Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

A Golden Roads kultikus útjai 

A Golden Roads Utazási Iroda egy olyan kivételes kezdeményezés, amely elsősorban Dél-Afrikába, (üdülések, körutak, szafarik) és többek között Dél-Amerikába szervez spirituális jellegű utakat és kalandtúrákat. Irodánk reprezentatív környezetben, az Arany János utcai Bank Centerben fogadja vendégeit.

5,5 százalékkal nőtt a kiskerforgalom 

A kiskereskedelmi forgalom volumene 2001 első tizenegy hónapjában 5,5%-kal nőtt, ezen belül novemberben 3,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - tette közzé a KSH.

Az APEH tavalyi ellenőrzéseiről 

Az APEH ellenőrzési osztályai tavaly közel 160 ezer vizsgálatot folytattak le, amely egy százalékkal volt kevesebb, mint 2000-ben. Az ellenőrzések több mint fele kiutalás előtt történt, amelyeknél igencsak „elszomorító” volt a helyzet: az ilyen típusú vizsgálatoknak több mint 90 százaléka zárult valamilyen megállapítással, amelynek során több mint 4 milliárd forint nettó adóhiányt tártak fel, a jogtalan visszaigénylések összege pedig megközelítette a 36 milliárd forintot. A kiutalás előtti áfa vizsgálatok havi átlagos száma tavaly az előző évhez képest csökkent, azonban az egy vizsgálatra vonatkozó átlagos feltárás összege nőtt.

Minden harmadik felnőtt jár étterembe 

Vendéglőben, hagyományos étteremben a felnőtt lakosság 40 százaléka étkezik több-kevesebb rendszerességgel, gyorsétteremben pedig 31 százalék. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet felmérése, a 15 éveseket és idősebbeket több fontos szempontból reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezésével a múlt évben.

Az Avon tanácsadói hálózat bevált 

Az Avon Cosmetics Hungary Kft. a 11 éves fennállásának egyik legeredményesebb évét zárta. Belföldi értékesítésének nettó árbevétele brosúra áron meghaladta a 19 milliárd forintot, amely az előző évihez képest 31%-os növekedést jelent - nyilatkozta Hulik József, a cég gazdasági igazgatója.

Katonai rádiók a Videotontól 

A Videoton a NATO egyik legmodernebb katonai rádiócsaládja, az MRR (MultiRole Radio) rádiócsalád hazai gyártásáról tárgyal a norvég Kongsberg céggel. (Korábban az Ericsson leányvállalata volt, jelenleg pedig többségi tulajdonosa a norvég állam.)

Mi történik az IBM PC-vel? 

Többé-kevésbé köztudott, hogy az IBM évek óta egyik legrosszabb üzletága az asztali PC-k eladása. Három forrásból is jöttek információk arról, hogy mit szándékozik tenni e tradicionális cég egyik olyan profiljával, amely világszerte ismertté tette.

Apró az aprókért - már három tonna 

Majdnem 3 tonnányi euró övezeti aprópénz igazolja, hogy országos visszhangra talált az „Apró az aprókért” kezdeményezés. Az UNICEF hazai és nemzetközi programjainak megsegítésére a PeppeR Kommunikációs Ügynökség által indított kezdeményezéshez 13 kereskedelmi bank és a Magyar Posta csatlakozott.

Gyorsjelentés az internet-gazdaságról 

A GKI Gazdaságkutató Rt. - a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve - negyedévente felméri az internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését. A következőkben a felmérés oktatási intézményekre vonatkozó eredményeit összegezzük.

4,1 százalékkal nőtt az építőipari termelés 

Az építőipari termelés volumene 2001 novemberében szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 4,1 százalékkal haladta meg a 2000. novemberit, míg az előző havinál 1,4 százalékkal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés novemberben 7 százalékkal, az év első tizenegy hónapjában 10,4 százalékkal emelkedett.

Infláció és forintárfolyam - optimista elemzők 

Az első idei felmérés az elemzők növekvő optimizmusát mutatja az inflációt és a forint árfolyamát illetően. Az elemzői konszenzus szerint júniusra 5% alá száll az infláció, és ez jelentős kamatcsökkentéskere készteti az MNB-t - tette közzé a Reuters.

Citroën Hungária Kft. - Dinamizmus és siker 

A Citroën, a legfiatalabb nagy francia autógyár mintegy 10 ezer kirendeltségén keresztül az egész világon jelen van, értékesítésének 70 százalékát az export teszi ki. Mindez nem véletlen, hiszen a Citroën személyautó- és könnyűhaszongépjármű-kínálata rendkívül gazdag.

P92 IT Solutions - Testreszabott megoldások 

A P92 IT Soltutions 1991 óta van jelen Magyarországon, 1995 óta a Bertelsmann AG leányvállalataként nemzetközi stratégiai jelentőségű fejlesztések résztvevője.

Atos Origin Information Technology Kft. - 2002: az outsourcing éve 

A vállalati eredmények költségcsökkentéssel ma már egyre kevésbé javíthatók, sokkal célravezetőbb a hatékonyság növelése – állítja Komáromy Péter, az Atos Origin Kft. ügyvezető igazgatója. A hatékonyságot pedig igencsak javítja, ha egy cég informatikai rendszere flottul működik. Ez utóbbi eléréséhez a megfelelő eszköz az informatikai outsourcing, a számítástechnikai tevékenység kihelyezése. Márpedig a világ 33 országában jelen lévő, 27 ezer alkalmazottat foglalkoztató – 2000 őszéig a Philips tulajdonában levő –, francia–holland számítástechnikai szolgáltató cég egyik főprofilja éppen ez; a másik: egyedi informatikai rendszerek megtervezése és megvalósítása.

Lefoglalt helyek a Bajor Centerben 

Épp hogy elkezdték a Könyves Kálmán körúti Bajor Center építését, máris kiadták a 35%-át. A Wallis Ingatlan Rt. fejlesztésében, 6800 négyzetméteren megvalósuló, irodahelységgel, bemutató- és szervizteremmel rendelkező beruházás sikerének titka többek között a gyorsan fejlődő IX. kerület adta lokális lehetőségek: az Infopark és a Millenniumi Városközpont közelsége.

Százezer forint a havi átlagkereset 

A bruttó nominális átlagkereset 2001. január–novemberben 18,0%-kal, a nettó átlagkereset 16,3%-kal, a reálkereset 6,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé a KSH.

Ellentmondásosan alakuló ipari termelés 

Az ipari termelés novemberi volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz viszonyítva 1,5%-kal, a 2000. novemberi bázishoz képest 0,8%-kal csökkent - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

Új SAP-szolgáltató a magyar piacon 

Stratégiai együttműködésre lépett a United Transfer Rt. és a User Tanácsadó Kft. A két cég mától teljeskörű SAP szolgáltatást nyújt ügyfeleinek. Az ügyfelekkel való kapcsolattartás a United Transfer Rt. feladata lesz.

A jegybank 2001-2002. évi tevékenységéről 

Jelentősen növekedett a jegybank hitelessége, kiválóan teljesít a gazdaság, az államnak nincs nettó devizaadóssága, Magyarország 2006-ban csatlakozni kíván az euró-zónához, 7% körüli mértékre süllyedt az infláció és a jövőben tovább csökken – többek között ezeket állapította meg a sajtónak kiadott összefoglalójában a Magyar Nemzeti Bank január közepén.

Agrártámogatások 2002 

Megjelentek a 2002. évi agrártámogatásokhoz kapcsolódó pályázatok. A kiadvány nyomtatott formában A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG, A KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET VALAMINT A KISTERMELŐK LAPJA MELLÉKLETEKÉNT, ami Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával készült, hozzáférhető, illetve a minisztérium honlapján, az alábbi bontásban:

100 forintos Kossuth-emlékérme 

 

A Széchenyi Terv 2001. évi pályázatainak eredményeirõl 

2001-ben összesen 5, azaz ötmilliárd forintot folyósítottak a Széchenyi-terv keretében elfogadott pályázatokra – hangzott el azon a sajtótájékoztatón 2002. január 15-én - egy évvel a Széchenyi Terv 2001. évi pályázatainak meghirdetése után - , ahol Nagy Róza, a Gazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára és a tárca helyettes államtitkárai beszámoltak a Széchenyi Terv GM által kezelt négy programjának, illetve az azokhoz kapcsolódó 2001. évi pályázatoknak eredményeirõl. A kifizetések gyorsítása érdekében a tárcától mostantól fogva a támogatás 50 százaléka erejéig előleg is kérhető.

9,2 százalékos a 2001. évi átlagos infláció 

2001. decemberben az egyhavi átlagos áremelkedés 0,1% volt, 2000. decemberhez viszonyítva pedig 6,8%-kal növekedtek az árak. Az elmúlt évben, 2001-ben, átlagosan 9,2%-kal voltak magasabbak az árak, mint 2000-ben.

Magasak a bérköltségek, hiányos a szakképzés? 

A munkanélküliség alacsony Magyarországon. A bérek pedig folyamatosan, de mértéktartóan emelkednek, a külföldi érdekeltségű vállalatoknál az átlagot kissé meghaladó mértékben is - áll abban a tanulmányban, amit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (NMIKK) és a Kienbaum bérezési tanácsadó társaság készített, 2001/2002-re vonatkozóan a külföldi érdekeltségű magyarországi vállalatok bérezéséről.

Új KSH kiadvány a választókörzetekről 

Rendhagyó összeállítással jelentkezik a magyar statisztikai szolgálat a közelgő választások alkalmából. A tavalyi népszámlálás képviseleti mintája alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetközi gyakorlatban is páratlanul rövid idő alatt összeállította az országgyűlési egyéni választókerületekre vonatkozó fontosabb adatsorokat.

Erősödő hongkongi kapcsolatok 

Immár több éves hagyomány, hogy januárban a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács (TDC) olyan magyar gazdasági szakemberekből álló delegációt hív meg hongkongi látogatásra, melyek cégei rendszeres és hagyományos üzleti kapcsolatokat ápolnak ottani partnereikkel, illetve ezek erősítésére törekszenek.

Tovább csökkent az állatállomány 

Magyarország szarvasmarha-állománya továbbra is csökken. A sertésállomány és a tyúkfélék állománya – a szezonalitásnak megfelelően – szintén csökken.

Banki kapcsolatok 2001-ben 

A gazdálkodó szervezetek pénzügyeinek lebonyolításában a legnagyobb szerepet három pénzintézet játssza: OTP Bank, Kereskedelmi és Hitelbank, továbbá Budapest Bank. Többek között ezt állapította meg a GfK „Pénzügypiaci Adatszolgáltatás – Gazdálkodó Szervezetek 2001” című kutatása, amit 1995 óta immár negyedszer végeztek el.

Elektronikus fordítási piactér 

2001 szeptember elején indult a szolgáltatás, és azóta már 481 fordító és 294 ügyfél regisztrálta magát – számolt be eddigi eredményeikről Nyírő András, az első hazai elektronikus fordítási piactér üzemeltetője. Hozzátéve: - Az elmúlt időszakban az ajánlatkérések száma meghaladta a százhatvanat és több, mint hatszázezer forint értékű üzletkötés is megvalósult.

Folyamatosan javuló lakossági várakozások 

A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) az Európai Unió támogatásával minden hónapban felméri a háztartások gazdasági várakozásait. Szeptemberben nem változott az ezt reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Ez jellemezte a háztartások jelenlegi pénzügyi helyzetére vonatkozó válaszokat is, miközben a következő 12 hónapot illetően kevésbé optimisták a válaszadók, mint augusztusban voltak.

Miniszterek a magyar gazdaságról 

Kiválóan teljesített a magyar gazdaság 2001-ben, ezért - a világgazdaság lassulása ellenére - optimisták lehetünk 2002-őt illetően is – hangzott el 2002. január 11-én azon a sajtótájékoztatón, amit közösen tartott Varga Mihály pénzügyminiszter, Matolcsy György gazdasági miniszter és Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Mint Matolcsy György elmondta: erre közvetlenül azt követően került sor, hogy Orbán Viktor kormányfővel egyeztettek. Mindhárman hangsúlyozták, hogy 2001-ben megerősödtek a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások.

Minimálbér-kompenzációra pályázat 

A Foglalkoztatási Hivatal bonyolítja le a Munkaerő Piaci Alap (MPA) 2002. január 9-i döntése alapján a minimálbér-kompenzációról szóló pályázatot.

5,6 millió vendég 2001-ben 

Az év elejétől november végéig a kereskedelmi szálláshelyeken 5,6 millió vendéget, illetve 17,4 millió vendégéjszakát regisztráltak - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

A Tesco rekordeladással zárta az évet 

Tavaly az év utolsó 5 hete alatt több mint 5,9 millióan vásároltak országszerte a Tesco különböző áruházaiban, azaz minden 2. hazai lakos legalább egyszer vásárolt Magyarország legnagyobb hipermarket kiskereskedelmi láncának egységeiben. Ez vásárlószámban 21,17 százalékos növekedést jelent, míg a forgalomnövekedés 32,83 százalékos a tavalyi év azonos időszakához képest. Az év utolsó 5 hetében az egy vásárlóra jutó költés 6282 forintnak felelt meg - mondta Paul House, a Tesco kereskedelmi igazgatója.

A magyar gazdaságról (a GM értékelése) 

A magyar gazdaság a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére sikeres évet tudhat maga mögött - áll a Gazdasági Minisztérium éves értékelésében. Az anticiklikus kormányzati politika által támogatott, 4%-hoz közeli gazdasági növekedés a térségben a leggyorsabb, és jelentősen felülmúlja az Európai Unió átlagát. Az erőteljes növekedést az egyensúlyi mutatók vártnál is kedvezőbb alakulása kísérte, miközben érzékelhetően emelkedett a bérek vásárlóereje és mérséklődött a munkanélküliség. A forint erősödése elősegítette a pénzromlás ütemének lassulását, s egyben tükrözi a befektetők Magyarország iránti töretlen bizalmát.

Tovább lassul a külkereskedelmi forgalom 

2001 első tizenegy hónapjában — előzetes adatok alapján — a kivitel értéke 8040 milliárd forintot, míg a behozatalé 8880 milliárd forintot tett ki. Tovább folytatódott a forgalom növekedési ütemének lassulása; ezen belül az importé nagyobb mértékben, mint az exporté - tette közzé a KSH jaínuár 10-én.

Számlaszámok 2002-ben 

 

Az ipari termelés alakulása 

 

Kepecs Gábor TMI díjat kapott 

Kepecs Gábor, az ÁB-Aegon Biztosító vezérigazgatója kapta meg a magyarországi elsőszámú vezetők közül elsőként a „The Most Inspiring Leader” díjat.

Az APEH üzemanyagárak 

A személyi jövedelemadóról szóló törvény 82. §-a felhatalmazza az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt arra, hogy az üzemanyagárat ismételten közzétegye, amennyiben az adott negyedévre vonatkozóan már korábban közzétett ár törvény vagy kormányrendeletben előírt szabályok változása miatt emelkedik.

Az APEH üzemanyagárak 

 

Engedélyköteles behozatal 

 

Pályázatok a kulturális turizmusért 

A Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Programja keretében, 2002. január 7-én Matolcsy György gazdasági miniszter és Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere Együttműködési Megállapodást írt alá.

Monetáris feltételrendszer 

A monetáris feltételrendszerben 2001 októberében az alábbi változások történtek az MNB 2001/12. havi jelentése szerint:

Automobil kiállítások – kié a jog? 

A Haris Kereskedőház Kft. 1988-ban indította útjára az Automobil kiállításokat. Az évek során az egyik legnagyobb szakkiállítássá fejlődött rendezvényt – a nemzetközi normáknak megfelelően – kettéválasztottuk: 1993-tól, évente változtatva rendezzük meg az Automobil Budapesti Autószalont, illetve az Automobil-Autótechnika kiállítást, mindkettőt Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás néven.

A VPOP költségvetése 

A 2002. évi költségvetésben a vám- és pénzügyőrség csaknem 34 milliárd forinttal gazdálkodhat, ami mintegy 3 milliárd forinttal, 9,5 százalékkal több, mint a 2001. évi eredeti előirányzat - derül ki az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvényből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo