Több ezren látták már, Ön se hagyja ki!

Több ezren látogattak el a 9. Műgyűjtők éjszakájára, amelyen nyolc új kiállítás is nyílt a Falk Miksa utca és környéke galériáiban; azok, akik lemaradtak a csütörtök éjszakai eseményekről, de kíváncsiak a tárlatokra, egy-másfél hónapig még megtekinthetik azokat - közölte a rendezvény kommunikációs referense.

A budapesti galériás negyed számos állandó és egyéb időszakos kiállítással, enteriőrrel várja az érdeklődőket, aki azonban a fesztiválhangulatot szereti, az december 4-én vehet majd részt ilyen eseményen legközelebb, akkor rendezik meg a 10. Műgyűjtők éjszakáját.

Két kiállítás is szeptember 15-ig várja látogatóit: az Erdész & Makláry Fine Arts-ban Bálint Endre Szentendrétől Párizsig című tárlata, amely a művész 1957 és 1962 között Párizsban született munkáit vonultatja fel, és a Memoart Galéria Corpo Publico című kiállítása, amely az olasz Sara Berti szobrászművésznő bronz kisplasztikáit és festményeit mutatja be. Takács Szilvia és Körössényi Tamás szobrászművészek "sublót szobrai" pedig szeptember 6-ig invitálják a Pintér Sonja Kortárs Galériába a látogatókat.

Augusztus 28-ig tekintheti meg a közönség a Vagabondok című "kóbor macskás" tárlatot Mamikon Yengibarian, Roberto Prina és Halmi-Horváth István műveivel; az Európa Galéria augusztus 29-ig várja a látogatókat Pataki Tibor festőművész Könyvtájak című különleges kiállítására, amelyen egyebek mellett könyvek keresztmetszete által formázott "tájképeket" mutatnak be.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo