Jövőre már nem lesz mocsok a fesztiválokon

A nyári szabadtéri fesztiválokra vonatkozó környezetvédelmi minőségbiztosítási rendszer bevezetését kezdeményezi a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) - jelentette be Oláh Lajos, a tárca államtitkára a budapesti Sziget fesztiválon.

A "zöld fesztivál" tanúsítványt a minisztérium tervei szerint azok a rendezvények kapnák, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi civil szervezetekkel és a fesztiválszervezőkkel közösen kidolgozott feltételrendszernek. "Nagyon sok oldalról lehet vizsgálni egy fesztivál hatását a környezetre. A helyszínválasztással kapcsolatban például meg lehet nézni, hogy elérhető-e tömegközlekedéssel vagy kerékpárral, vagy csak autóval" - mondta Oláh Lajos.

A további lehetséges szempontok közül az államtitkár egyebek mellett említette a hulladékgyűjtési rendszer minőségét, a zaj- és fényszennyezés nagyságát, a megújuló források arányát az energiafogyasztásban, és azt, hogy folyik-e valamilyen környezeti nevelési, szemléletformáló program. "Tíz-tizenöt ilyen kritériumot szeretnénk, és ha egy rendezvény ezek többségében megfelel a közösen kialakított szabályoknak, vagyis nem terheli a környezetet indokolatlan mértékben és hozzájárul a környezetvédelmi tudatosság erősítéséhez, akkor joggal nevezheti magát zöld fesztiválnak" - tette hozzá Oláh Lajos.

Tippeket várnak

A munka első szakasza az ötleteké. "A [email protected] címen szeptember végéig bárki tehet javaslatot. Októberben kezdődik az egyeztetés a civilekkel és a fesztiválszervezőkkel, hogy télre formába tudjuk önteni a rendszert és a jövő évi fesztiválok szervezése már ennek alapján kezdődhessen" - mondta a KvVM államtitkára.

A Sziget rendezői egyébként korábban közölték, hogy az ENSZ által auditált szén-dioxid kvótakereskedelmi rendszerben 100 tonna szén-dioxid kibocsátási kvótát vásároltak. Ez a mennyiség megfelel annak, amely a fesztivál ideje alatt a színpadok, a vendéglátó egységek és az összes egyéb kiszolgáló létesítmény üzemeltetésére használt 300 ezer kilowatt energia előállítása során a légkörbe kerül.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo