Cégblog


Tárgyalástechnikák Ivanka Trumptól

Tárgyalástechnikák Ivanka Trumptól 

Nem esett messze az alma a fájától. Donald Trump imád alkudozni, a saját feltételeit rákényszeríteni az üzletfelekre, számára előnyös üzleteket kötni. Lánya, Ivanka is nagy mester a szerződéshez vezető folyamatban, jó taktikai játékos a tárgyalásban, de ő finomabban játszik, mint az apja. Néhány tipp Amerika First Daughterjétől, aki most már hivatalosan is elnöki asszisztens.
Népszerűek vagyunk a nemzetközi cégek körében

Népszerűek vagyunk a nemzetközi cégek körében 

Az Egyesült Királyság áll a nemzetközi kiskereskedelmi láncok európai terjeszkedési terveinek élén 2017-ben: 65 százalékuk a szigetországot jelölte meg legfontosabb piacaként. Magyarországot a láncok 19 százaléka választja, ezzel a spanyol és holland piaccal a magyar az ötödik a terjeszkedni kívánó kiskereskedők listáján a CBRE legfrissebb kutatása szerint.
Nem eléggé támogatják a nyugdíjat a munkáltatók

Nem eléggé támogatják a nyugdíjat a munkáltatók 

Az első negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak vagyona 8,5, illetve 6,4 százalékkal nőtt éves összevetésben, a pénztárak kiváló teljesítményt nyújtottak - ismertette az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a szervezettel együttműködő kasszák összesített adatait. A kiváló teljesítmény ellenére a nyugdíjtakarékossági piac rövid és hosszú távú jövője kapcsán a szervezet aggasztónak tartja, hogy az első negyedévben jelentősen visszaesett a munkáltatói befizetések összege.
Nem az IT dolga a digitális átállás

Nem az IT dolga a digitális átállás 

Nem elég a régi folyamatokat digitálisra fordítani, a versenyképességhez az új igényeknek, technológiáknak megfelelő új üzleti modellek kellenek. A szolgáltatás mindennél fontosabb, az Uniqa már tapasztalatból mondja.
Győzött a footgolf szeretete

Győzött a footgolf szeretete 

A reggeli eső és a meteorológiai előrejelzések alapján bizonytalan időjárásra lehetett számítani a Parlament Sportegyesület és a HGS PR Ügynökség által megrendezett Footgolf Csúcs Kupa napján, május 7-én vasárnap. A kedvezőtlen előrejelzések ellenére, délután szélcsendes, csapadék nélküli idő fogadta a résztvevőket Kisorosziban, a Magyar Golf Klubban. Ideális körülmények között versenyezhettek azok, akikben a footgolf iránti szeretet legyőzte az esővel szembeni félelmet.
Nem kavar be a kormány a futó reklámkampányokba

Nem kavar be a kormány a futó reklámkampányokba 

Nincs ok nagy ijedtségre a Magyar Reklámszövetség szerint, a településkép védelméről szóló új kormányrendelet valójában több mint három évet ad az új szabálynak való megfelelésre.
Kell nekünk a hála a Facebookon?

Kell nekünk a hála a Facebookon? 

Azt már a kezdő social media menedzserek is tudják, hogy a közösségi médiában elsősorban az érzelmekre kell hatni, ha aktivitást akarunk kiváltani. A Facebook nem véletlenül bővítette a like gombot azzal, hogy már nemcsak tetszésünket, hanem mérgünket, szomorúságunkat vagy épp megdöbbenésünket is kifejezhessük. Bárhol. Bármikor.
Aránytalanul büntet a NAV a bíróság szerint

Aránytalanul büntet a NAV a bíróság szerint 

Mind a hazai áfatörvény, mind annak alkalmazása problémás, állapította meg az Európai Bíróság (EUB) egy most közzétett döntésében. A EUB előzetes döntéshozatali eljárás keretében vizsgált egy olyan ügyet, amelyben a felek tévedésből az egyenes adózást alkalmazták a fordított adózás helyett – hívja fel a figyelmet a Mazars. A határozat szerint az áfatörvény egyes rendelkezései nem állnak összhangban a közösségi joggal, az adóhatóság által kiszabott bírság aránytalanul nagy összegű.
Közeleg a támogatott biztosítás igénylés határideje

Közeleg a támogatott biztosítás igénylés határideje 

Az idei díjtámogatásban mindazok a gazdálkodók részesülhetnek, akik május 31-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése során külön jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe kívánják venni.
Amikor egy munkavállalóra két munkáltató jut

Amikor egy munkavállalóra két munkáltató jut 

A megszokott, napi 8-órás, hétfőtől péntekig tartó munkaidő mára már kezd „megszokottá válni” a munka világában. Fontos, hogy a munkajog haladjon a korral, és rugalmasan kezelje mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igényeit, kövesse a technika nyújtotta lehetőségeket. Egy vezető esetében sokszor nem lehet a hagyományos modellben gondolkodni, a munkajogi szabályozás ezért teszi lehetővé már régóta, hogy kötetlen munkaidőben lássák el a feladataikat. Hasonlóan, egy személyes jelenlétet nem feltétlenül igénylő munkakör (pl. egy bérszámfejtő) esetén kézenfekvő megoldás a távmunka lehetősége.

Cégeknek is érdemes bíróságra menni a devizahitel miatt 

Vállalkozásoknak sem kell tétlenül nézni, ahogy a bank felmondja a korábbi devizahiteles szerződést, és adott esetben realizálja a hitelbiztosítékot. A bírósági gyakorlatról és a cégek számára rendelkezésre álló lehetőségekről beszélgettünk a téma szakértőjével, Dr. Rózsavölgyi Ágnes ügyvéddel.

Gyorsul az ipar, lassul a kiskereskedelem bővülése 

Idén a magyar gazdasági növekedés – mindenekelőtt az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően – 2%-ról 3,2%-ra gyorsul. A beruházások a tavalyi 20%-os visszaesés után 8%-kal bővülnek, a fogyasztás növekedési üteme 4,2%-ról 5%-ra emelkedik. Termelési oldalról a gazdaság dinamizálója a tavalyi visszaesés nagy részét ledolgozó építőipar lesz, de a mezőgazdaság kivételével – ahol a tavalyi kiugrás után „természetes fogyás” várható – feltehetőleg minden ágazat bővülni fog. Az infláció gyorsul, a külső és belső egyensúly kissé romlik, de kedvező marad. A hosszabb távú fejlődés fő tényezőiben - az intézmények működésében, a piaci megoldások háttérbe szorításában, a szerkezeti reformok elkezdésében - nem várható érdemi javulás.

A vállalatnak is megéri az önkéntes munka 

Óvodák kerítését festő felsővezetők, hajléktalanoknak ételt osztó menedzserek, kórházak gyermekosztályait felújító informatikusok, hátrányos helyzetű fiatalokat mentoráló kollégák. Ma már Magyarországon is találkozhatunk a vállalati önkéntesség számos formájával, de az arra rászoruló intézményeknek nyújtott fizikai segítség mellett egyre elterjedtebb a pro bono, más néven tudás alapú önkéntesség is. Ezért indult most összefogás.

Új fegyver az adóhatóság kezében 

Május 4-én a Parlament megszavazta az országonkénti jelentéstételi kötelezettséget (CbCR) előíró törvénymódosítást – hívja fel a figyelmet a Mazars. Ez jelentős változást hoz a hazai transzferár dokumentációs kötelezettségek terén, egyben új fegyvert ad az adóhatóság kezébe a transzferár-kockázatok felmérése során. Bár az új adatszolgáltatás ebben a naptári évben még csak egy szűk adózói kört érint, számos hazai vállalkozásnak már idén szembesülnie kell a kapcsolódó adminisztrációs terhekkel.

A munkaadó is rosszul jár a túl alacsony bérrel 

Sok kkv azt a startégiát alkalmazza bértárgyaláskor, hogy a lehető legkisebb összegre törekszik, amiért még hajlandó az állásra jelentkező náluk dolgozni. Ez általában egy kényszerstratégia, mivel a hazai cégek sincsenek könnyű helyzetben, azonban mindent összevetve, a „szükséges minimum” hozzáállással több veszteséget okoznak maguknak a vállalatok, mint amennyit nyernek vele.

9 milliárd, hogy költözzünk végre 

Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására - jelentette be Varga Mihály. Ezzel ösztönöznék a munkavállalók mobilitását.

Nem harap az ISO - ha jól közelítünk 

Egyre több cég dönt az ISO szabvány bevezetése mellett. Azonban az kevés, ha a vezető látja ennek előnyeit. Szakértőnk abban segít, hogy hogy "adjuk be" a dolgot a kollégáknak.

A bankok is beszállnak a technológiai versenybe 

A technológiai fejlődés miatt a banki megoldások, szolgáltatások is átalakulnak a következő időszakban. A bankfiókok száma várhatóan csökkenni fog, és egyre többen a különböző eszközökről, mobilról, táblagépről, számítógépről intézik majd a pénzügyeiket. Az összehasonlíthatóság és az egyszerű választás kulcsfontosságú lesz. Az ügyfelek részéről az lesz az elvárás, hogy minél gyorsabban áttekinthessék a kínálatot és kiválaszthassák a legjobb konstrukciót, legyen szó bankszámláról, személyi kölcsönről vagy éppen lakáshitel-igénylésről - derül ki a banki ajánlatokat összehasonlító BankRáció.hu elemzéséből, amely a jövőben várható változásokat mutatja be.

Pályázáshoz alapítványt? 

Az EU-pályázatok és állami támogatások sokszor csak valamilyen nonprofit gazdálkodó szervezeten keresztül érhetőek el vállalkozások számára. De vajon érdemes-e emiatt alapítványt, egyesületet vagy éppen nonprofit kft-t létrehozni, és melyik lehet ezek közül a legjobb megoldás? Dr. Bacskó László ügyvéd, a vallalkozokforuma.hu szakértője segít választ találni a kérdésre.

A bankok is a kkv-kat akarják 

Erőteljes változás van a hazai hitelezési piacon, minden bank a kkv-kra koncentrál a közeljövőben – hangzott el a Portfolió Hitelezés konferenciájának kerekasztal beszélgetésén. Lesz piaci termék az nhp helyett, de kissé racionálisabban.

Tavaszi adóváltozások 

A május elején a parlament elé benyújtott adócsomag változásai javarészt ismertek voltak előzetesen, számos területet köztük az EKHO, KATA, KIVA, HIPA és az áfa szabályokat és az adózás rendjéről szóló törvényt is érintik - írja blogbejegyzésében az RSM szakértője.

A Facebooknak már nem elég az online világ 

A Facebook eddig elsősorban az online világra fókuszált, mostantól az offline világban is még komolyabb helyet követel magának. A változások nem csak a felhasználókat, de a marketingeseket és a cégeket is érinti - olvasható a Közösségi kalandozások blogon.

Hiába csökken a befektetési kedv, a fintech nagyon megy 

Az enyhülő befektetői étvágy ellenére továbbra is vonzók a fintech-befektetések – derül ki a KPMG friss, The Pulse of Fintech című negyedéves elemzéséből. Bár a január-márciusi időszakban a fintech befektetések globális volumene 4,5 milliárd dollárról 3,2 milliárd dollárra csökkent, és mérséklődött a szektor tranzakciós aktivitása, a kockázati tőke jelenléte továbbra is jelentős.

A pénznél is vonzóbb, ha tanulhatunk 

A képzési lehetőségeket tartják a legfontosabbaknak munkahelyi ösztönzők között a magyarországi turizmus-vendéglátásban dolgozók, valamint a területen tanuló diákok – derül ki a Danubius Hotels Group és az Employ Your Brand hr-kommunikációval foglalkozó szakportál közös kutatásából.

Jól megy a lízingpiac - egyre több magánszemély is lízingel 

Lendületesen kezdte az évet a lízingpiac: a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos bővülést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség. A legtöbb szegmensben növekedés volt, kiugró bővülést ért el többek között az termelőeszköz-, a gép- és a flottafinanszírozás. A Lízingszövetség az idén további fejlődésre számít, elsősorban a kis- és középvállalkozások eszközfinanszírozási igényei miatt.

Nem kell úgy rettegni a GDPR-tól 

A mostanában sokat emlegetett GDPR-ról az hírlik, hogy olyan nagy horderejű változásokat hoz, amelyekre a cégek - különösen a kkv szektor - csak nagyon nehezen tudnak felkészülni. Szakértők szerin viszont valójában azok a vállalkozások, amelyek eddig is ügyeltek arra, hogy megfeleljenek a magyar adatvédelmi jogszabályoknak és a NAIH előírásainak, az új rendelet hatályba lépésével nem kényszerülnek gyökeres változtatásokra. Azok a cégek viszont, akik eddig sem foglalkoztak az adatvédelemmel és nem tanúsítottak jogkövető magatartást, tényleg újdonságokkal találkozhatnak – persze nem azért, mert annyira más lesz az új jogszabály, hanem azért, mert a régit sem ismerték és nem követték, és most egyszerre kell megfelelniük egy szigorúbb szankciót alkalmazó új rendeletnek.

Konferencia és expo a körforgásos gazdaságról 

A Körforgásos Gazdaságért Alapítvány és CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület közös szervezésében 2017. június 1-én kerül megrendezésre a CIRCULAR HUNGARY 2017 konferencia és expo a Millenáris D épületében. A szakmai esemény fő célja, hogy bemutassa a körforgásos gazdaságban rejlő üzleti és innovációs lehetőségeket, vállalati gyakorlatokat, illetve ezekhez felhasználható finanszírozási forrásokat.

Megelőzhető lett volna a százmilliós csalás? 

Friss hírként terjedt a napokban, hogy egy litván férfi éveken át két internetes világcégtől (a Google-től és a Facebooktól) csalt ki 100 millió dollárt adathalász, hitelesnek látszó számlákkal és átutalásra szólító e-mailekkel – egy valós beszállító nevében. Ilyen csalásban bármely cég lehet érintett, pedig nem lenne nehéz megakadályozni.

Ne a Facebook szakin spóroljunk! 

A Facebook mára annyira bevett üzleti kommunikációs csatornává vált, hogy ha még nem készített céges Facebook profilt, hamarosan akkor is fog. Van aki már az első lépéseket, a kezdő posztokat is szakértőre bízza, ám van aki csak akkor lép, ha valami gond van. Miért éri meg profi segítséget kérni? Elmondjuk.

Garancia segít hozzáférni a pályázati előleghez 

Április 26-tól igényelhetnek a takarékszövetkezeteknél a Vidékfejlesztési Programban projektjeikhez, beruházásaikhoz támogatást elnyert agrárvállalkozások előleg visszafizetési garanciát. A hazai piacon eddig egyedülálló termék meggyorsíthatja az uniós támogatások lehívását, így a beruházások megkezdését.

Beszámoló a Manager Open győri idénynyitó versenyéről 

A kilenc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XIII. Menedzser Teniszbajnokság első idei versenyének – immár hetedik alkalommal – a gyönyörű barokk város, Győr adott otthont. Helyszíne a GYAC - az egész heti eső ellenére kiválóan előkészített pályái voltak -, amely nemrég egy csodaszép klubházzal, teraszos étteremmel, modern öltözőkkel és új parkolóval gazdagodott.

Még másfél hétig lehet benyújtani az agrártámogatási kérelmeket 

Már csak másfél hétig, május 15-ig lehet szankciómentesen benyújtani az uniós agrártámogatási egységes kérelmeket a gazdálkodóknak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ( NAK) hajdú-bihari elnöke, megjegyezve, hogy a megyében a kérelmeknek csak 55 százaléka érkezett be eddig.

A szabad médiapiac és a társadalom is veszít a reklámadóval 

Haladéktalanul meg kell szüntetni a reklámadót a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei szerint. A szakmai szervezetek elutasítják a kormány reklámadó fenntartására vonatkozó szándékát, valamint a reklámadó mértékének emelését - közölték a szövetségek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben.

Plusz bevételért építsünk munkáltatói márkát! 

Akár figyelünk rá, akár hanyagoljuk, munkáltatói márkánk létezik, és jelentős befolyással bír vállalatunk sikerére. Ahogy termékeinkről vagy szolgáltatásainkról véleményt alkotnak a vásárlók, magáról a cégről is kialakul egy kép jelenlegi és potenciális munkavállalóink fejében. Csak rajtunk áll, hogy élünk-e az azzal a lehetőséggel, hogy befolyásoljuk ezt a képet vagy hagyjuk, hogy külső hangok befolyásolják brandünket.

Az átalakult munkakereséshez a munkaadóknak is alkalmazkodni kell 

A munkaerőpiaci hiány átformálja az álláskeresés folyamatát és jobb, ha a munkaadók is követik a trendeket. Az önéletrajz és többkörös állásinterjúk helyét átveszik a hatékony gyors okostelefonos megoldások a kékgalléros, azaz a szakmunkás, fizikai munkás és adminisztrációs állásoknál is. A jelentkezők sok esetben elvárják, hogy telefonon is lehessen érdeklődni a meghirdetett pozícióról.

Ez a 12 EU-pályázat nyílik meg májusban 

A hónapban összesen 12 európai uniós kiírásnál kezdhetik meg támogatási kérelmeik beadását a pályázók a vallalkozokforuma.hu saját összesítése szerint. A hazai kis- és középvállalkozások számára a 6,5 milliárd forint keretösszegű „Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása” című pályázat lehet a legérdekesebb.

Ráfekszik a NAV a tavaly veszteséges cégekre 

Befejezte a NAV a 2015-ben veszteséget elszámoló cégek kockázatelemzését. Mintegy ezer érintett vállalkozás mentesülhet a szankciók alól, mert a revizorok támogató eljárás keretében keresik fel az érintetteket.

Hiába népszerű, mégse kap helyet street food 

Ma 20-30 büfékocsi hajt keresztül az Erzsébet hídon rendőri kísérettel, hogy a truckok működésének belvárosi engedélyeztetésére hívják fel a figyelmet. Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a felvonulással azt szeretnék demonstrálni, hogy a mozgóárus jogkörbe tartozó büfékocsik igényes járműveket, kiforrott arculatot és minőségi szolgáltatást takarnak, amik nem rontanák a városképet közterületen sem.

Továbbra sem jött meg a kkv-k beruházási kedve 

Továbbra is alacsony a vállalkozások beruházási hajlandósága, a kkv-k 41%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve nagyot lendült a gépek, berendezések bővítését tervezők aránya, de legtöbben továbbra is informatikai fejlesztésekre készülnek. Az index adatai szerint leginkább a középvállalkozásoknál, az ipari szektorban és a Nyugat-dunántúli cégeknél várható idén beruházás.

4,2 milliárdos rehabilitációs foglalkoztatási program indul 

4,2 milliárd forintos uniós forrású, a rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programot indul, hogy a következő három évben elősegítse 1500 megváltozott munkaképességű ember elhelyezkedését a nyílt munkaerőpiacon - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Később se kéne a NAV-nak belelátni a számlázóprogramokba az adótanácsadók szerint 

Nem csak most, de 2018 után sem tartja indokoltnak a NAV felé történő valós idejű (online) számlázás bevezetését az Adótanácsadók Egyesülete. Véleményük szerint inkább a készpénz használatot kéne csökkenteni a gazdaság fehérítése érdekében.

Reklámadó: kisebb, de emelés 

A nagy felháborodást kiváltó tervezett 9 százalék helyett "csak" 7,5 százalékra emeli a reklámadó mértékét a kormány Kósa Lajos bejelentése szerint.

100 méter miatt közel a dupláját kérhetik el egy irodáért 

Váci úti irodafolyosó, a központi üzleti negyed (CBD), Pest belső kerületei – ezek a legjelentősebb irodalokációk Budapesten. A világ legnagyobb ingatlan-tanácsadója, a CBRE budapesti irodája most a budapesti metróvonalakra (és állomásokra) illesztette irodapiaci adatbázisát, hogy megvizsgálja, ebből a szempontból mi a jelenlegi helyzet a fővárosi irodapiacon.

Olcsóbb hal, sör és több lakhatási támogatás a tavaszi adócsomagban 

Csökken a hal áfája, bővül a kisüzemi sörfőzdékre vonatkozó kedvezményezettek köre, nem kell a vállalkozásoknak bejelentkezni az önkormányzatnál és változik a lakhatási támogatás is. Megjelent a tavaszi adócsomag.

Indul az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás 

Május 3-tól lesz elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj 2017. évi elektronikus bevallási felülete.

Kürti Sándor: Törekedni kéne rá a kutyának, hogy szalonna legyen 

Kürti Sándor, a Kürt Zrt. alapítója kedvenc könyveit, szerzőit ajánlotta a közönségnek fővédnökként a Piac & Profit által szervezett Cégvezetők Csúcstalálkozója 2017 konferencián, személyes történetekkel megtűzdelve.

Gyorsított képzések és az idősek visszahívása lehetne a megoldás 

A jelenlegi előrejelzések szerint a teljes építőipari teljesítmény 8, illetve 12 százalékkal bővülhet 2017-ben és 2018-ban, de a növekedést nagymértékben akadályozza a szakképzett munkaerő hiánya. Ez a probléma az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint gyorsított, egyszerűsített okj-s képzéssel, hatékonyságnövelő, élőmunkát kiváltó beruházásokkal enyhíthető – derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.

Hamarosan átláthatóbbá válnak a cégek lízingügyletei 

Az IFRS16 elnevezésű, a lízingelt eszközökre vonatkozó új könyvelési szabályrendszert a 2019. január 1-jén, vagy az azután kezdődő üzleti évekre kötelezően kell alkalmazniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek beszámolójukat kötelezően vagy saját döntésük alapján az IFRS szerint készítik el. Az Arval flottakezelő szakértői szerint az új szabályozás átláthatóbbá és egyszerűbben kezelhetővé teszi a nagyvállalatok számára a lízingügyleteket, míg a tartós bérletek előnyeit – így például a piacon elérhető legkedvezőbb költségeket vagy a szolgáltatási csomagok tartalmát – nem befolyásolja.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Rekordévet zártak a kkv-támogatások

Rekordévet zártak a kkv-támogatások 

Több ezer milliárd a cégeknek.

Jogi kisokos

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre 

Hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

Klímablog

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért

Óriási árat fizethetnek a cégek a klímaváltozásért 

Gyors ütemben növekednek a klímaváltozás okozta szélsőségek és az ehhez kapcsolódó fizikai kockázatok.

Gazdaság

Jön az új EU-s szabály, kényes adatok kerülnek napvilágra

Jön az új EU-s szabály, kényes adatok kerülnek napvilágra 

Hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo