Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

2002. évi adóváltozások (összefoglaló) 

Alapjaiban nem, de részleteiben több ponton is változtak az adószabályok, 2002-től – derült ki azon a konferencián, amit 2001. november 27-én, egy sorozat keretében immár 17. alkalommal, az Elitexpo Kft a MTESZ Kossuth téri központjában tartott. A rendezvényt ügyviteli, számviteli szoftver és hardver szalon egészítette ki.

Nehéz helyzetben a hazai szakkönyvkiadás 

Annak ellenére, hogy a magyar könyvpiac az utóbbi négy évben reálértékben mintegy 17%-kal növekedett, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az értékesített példányszám az 1989. évi 113 millióról 1997-re 52 millióra, 2000-re pedig 35 millióra csökkent. A forgalomnövekedést tehát az árak inflációt lényegesen meghaladó emelkedése biztosította.

Lassuló gazdaság - növekvő fogyasztás 

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a világgazdaság lassulása, az amerikai és német recessziós jelenségek hatása alól Magyarország sem vonhatja ki magát. A magyar gazdaság idén a tavalyinál lényegesen lassabban nő, a külső egyensúly viszont kedvezően alakul. A lakosság jövedelme és fogyasztása dinamikusan emelkedik, a beruházások azonban viszonylag szerény mértékben bővülnek. Az infláció nyár óta tartó csökkenése folytatódik.

Önkormányzati válaszolórendszer 

A Fővárosi Közgyűlés Informatikai Bizottsága által szervezett "Informatikai fejleszté-sek az önkormányzatokban" konferencián a kormány, a főváros, Pest megye, vala-mint a Megyei Jogú Városok Szövetségének jövőbeli és megvalósult terveiből hang-zottak el előadások, és kiállításokon hazai cégek mutatták be az önkormányzatok fel-adatait megkönnyítő informatikai megoldásokat.

Csökkent a munkanélküliségi ráta 

A munkanélküliségi ráta az augusztus-októberi időszakban 5,5 százalék volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Biztonságtechnika a Prím-Online-on 

Néhány évvel ezelőtt alig-alig volt ilyen jellegű munkakör a cégeknél, de mostanában egyre több az olyan beosztásban dolgozó szakember, mint az IT biztonsági szakértő vagy a vírusvédelmi rendszergazda.

Asia center – kelet és nyugat közötti híd 

A gomba módra szaporodó bevásárlóközpontok, hiper- és szupermarketek mellett nem csak Magyarország, hanem egész Európa egyik legnagyobb nagykereskedelmi, kiállítási és szórakoztató központja épül Budapest tizenötödik kerületében, a Szentmihályi úton. A gigantikus méretű épületkomplexum olyan hiányt igyekszik pótolni, amely nemcsak a hazai, de az európai üzletemberek igényeit is messzemenően kielégíti.

A magyar gazdaságról, miniszteri optimizmussal 

A világgazdaság egyre inkább recesszióba hajlik, miközben Magyarország továbbra is növekedési pályán van, köszönhetően az anticiklikus gazdaságpolitikának - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén november 26-án, Budapesten. Martonyi János külügyminiszter ugyanaznap a Magyarországi Exportálók Szövetsége (MESZ) és a Magyar Külkereskedelmi Szövetség (MKSZ) egyesülő közgyűlésén szintén arról beszélt, hogy a külső körülmények ellenére a magyar külgazdaság helyzete stabil, az idén a kivitel várhatóan eléri a 30 milliárd dollárt, ami 10 százalékos növekedés 2000-hez képest.

Az Auchan már Székesfehérvárott is 

Az Auchan, 4 kontinens 15 országában jelen lévő francia hipermarketlánc november 26-án Székesfehérváron is felavatta negyedik magyarországi, és egyben az első vidéki hipermarketjét. Az áruház 2001. november 28-án 9 órától várja első vásárlóit. Az Auchan 10 milliárd forintot invesztált a bevásárlóközpont építésébe és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekbe, ezzel a vállalat magyarországi befektetései meghaladják az évi 30 milliárd forintot.

Márkák kedveltsége a vásárlók körében 

Szórakoztató elektronika, cipő és kozmetika. Ezeknél legfontosabb a fiatalok számára vásárlás során, hogy a termék neves márka legyen. Utána sorrendben az üdítőital, többi élelmiszer, egyéb ruhanemű, továbbá a farmer ruházat következik. Többek között ezt tárta fel meg a GfK Piackutató Intézet vizsgálata a fiatalok fogyasztói magatartásáról.

500 milliós pályázati lehetőség az IKB-tól 

A 2001. november 23-án a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága pályázatot hirdetett kis- és középvállalkozások számára, amit a Piac és Profit konferenciáján jelentett be. A Széchenyi Terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési programja keretében meghirdetett legújabb pályázat 500 milliós keretösszegéből a tervek szerint közel 600 vállalkozás kaphat lehetőséget üzletmenete fejlesztésére.

Globális küzdelem az agyakért 

A „tegnap” üzleti világában a vezető beosztásúaknak elsősorban a külső veszélyekkel kellett megbirkózniuk. Mára a konkurenciaharc átalakult: a belső megmérettetésekre tevődött a hangsúly.

Új e-pályázat kicsiknek (PP konferencia – plenáris 1.) 

Mintegy százharminc résztvevőt vonzott november 23-án a Piac és Profit második konferenciája, amely az elektronikus kereskedelem előnyeit járta körül, kaput nyitva a kis- és közepes vállalkozások döntéshozóinak erre a határtalan piacra. A konferencia fővédnöke: László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke volt. Moderátora Demcsák Zsuzsa, a T2 ismert műsorvezetője. Az Informatikai Kormánybiztosság itt jelentette be a 6. számú, új pályázatát, amellyel a kis- és középvállalkozások informatikai fejlesztésekhez juthatnak forráshoz. Jól tükrözi a tartalmat a konferencia sorozat mottója „Hídverés a hagyományos és az új gazdaság között”

E-gazdaság „csakazértis” (PP konferencia – plenáris 2.) 

A PP-konferencia plenáris ülésének második felében Csizmadia Csaba, a DotKom Internet Consulting ügyvezető igazgatója az elektronikus kereskedelem terjedéséről beszélt, nemzetközi és hazai adatokat ismertetve; Nemcsics Róbert, a K&H Bank Elektronikus Értékesítési Csatornák igazgatója az e-bankingban lévő lehetőségekről és a terjedés korlátairól; Z. Karvalics László az Információs Társadalom- és Trendkutató Intézet vezetője pedig igen kifejező címet adott mondandójának: e-gazdaság csakazértis.

Enyhén visszaeső szállítási teljesítmények 

Az előző évek tendenciáihoz hasonlóan, amikor az ipari termelés dinamikus növekedése a szállítási teljesítmények szerényebb bővülésével járt együtt, az ipari termelés idei évi lassúbb növekedési üteme a szállítási teljesítmények enyhe visszaesését eredményezte.

Új kiadványsorozat a monetáris politikáról 

Háttértanulmányok címmel új kiadványsorozatot indít a Magyar Nemzeti Bank, amiben a monetáris döntéshozatalhoz kapcsolódó közgazdasági elemzéseket hozza nyilvánosságra.

Indul az e-Magyarország Portál 

Elektronikus Magyarország néven, www.e-mo.hu webcímen, megkezdte működését Magyarország új portálrendszere, amelyen négy magyar intelligens régió, öt intelligens megye, öt intelligens kistérség, négy intelligens város és több intelligens település közös információs és kommunikációs központja. Az e-mo portált nemzetközi sajtókonferencián 2001. november 21-én mutatták be Budapesten.

Az MKB eredményei 

Az MKB 2001. első félévét majd a harmadik negyedévet is erős pénzügyi teljesítmény fémjelezte – mondta Erdei Tamás, a bank elnök-vezérigazgatója november 21-én a sajtótájékoztatón.

Koncentráció a médiaügynökségi piacon 

A nemzetközi tendenciákat követve az Interpublic Group of Companies (IPG) igazgatótanácsa ez év nyarán úgy döntött, hogy koncentrálja az érdekeltségébe tartozó valamennyi ügynökség médiavásárló erejét. Magna Global néven egy új nemzetközi szervezetet hozott létre, amely közösen tárgyal az IPG-ügynökségek által kezelt médiavolumenekre. A new-york-i székhellyel bejegyzett Magna Global ezáltal a világ legnagyobb médiavásárló szervezetévé vált. Az általa kezelt volumen 2001-ben megközelíti a 40 milliárd dollárt.

Az új logisztikai trend Magyarország előnyére válhat 

Magyarország számára kedvező lehet a logisztikai iparban tapasztalható strukturális változás – állítja a Healey & Baker 2001. évi Európai Disztribúciós felmérése.

14,5 százalékos építőipari növekedés 

Az építőipari termelés volumene 2001 szeptemberében szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a 2000. szeptemberinél 14,6%-kal volt magasabb, a kiugróan magas előző havitól viszont 6,7%-kal elmaradt.

A hazai munkaidő 47%-a kidobott pénz 

A magyar vállalatok esetében a munkaidő közel fele, 47%-a elvesztegetett idő, azaz kidobott pénz. A Czipin & Proudfoot Consulting 1500 egyedi tanulmánya alapján ez az eredmény évi 225 munkanappal számolva 106 elvesztegetett munkanapot jelent.

Kevesen érdeklődnek a politika iránt? (GfK felmérés) 

A demokráciával és a politikai rendszerrel elégedetlenek aránya az utóbbi időben újra növekszik, a három évvel ezelőtti 36 után idén 48 százalékra - hangsúlyozta Kozák Ákos, a GfK Piackutató Intézet igazgatója a „Politikai kultúra” című idei felmérésük eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón november 15-én.

4,9 százalékos a reálkereset növekedés (KSH) 

A bruttó nominális átlagkereset 2001. január–szeptemberben 16,9%-kal, a nettó átlagkereset 15,3%-kal, a reálkereset 4,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - állítja a KSH.

Már jövőre sem várnak az elemzők gyorsulást (Reuters) 

Az elemzők novemberben jelentősen tovább csökkentették előrejelzéseiket a gazdasági növekedésre, és most már a jövő évre sem várnak gyorsulást.

A Hungary.Network készítheti 

2002. júniusától áll az internetes nagyközönség rendelkezésére ez az ingyenes szolgáltatás. A kifejlesztésre váró ingyenes magyar nyelvű metakereső használatával a felhasználó által megadott szó vagy szavak alapján egyidejűleg több internetes kereső adatbázisában keres majd, úgy, hogy a találatokat fontossági sorrendben jeleníti meg. A MEH IKB a Széchenyi-terv keretében kiírt pályázatát a Hungary.Network Rt. nyerte.

Új képzési lehetőség a KPMG közreműködésével 

Új képzési lehetőségről, a cégcsoport idei eredményeiről és kérdésekre válaszolva a világgazdaság és a magyarországi gazdaság várható fejlődéséről volt szó az ismert tanácsadó cég, a KPMG évzáró sajtótájékoztatóján november 15-én.

Kedvezményes lakáshitelek az MKB-tól 

Már évi 2,75%-os kamattal vehetnek fel lakáscélú hitelt a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. ügyfelei. A Földhitel és Jelzálogbank Rt. részéről Gyuris Dániel vezérigazgató, az MKB nevében Erdei Tamás elnök-vezérigazgató által aláírt együttműködési megállapodás alapján a jövőben az MKB nemcsak kamat-, hanem forrás oldali támogatást is nyújthat a lakásépítőknek illetve vásárlóknak.

Internettanfolyam önkormányzatok számára 

A Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság támogatásával 2001. november 14-én és 15-én szervezi meg Pécsett az internettel kapcsolatos gyakorlati ismeretek megszerzésére szolgáló tanfolyamot. A tanfolyam befejezését követően a képzés oktatási vázlata az interneten mindenki számára elérhető lesz.

6,7 százalékos az idei infláció októberben 

2001. októberben az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3%, decembertől októberig a drágulás 6,7% volt, 2000. októberhez viszonyítva pedig 7,6%-kal növekedtek az árak. Az év első tíz hónapjában az árak átlagosan 9,6%-kal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakában.

Esély a stabilitásra - pályázati felhívás 

Az "Esély a stabilitásra" Közalapítvány pályázatot hirdet a Délkelet-európai stabilitási paktum, valamint az alapítvány célkitűzéseivel összhangban a következő témakörökben:

Sodexho Pass Hungária Kft. - Adómentes utalványok 

Sodexho Pass Hungária Kft. 1149 Budapest, Mogyoródi út 32. Tel.: 06 (1) 363-6646 Fax: 06 (1) 267-1417 Weboldal: www.sodexho-pass.hu

Iveco Fiat Magyarország Kft. - Versenyelőny ingyen 

Iveco Fiat Magyarország Kft. Orczy Center 1086 Budapest, Szeszgyár u. 4. Tel.: 459-1050, 459-1051, 459-1052, 459-1053 Fax: 459-1055

Flag Informatikai Rt. — természetesen 

Flag Informatikai Rt. 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 127. Tel.: 383-0155 Fax: 221-5425 E-mail: [email protected] Weboldal: www.flag.hu

PanTel Távközlési és Kommunikációs Rt. - Üzlet fénysebességgel 

PanTel Távközlési és Kommunikációs Rt. 1113 Budapest, Bocskai út 134—146. Tel.: 382-3645 Fax: 382-3636 Weboldal: www.pantel.hu

Elfogadták az első nemzetközi egyezményt 

Az Európa Tanács (ET) Számítástechnikai Bűnözés Szakértői Bizottságának kezdeményezésére az ET Miniszteri Bizottsága elfogadta az első nemzetközi Számítástechnikai Bűnözés Elleni Egyezmény szövegét. Az egyezményt mintegy 40 ország minisztere Budapesten, november 23-án írja alá.

Egy milliárd felett az on-line reklámpiac 

A hazai reklámpiac stagnálása mellett továbbra is növekszik az online reklámozás, 2001. első félévében 1,07 milliárd forintra emelkedett az interaktív eszközökre fordított reklámköltés.

A múlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló 

Azzal, hogy a parlament jóváhagyta a múlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, egyidejűleg számos ponton módosította az ez évi költségvetést is. A módosított tételek jegyzékét a Pénzügyminisztérium november 13-án nyilvánosságra hozta a honlapján.

IBM szuperszámítógép az időjárás-modellezésben 

Az amerikai állami Időjáráskutató Központ (NCAR) IBM számítógépet választott az olajfogyaztást és a mezőgazdasági piacokat befolyásoló éghajlatváltozások előrejelzésére.

Csökkentek az inflációs várakozások (az MNB novemberi jelentése) 

A májusban mért 10,8% után szeptemberben 8% volt az éves áremelkedés üteme. Az elmúlt negyedévben számottevõen csökkentek az inflációs várakozások is. A Monetáris Tanács megítélése szerint a gazdaság a kitûzött inflációs céllal összhangban álló pályán halad – derül ki a Magyar Nemzeti Bank novemberi inflációs jelentéséből.

Nemzetközi elismerés a Westelnek 

Sugár András,a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója kapta idén a Dale Carnegie Vezetői Minőség díját.

Mezőgazdasági termelői árak alakulása 

A mezőgazdasági termelői árak színvonala 2001. január–szeptemberben 12,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszintje 5,3, az élő állatoké és állati termékeké 22,8 százalékkal emelkedett - tette közzé a KSH.

Recessziós veszélyek a világban (konferencia-összefoglaló) 

Recessziós veszélyek a világgazdaságban – talán így lehet a legtömörebben összefoglalni annak a „Konjunktúra 2002, konferencia gazdasági vezetők és döntéshozók részére” című, egynapos előadássorozatnak a lényegét, amit a GKI Rt. szervezett – minden számottevő hazai kutatóműhelyből hozva az előadókat - november 8-án. Mint Akar László, a kutatóintézet vezérigazgatója bevezetőjében hangsúlyozta, a téma azért igen aktuális, mert a szokásosnál jóval nagyobb jelenleg a bizonytalanság a világgazdaságban zajló folyamatok értékelésében.

Euró-övezeti aprópénzek karitatív célra 

Az euró bevezetését követően akár több százmillió forint értékben maradhat a magyar polgárok zsebében olyan aprópénz, amelynek beváltása Magyarországon komoly gyakorlati nehézségekbe ütközik. Ennek a pénznek az összegyűjtését és rászoruló gyerekek megsegítését célozza az „Apró az Aprókért” kezdeményezés amelyet az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága és a PeppeR Kommunikációs Ügynökség a Magyar Nemzeti Bank szakmai támogatásával indít.

A külkereskedelmi termékforgalom alakulása 

2001 első kilenc hónapjában — előzetes adatok alapján — a kivitel értéke 6430 milliárd forintot, míg a behozatalé 7130 milliárd forintot tett ki - derül ki a KSH közeleményéből.

Rekordeladás a Tesco hipermarketekben 

November 8-án ünnepelte születésnapját a Pólus Centerben található Tesco hipermarket, melyben öt év alatt összesen közel 16 millió vásárló fordult meg. Ez hazánk lakosságára lebontva azt jelenti, hogy minden lakos legalább másfélszer vásárolhatott volna Magyarország legnagyobb hipermarket kiskereskedelmi láncának első egységében.

Beer2beer megoldás a Brau Union Sörgyárak Rt-nél 

Mindössze 2,5 hónap alatt hozta létre az R&R Software Rt. a Brau Union Sörgyárak IBM WebSphere alapú elektronikus kereskedelmi rendszerét. A magyar söriparban úttörő megoldás révén az igen kemény piacon remélhetőleg versenyelőnyhöz jut a Brau Union.

Rangos díjat alapított három nagyvállalat 

Közös bejelentést tett a Graphisoft, az Ericsson és a Richter, hogy a három cég létrehozta a RÁTZ TANÁR ÚR életműdíjat, a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növelésére.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo