Vége a vizsgaidőszaknak, munkát keresnek a diákok

Ahogy véget ért a vizsgaidőszak, látványosan nőtt a diákok érdeklődése a diákmunkák után, de a munkáltatók is nagyobb számban keresik a dolgozni vágyó tanulókat – derült ki a DiákÉsz adataiból.

Látványosan növekszik a dolgozni akaró diákok érdeklődése a vizsgaidőszak elmúltával. A munkáltatói oldalon is 50 százalékkal nagyobb igény mutatkozik a diákmunkára. A nemek aránya nagyjából megegyezett a tavalyival, a diákmunkát vállalók mintegy 60 százaléka lány. Átlagosan 10 százalékot meghaladóan emelkedtek a diákbérek, igazodva a munkaerő-piaci trendekhez. Az év elején a gyakran keresett beugrós vendéglátós, illetve kereskedelmi munkák mellett a hosszabb távú szakmai gyakorlati pozíciók a legnépszerűbbek. Az azonnali személyes kapcsolatfelvétel lehetősége az elmúlt időszakban megkönnyítette az egyeztetést a még alakulóban lévő órarend és elvárt munkabeosztás kapcsán is. A most végzett friss diplomásoknak 2019. március 31-ig tudnak diákszövetkezeti keretek között munkát biztosítani – állapítható meg a megközelítőleg 14 legjelentősebb iskolaszövetkezetet­ tömörítő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége kötelékébe tartozó cégek legfrissebb adatai alapján.

Itt olvashat arról, hogy mit kell tudnia a munkáltatónak a diákmunkás foglalkoztatásáról!

Itt olvashat arról, hogy mire kell ügyelnie a diáknak, ha munkába áll!

Kép: Meathead Movers

Az idei év indulása megfelel az elmúlt években tapasztalható trendeknek, azaz a diákok érdeklődése január közepén, a vizsgaidőszak elmúlásával látványosan növekedni kezd, és ez a kiugró lendület egészen a februári szorgalmi időszak kezdetéig kitart. Sok egyetemista, illetve főiskolás hallgató ilyenkor dönti el, hogy a következő szemeszterre milyen munkát, milyen óraszámban tud elvállalni az órarendjéhez kötődően, hiszen ez esetükben félévről félévre változik.

Ne vágj bele a diákmunkába ész nélkül
A nyári munkára készülő diákoknak van most a legnagyobb szükségük a biztosításra – hívja fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz cég annak kapcsán, hogy a munkaerőhiány miatt ezekben a hónapokban szinte minden területen a fiataloktól remélik a megoldást. Ebből akár baj is lehet. Legalábbis akkor, ha a diákok az egyre több pénz reményében „ész nélkül” bármibe belevágnak. Főleg külföldön.
A vizsgaidőszak végén, valamint a szorgalmi időszak kezdetén mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon látványosan növekednek az igények. Előbbi esetében nagyságrendileg 50 százalékos emelkedés látszik, de kb. 40 százalékkal megnő azon egyetemisták száma is, akik – vizsgáik után felszabadulva – aktívan szeretnének munkát vállalni. A gyakorlat a diákoknak a későbbi munkaéletben hatalmas előnyt jelent, szakmailag-anyagilag egyaránt.

Tendencia, hogy évről évre nő azok száma, akik tervezetten úgy alakítják ki vizsgabeosztásukat (besűrítik vizsgáikat), hogy az utolsó hetekbe teljes bedobással vállalhassanak munkát, ezzel megalapozva a tavaszi félévkezdés plusz költségeit. Azok száma is növekszik, akik két vizsga között „aktív kikapcsolódás” miatt vállalnak alkalmi munkákat. Ezzel egy kis időre kirázódnak a tanulás mókuskerekéből. Az év eleji béremelések is hozzájárulnak a diákmunkát keresők számának emelkedéséhez.

A következő nagy hullám szokás szerint júniusban köszönt majd be, amikor középiskolások, főiskolások, egyetemisták egyaránt befejezik a tanévet, és elkezdődik számukra a szünidő, ami sok esetben részben vagy egészben nyári munkavállalást jelent.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo