: rezsicsökkentés környezetvédelemmel
Az osztrák főváros csaknem húsz éve segíti a helyi vállalkozásokat abban, hogy miként csökkentsék környezetvédelmi intézkedésekkel a működési kiadásaikat. Az ÖkoBusiness Wien elindulása óta a résztvevő cégek 145,6 millió eurót spóroltak és rengeteg hulladéktól, szén-dioxidtól és vegyszertől kímélték meg a környezetet.
Nem sajnáljuk a pénzt a gyerek különóráira
A Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex felmérése szerint óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 000 forint körüli összeget költ. Az úszás a legnépszerűbb, a példakép Hosszú Katinka.
Egy sikeres vállalkozás 4 alappillére
A legjobbnak vélt ötlet a zsebünkben, elegendő forrás a számlánkon, lelkesedésünk töretlen, belevágunk egy saját vállalkozásba. Ez általában minden cég indulásánál megvan. Akkor mégis mitől lesz az egyik sikeres a másik pedig rogyadozó, majd idejekorán befulladt? Íme a négy alappillér, amire stabilan lehet támaszkodni. Ha ezek tényleg kőkeményen állnak a helyükön egy cégben, sorban jönnek az eredmények.
Észak-Korea megszenvedi a klímaváltozást
Komoly károkat szenvedett a növénytermesztés (rizs, kukorica, burgonya és szója) a hosszú ideje tartó szárazság miatt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, állapította meg a FAO és az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának legfrissebb közös felmérése. A lakosság nagy részének élelmiszerellátása veszélyben van. Áprilistól júniusig hiába várták az esőt az országban, megakasztva a mezőgazdasági munkálatokat és visszavetve a 2017-es évi termést.
Újra saját lábán állhat Görögország
A görög hitelválság rendszeresen visszatérő téma a pénzpiacokon, de a leginkább abban az összefüggésben, hogy a görög pénzügyi problémahalmaz mennyire veszélyes Európa pénzügyi stabilitására. De mostanra mintha kitisztult volna az ég Athén felett, és három évvel – meg egy segélycsomaggal – a legutóbbi kötvénypiaci próbálkozása után Görögország ismét arra készül, hogy új államkötvényeket bocsásson ki.
Külföldi résztvevők is indultak a salgótarjáni menedzser tornán
A kilenc régiós tornából valamint a budapesti döntőből álló XIII. Manager Open , a 2017.évi Menedzser Teniszbajnokság Győr, Szeged, Tordas utáni idei negyedik versenyének helyszíne Salgótarjánban a Tatárárok Szabadidőközpont és Teniszcentrum pályái voltak.
Informatikusok nélkül csak álom a biztonság
A kibertámadások számának állandó növekedése, amely hatással van a vállalkozásokra világszerte, meghatározza a fő technológiai trendeket nemcsak a gyártásban, hanem az üzemeltetésben, a szolgáltatások biztosításában is.
Generációs rangadó: indul a kivitelezés
Újabb résszel jelentkezik állandó szerzőnk, dr. Pázmándi Péter rendhagyó sorozata, amelyben a szereplők egy-egy bonyolult és nehéz témát járnak körbe szakértői hitelességgel és irodalmi igénnyel.
Már nem a vendéglátásban van a legnagyobb rizikó
Három év után a vendéglátóipar elvesztette első helyét a legkockázatosabb szektorok versenyében, és 1,08 százalékpontos javulást követően a negyedik helyre csúszott vissza - közölte a Bisnode céginformációs szolgáltató.
Még tovább szigorítaná Brüsszel az adatvédelmi rendeletet
Tovább szigorítaná az Európai Unió adatvédelmi előírásait az Európai Parlament szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága. Míg a hamarosan életbe lépő Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) lehetővé teszi, hogy a vállalatok a közöttük lévő jogviszony megszűnése után anonimizált módon tovább tárolják ügyfeleik személyes adatait, az új javaslat törlésre kötelezné őket.
Védjegyet kaphat a dinnye
Dinnyevédjegy bevezetését tervezik, hogy a fogyasztók jobban meg tudják különböztetni a magyar dinnyét a külfölditől. Hazánkban mintegy 2000 család foglalkozik dinnyetermesztéssel.
Linket vett a Waberer’s
A Waberer’s bejelentette, hogy lezárult a Link és a Link Services akvizíciója. A két vállalat végleges és összesített felvásárlási ára 32,5 millió EUR, amelyet a Waberer’s a nyilvános ajánlattételből származó nettó bevételéből finanszíroz.
Lesz egy kis gond a digitális átállással
Bár a cégek 90 százaléka stratégiai jelentőségűnek tartja a digitális transzformációt, mindössze 15 százalékuknál áll rendelkezésre a digitális átálláshoz szükséges tudás– derül ki a Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvergyártó közös felméréséből.
Hatékonyságnövelésre koncentrálnak az agrárcégek
A hazai agrárium számára a költségcsökkentés a termelékenység javításának elsődleges eszköze. Jelenleg a mezőgazdasági cégek közel fele használ valamilyen hatékonyságnövelő eszközt, és a következő három évben az agrárium harmada készül ilyen jellegű beruházásra – derül ki a K&H agrár felméréséből.
Mit fizet helyettünk az utasbiztosítás?
Még mindig kevesen tudják, hogy pontosan mire is fizet egy utasbiztosítás, így előfordul, hogy baj esetén az utazók nem igényelnek kártérítést, pedig jogosultak lennének rá.
Jövő héten megindul az őrület az albérletpiacon
Az egyetemi ponthatárok kihirdetésével pörög fel igazán az egyetemvárosi lakások és albérletek piaca. Az ingatlanok tovább drágultak, az elmúlt évben a frekventált fővárosi kerületekben átlag 25-30 százalékos, az érintett vidéki városokban átlag 10-12 százalékos volt az áremelkedés. Az egyetemistalakások ára 5-7 milliótól kezdődik, albérlet van havi félmillióért is, a felvételt nyertek pedig jól teszik, ha megfontolják, mit posztolnak a közösségi médiában.