KEVIN nagy buli volt a középsulisoknak

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) országos pályaorientációs programjának keretében megvalósult és sikerrel záruló Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyén (KEVIN) összesen több mint 100 csapat 400 diákja indult. A kecskeméti és dunaújvárosi kétfordulós döntő első helyezettjei egy stresszfelismerő- és tanácsadó alkalmazást fejlesztő csapat, illetve egy olyan nemzetközileg elismert szervezet megalapítását kitaláló csapat, mely ingyenesen biztosítana kapcsolatot külföldi gimnazisták között online és személyes úton egyaránt.

A győztes csapattagok a PREZI székházban egy céglátogatással egybekötött élménynappal gazdagodnak, illetve értékes tárgynyereményekben részesülnek. A pályaorientációs program tovább folytatódik, ugyanis a BGE a tanévzárást követően ismét megszervezi népszerű Középiskolások Nyári Egyetemét.

A BGE az EFOP-3.4.4-16-2017-00013 felsőoktatásba bekerülés fokozását támogató pályázat keretében megvalósuló pályaorientációs programjában 2018 őszén meghirdetett és most sikerrel záruló Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyén (KEVIN) összesen több mint 100 csapat 400 diákja vett részt.

Kép: Budapesti Gazdasági Egyetem

A KEVIN kreatív ötletverseny tematikája üzleti fókuszú, amely elősegíti a diákok gazdálkodási és informatikai irányultságának kialakulását, készség- és kompetenciafejlesztésüket, az innovációra nyitott gondolkodás népszerűsítését, egyúttal a felsőoktatási képzés adta lehetőségek időbeli megismerését. A KEVIN a BGE országos pályaorientációs programjának egyik legsikeresebb kezdeményezése, amely iránt azok a fiatal tehetségek érdeklődtek, akik a közvetlen környezetüket érintő valós kihívásokat saját, innovatív ötleteikkel kreatívan és hatékonyan kívánják megoldani. A résztvevők a megmérettetés online fordulójában gazdasági témájú esettanulmányokat oldottak meg és prezentációt készítettek. Az online fordulót követő élőszereplős megmérettetésbe jutott csapatok jelentős száma miatt a szervezők kétfordulós döntő megvalósítása mellett döntöttek, egy kecskeméti és egy dunaújvárosi helyszínen. A döntőre 3 olyan ötlettel kellett érkezniük a csapatoknak, amelyek az őket érintő valós problémákra kerestek hatékony megoldásokat. A diákok felkészülését és munkáját szakmailag elismert mentorok támogatták.

Kép: Budapesti Gazdasági Egyetem

„Fontos megismernünk és megértenünk a felnövekvő generációk látásmódját és az őket foglalkoztató kérdéseket, jövőbeni hallgatói szolgáltatásaink tervezéséhez, valamint felelősségünk segíteni Őket a pályaválasztás rögös útján. A megversenyeztetett ötletek bármely startup versenyen megállnák a helyüket: kalóriaszámláló okos kulacs, stresszfelismerő arcszkenner, Ginema létesítményötlet ami ötvözi a kulturális kikapcsolódás és a sportolás élményét egy térben, tanszerautomata, vagy épp egy fesztivál telefonos alkalmazás. A KEVIN kreatív ötletverseny most lezárul, de a BGE pályaorientációs programsorozata tovább folytatódik többek között a Nyári Egyetemünk révén” – hangsúlyozta Dr. Dietz Ferenc, a BGE kancellárja.

A győztes csapattagok a PREZI székházban egy céglátogatással egybekötött élménynappal gazdagodnak, illetve értékes tárgynyereményekben részesülnek.

„Őszintén mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. A KEVIN-versenye számunkra sok meglepetést hozott, olyan kihívásokkal kerültünk szembe, melyekre a megoldás csak egy összehangolt csapatmunka eredményeképpen születhetett meg. Újszerű, innovatív előadási technikákat tanultunk, és sok új kapcsolatra is szert tettünk. Összességében jó hangulatú napunk volt, ezúton is köszönjük a szervezőknek, mentoroknak és a zsűrinek odaadó munkájukat, amellyel újradefiniálták az "innovatív verseny" fogalmát – mondta el a dunaújvárosi döntő nyertes csapatának tagja Domschitz András, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium tanulója.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo