Most a gyalogosokat és kerékpárosokat ellenőrzik

Fokozott közúti akción a rendőrség, mert a közlekedésben részt vevők közül a gyalogosok és a kerékpárosok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben, évről évre egyre több az ilyen jellegű halálos kimenetelű közlekedési baleset.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, amit az is bizonyít, hogy az esetek jelentős részében a kerékpáros szabályszegő magatartása járult hozzá a tragikus balesethez.

A KRESZ értelmében alapvető elvárás, hogy kerékpáros éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal legyen kivilágítva, és lakott területen kívül fényvisszaverő mellényt viseljen. Ha a kerékpárt toló személy (gyalogos) a lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodik, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie. Ennek hiányában a kerékpáros esélyt sem ad a forgalom más résztvevőjének, hogy őt időben észlelje. Ugyancsak gyakori eset, hogy a kerékpáros ittas állapotban van és ez okozza a tragédiát.

A gyalogos-átkelőhelyek közelében, illetve kerékpárosok által okozott és elszenvedett közúti közlekedési balesetek megnövekedett száma és az ezzel párhuzamosan jelentkező társadalmi igény miatt októberben és novemberben a rendőrség fokozott közúti ellenőrzést hajt végre.  

Szankciókkal kényszerítenek

Az akció célja a gyalogosok szabálykövető magatartásának "kikényszerítése" a közlekedés biztonságának növelése érdekében. A rendőrség szerint többek közt rögzíteni kell az emberekben, hogy mindig a zebrákon menjenek át, ám semmiképpen se a tilos jelzés közben.

További cél a kerékpáros balesetek megelőzése, a súlyossági mutatók javítása, a szeszesital és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt lévő járművezetők kiszűrése a forgalomból, a közlekedők jogkövető magatartásának formálása, a szabályok maradéktalan betartásának megkövetelése, a szándékos szabálysértő (pl.: tilos jelzés figyelmen kívül hagyása) kerékpárosok elleni hatékony fellépés, a kerékpárokra vonatkozó műszaki előírások betartatása.

A szabálysértések miatt olyan szankciót alkalmaz a rendőrség, amely arányos a fokozott ellenőrzés céljával és jelentőségével.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo