Mi lesz a biztosító ügyfeleivel?

A MÁV-ÁBE biztosító végével felmerül a kérdés, hogy mi lesz annak a 200 ezer ügyfélnek a sorsa, akik az olcsóságáról elhíresült, majd a (a rendőrség által még kiderítésre váró) milliárdos fedezethiány miatt tevékenységét befejezni kényszerült egyesületnél kötötték meg kötelező felelősségbiztosításukat.

Új szerződések

A CLB Független Biztosítási Alkusz közel tízezer ügyfele kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE). Az alkuszcég - a korábbi megbízásnak megfelelően - mindnyájuk számára automatikusan megkötötte az augusztus 15 utáni időszakra vonatkozó biztosítást.

A CLB azoknak is rendelkezésére áll, akik az előző év végén nem a közvetítésükkel szerződtek: honlapján már csütörtök este óta üzemel az a díjkalkulátor, amelynek segítségével bármelyik MÁV-os ügyfél percek alatt megkötheti új biztosítási szerződését.

A MÁV ÁBE tevékenységi engedélyének felügyeleti visszavonása után az egyesület tagjainak alig több mint két hete van arra, hogy más biztosítónál kösse meg kgfb-szerződését. A határidő rövidsége sokaknak okozhat problémát: a tájékozódás nehézsége mellett a nyaralási főszezonban sokak számára a külföldi távollét is megoldhatatlanná teheti a határidőre történő váltást.

Váltás 2 hét alatt
Az átkötési idő rövidsége és azonnali kezdete meglepetést okozott a biztosítók és az alkuszok számára.

A biztosítóváltás a Genertelnél igen egyszerű: telefonon vagy a Genertel honlapján néhány perc alatt megköthető a kötelező. A biztosító a szerződés-kötés pillanatától áll kockázatban, a MÁV ÁBE volt ügyfelei könnyen elfelejthetik az attól való rettegést, hogy egy esetleg általuk okozott baleset után nekik kell kifizetniük az okozott kárt. A kármentességi igazolásokat a PSZÁF sajtóközleménye szerint a MÁV ÁBE volt ügyfelei levélben fogják megkapni. A Genertel új ügyfeleit arra kéri, hogy juttassák el hozzá a MÁV ÁBE által kiadott kártörténeti (bónusz) igazolást.
A Genertel Biztosító Zrt. az augusztusi biztosító-váltási időszakban 30.000 volt MÁV ÁBE kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés átkötését tűzte ki célul.
A várható nyertesek

A CLB MÁV-os ügyfélköre megfelelő mintát nyújt arra is, hogy prognosztizálni lehessen, mely biztosítók lehetnek a jelenlegi biztosítóváltás fő nyertesei. Nem meglepő módon a lista első két helyét két biztosítóegyesület, a KÖBE és a TIR foglalja el: előbbi az ügyfelek több mint 40 százaléka, utóbbi egynegyedük számára kínálja a legolcsóbb díjat. Kiemelkedő még a K&H helyzete: ez a biztosítótársaság ajánlott legkedvezőbb díjat az autósok 17 százalékának. Négy százalék felett még két társaság, az Aegon és az Union szerepeltek.

A kialakuló sorrendet több tényező is jelentősen befolyásolhatja, ezek közül néhány:

  • Nem ismert, hogy a MÁV ÁBE esete nyomán az ügyfelek hány százaléka veszti el bizalmát az egyesületek iránt.
  • Amennyiben sokan vállalják annak kockázatát, hogy baleset esetén megugrik a díjuk összege, a Genertel is felkapaszkodhat a jól teljesítő biztosítók közé.

Feltételezve azt a helyzetet, hogy az ügyfelek a jövőben nem egyesülettel kívánnak szerződni és a megelőlegezett, de az első kárnál azonnal elveszthető kedvezményeket sem preferálják, a legjobb ajánlatokat kínáló biztosító listáján az első helyeket a K&H, az Union, illetve a Posta Biztosító foglalja el.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo