A százezer Széchenyi országa

Átadták a 100 ezredik Széchenyi Kártyát és az első két éves futamidejű Széchenyi Kártya 2-t ünnepélyes keretek között Budapesten.

Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy tárgyalás folyik a Széchenyi Kártya állami kamattámogatásának meghosszabbításáról, illetve a kártya ügyfélkörére épülő kedvezményes, 10 éves futamidejű beruházási hitel bevezetéséről.

Demján Sándor, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető-elnöke hangsúlyozta a hitelképes kis- és középvállalkozások támogatásának fontosságát, hiszen a pénzügyi válság őket is érinti, munkahelyteremtésben továbbra kiemelt szerepet játszanak.  A VOSZ álláspontja szerint Magyarországon a hangsúlyt az ország fizetőképességének megőrzésére kell helyezni, és nem időszerű a reálbérnövelést illetve a drasztikus adócsökkentést hangoztatni.

Immár hat éve

A kártya ötletgazdája gazdaságtörténeti sikernek nevezte, hogy kormányzati ciklusokon át folyamatosan fejleszteni lehetett a Széchenyi Kártya programot, és a kiadott kártyák száma hat év alatt meghaladta a százezret.

A Széchenyi Kártya konstrukció 2002-ben indult a mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozására, melyet állami kamattámogatás révén a piacinál kedvezőbb feltételek mellett vehetnek igénybe forgóeszközök finanszírozására.

2008. június 2-án a KA-VOSZ Zrt. a konstrukcióban résztvevő pénzintézetekkel, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt-vel, illetve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen indította útjára a kétéves futamidejű Széchenyi Kártya 2 konstrukciót, amely a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt kedvezményes kamatozású, szabad felhasználású hitelt a piac egyik lekedvezőbb konstrukciója keretében.

Mind többen érdeklődnek

Az indulás óta eltelt 6 év alatt az eddig 100 ezer vállalkozás összesen közel 600 milliárd forintot fordíthatott saját vállalkozása fejlesztésére. A Széchenyi Kártya konstrukció évente kb. 2 milliárdos támogatás mellett több mint 120 milliárd forintot juttat folyamatosan a gazdaságba.

Az igénylés további egyszerűsítése érdekében újdonság, hogy a jövőben interneten keresztül is lehet igényelni a Széchenyi Kártyát. Nagyon sokan kérték és várják a lehetőséget, amivel nemcsak időt, de sok papírt is meg lehet takarítani.

A hitelkeret folyamatos növelésével együtt jelentősen nőtt a Széchenyi Kártyával felvett hitelek átlagos nagysága is. Az átlagos hitelkeret 7,5 millió forint körül alakult, a legnépszerűbb a 10 milliós keret. A kétéves éves futamidő bevezetésével egy időben - a vállalkozók piacképességének növelése érdekében - megszűnt a negyedéves törlesztési kötelezettség is.

A Széchenyi Kártyások 32 százaléka kereskedelmi, 15 százaléka építőipari vállalkozás, 13 százaléka szolgáltató, 9 százaléka fuvarozó, 4 százaléka a vendéglátóiparban, 27 százaléka egyéb területen tevékenykedik.

Jelenleg a takarékszövetkezeti hálózat és a Volksbank, valamint az MKB Bank  fogad Széchenyi Kártya 2 igényléseket, és az informatikai felkészülést követően a Széchenyi Kártya igénylésével foglalkozó többi bank - az ERSTE, és az OTP - is forgalmazza majd a két éves futamidejű terméket.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo