Az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) öt éve váltott stratégiát az ingyenes internetes zeneterjesztés visszaszorítása érdekében. Az első perek ugyanis (pl. az 1999-ben nagy port kavart Napster ügy) még a programok gyártóinak jogi ellehetetlenítésével akarta a kívánt eredményt elérni. Ez azonban azért sem járt sikerrel, mert a programok gyártását nem sikerült visszaszorítani, egy-egy alkalmazás hosszadalmas leállítása mellett számtalan újabb, hasonló célokat szolgáló alkalmazás jelent meg a felhasználók körében - számol be a Jogi Fórum.
Ezt még az áttörésként emlegetett, 2005. júniusában hozott MGM v. Grokster legfelsőbb bírósági ítélet sem tudta megváltoztatni. Emlékeztetőül: az ítélet megállapította, hogy azok a fájlcserélő rendszereket használó személyek és cégek, melyek szerzői jogsértő magatartásra bátorítják a felhasználókat szolgáltatásaik használatával, felelősségre vonhatók a felhasználók magatartásáért.
A programok elleni fellépés csekély hatását látva a lemezipar pár éve saját vásárlói ellen fordult és közvetlenül az ilyen programokat használó személyeket bíróság elé citálva igyekezett elrettenteni a közönséget a P2P rendszerek használatától.
Az RIAA szerint sikerrel, mert a fogyasztók ellen folytatott jogi eljárások révén sikerült megállítani az illegális fájlmegosztás terjedését, az internetes közösség kezdi belátni a letöltések és a különböző fájlcserélők használatának jogellenességét. Állításuk szerint 2003 óta az ún. peer-to-peer rendszereket használó internetezők száma statisztikailag alig nőtt, ma az akkori 6.9 milliónál csak alig egymillióval több amerikai használta ezeket az eszközöket, miközben az internetpenetráció mintegy megkétszereződött. Felméréseik szerint továbbá az ingyenes internetes tartalmak saját gépre történő letöltését öt éve csak a felhasználók kb. egyharmada tartotta jogellenesnek, mára ez megkétszereződött, azaz a netezők kétharmada tisztában van a P2P rendszerek használatának jogellenességével. Az RIAA szerint tudatos fellépésük ösztönzőleg hatott az internetjog fejlődésére és az újabb elektronikus fájlkereskedelmi formák megjelenése (melyek tipikus példája az iTunes) is nagymértékben nekik köszönhető.
Inkább a vírusoktól, mint a büntetéstől félnek
Ezzel szemben a felhasználók jogi képviselői és az ő oldalukat pártoló szervezetek továbbra is hisztérikusnak tartják a legnagyobb zeneipari vállalatok reakciót, szerintük a jogi eljárásoknak nincs is igazi visszatartó ereje. Állítják: az RIAA sikerét bizonyító adatok félrevezetőek, nem tükrözik a valós felhasználói magatartásokat. A P2P rendszereken túl mára számos újabb változata van az elektronikus zeneszámokkal történő visszaéléseknek, terjednek a privát internetes adatbázisok, a felhasználók megosztják egymással iTunes-os vagy egyéb fizetős szolgáltatásra irányuló hozzáférésüket és a hordozható adathordozók segítségével terjesztett illegális tartalmak mennyisége sem nyomon követhető.
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) szerint például nem általános számokkal kellene példálózni, inkább konkrét kimutatás kellene arról, hogy kik hagyták abba a fájlcserélést csak azért mert rájöttek, jogellenes amit csinálnak. Sokan például jobban tartanak a kémprogramoktól és a vírusoktól mint az RIAA által hangoztatott negatív jogkövetkezményektől. "Igazság szerint nincsenek olyan kimutatások, amelyek közvetlen bizonyítékként szolgálnának arra, hogy az RIAA által folytatott boszorkányüldözésnek komolyabb elrettentő hatása lenne" - fogalmazott Fred van Lohman, az EFF jogásza egy interjúban, annak kapcsán, hogy az EFF a közelmúltban megjelentette a "RIAA v. The People: Five Years Later" c. összegző tanulmányát.
A tanulmány egyértelműen leszögezi: az RIAA által 2003 szeptemberében indított jogi hajtóvadászatnak nem akar vége szakadni, a zeneipari lobbi saját vásárlói ellen továbbra is minden hónapban perek tucatjait indítja. Ezekben sokszor nem a megfelelő embereket állít bíróság elé és a felhozott vádak megalapozatlanok. Az egyik közelmúltban elhíresült esetben egy Tanya Andersen nevű hölgytől követeltek kb. 1400 fájl mindegyike után 750 dollár megfizetését úgy, hogy az illető nemcsak hogy nem töltötte le, de még csak nem is ismerte az adott műveket. De előfordult az is, hogy az RIAA elhunyt személyeket vagy internet előfizetéssel nem rendelkezőket vont eljárás alá.
A szervezet által indított eljárások többsége az eredetileg követelt összeg töredékének kifizetéséről szóló peren kívüli megegyezéssel zárul. Ennek a hozzáállásnak egy másik olvasata szerint az emberek csak szabadulni akarnak az RIAA zaklatásától, inkább megegyeznek egy csekélyebb összegben peren kívül, minthogy bíróságra járjanak. De nem ritka az sem, hogy a már megítélt magas kártérítési összeget végül kapja meg a szervezet: a Capitol vs. Thomas ügyben (ahol egy magánszemélyt 24 fájl letöltése miatt 220 ezer dollár megfizetésére kötelezett a bíróság) eljárási okok miatt a korábbi jogerős ítélet felülvizsgálata várható. De mégha az RIAA számára sikerrel jár az eljárás, akkor is éppen azok az előadóművészek nem látnak semmit a befolyó összegekből, akinek jogait állítólag az eljárások védik, szól az EFF jelentése. (Számos telekommunikációs, internet- és tartalomszolgáltató nagyvállalat, valamint a hét legnagyobb amerikai filmstúdió érdekvédelmi szervezete, az MPA, továbbá a brit versenyhivatal és a kormány memorandumot írt alá augusztusban, melyben önkorlátozó magatartásra szánják el magukat az illegális filecserélések csökkentése érdekében.)
