Induló vállalkozás is kaphat hitelt

A bankok nem szívesen hitelezik az induló vállalkozásokat, ami érthető is, hiszen jelentős részük az első születésnapját sem éri meg. A Bankmonitor szakértői szerint azonban van olyan konstrukció, ami a kezdő cégeknek is megfelelő lehet.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legtöbb banki finanszírozási forma azon vállalkozások számára érhető el, akik legalább egy vagy két lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Gyakorta hangzik el induló vállalkozásoktól a csalódott kérdés, hogy „Akkor hogyan szerezzek versenyelőnyt, hogyan törjek be a piacra?” „Hogyan jussak hozzá az ehhez szükséges plusz forráshoz”? A Bankmonitor szakértői szerint azonban számukra is létezik egy lehetséges megoldás: adjon a többieknél hosszabb fizetési határidőt. Tegye ezt úgy, hogy cége mindeközben azonnal hozzájut bevételének jó részéhez és jusson hozzá emellett még számos más előnyhöz is. Hogyan?

Kép:Fotolia

Banki oldalról meg kell értenünk azt a hozzáállást, hogy csak azon vállalkozásoknak helyeznek ki pénzt, akik jövőbeli működésének sikerességéről valamilyen módon meg tudnak győződni - mondjuk eddigi működésük alapján. A pénz, amit a bankok kihelyeznek jórészt a betétesek pénze. Ki szeretné azt, hogy nehezen félrerakott megtakarításával hazardírozzon bármelyik bank is? Mi legyen a kezdő vállalkozásokkal? Hogyan tudnak finanszírozási forráshoz jutni?

Három dolog, ami eldönti, hogy kaphat-e hitelt
Sok vállalkozó küzd azzal a problémával, hogy nem tudja eldönteni, kaphat-e cége egyáltalán hitelt, és ha igen, akkor mennyit. Összegyűjtöttük a legfontosabb tényezőket, amelyek döntőek a hitelfelvétel sikerénél.
Kiváló - és szinte egyetlen - megoldást jelent az induló vállalkozások számára a vevőkövetelés előfinanszírozás, azaz a faktorálás, ami egy olyan finanszírozási forma, ahol a pénzintézet a vevők pénzügyi múltját vizsgálja, nem a hiteligénylőjét.  A faktoring egy rövid lejáratú finanszírozás, mely beszállítói pozícióban lévő mikro-, kis- és középvállalatok számára biztosít gyors hitelszerzési alternatívát. A gyakorlatban a vevőknek kiállított és teljesítésigazolással alátámasztott bruttó számla 70-90 százalékos előfinanszírozását, fizetési határidő előtti azonnali megelőlegezését jelenti.

Amennyiben tehát stabil lábakon álló vevőket szeretne vállalkozásának megnyerni, akkor Öné a pálya. Mi mindenre jó még a vevőfinanszírozás?

  • Cége átmeneti plusz forráshoz tud jutni gazdasági múlt és fedezet biztosítása nélkül is – nem okoz tehát problémát, hogy vállalkozása még csak most indult.
  • Ha piaci előnyt keres, nagy eséllyel tud labdába rúgni, ha potenciális vevőinél rugalmasan tudja kezelni a fizetési határidőket, a konkurenciánál hosszabb határidőt biztosítva - úgy, hogy közben cége majdnem a teljes árbevételt azonnal megkapja.
  • Ha felpörögnek a megrendelések, az alapanyag rendeléssel nem kell megvárnia az előző vevőtől beérkező árbevételt - a pénzintézettől 1-2 napon belül megkapott összegből gyorsabban tud alapanyagot rendelni az újabb megrendelésedhez, ergo több igényt tud kiszolgálni ugyanannyi idő alatt.
  • Az előfinanszírozott vevői fizetési stabilitását folyamatosan ellenőrzi a pénzintézet. A faktorált partnerkapcsolat teljes ideje alatt figyelmeztetést kap, vevője esetleges fizetési problémájáról, így szükség esetén időben le tudja állítani a neki történő szállítást – sok esetben biztosítás is kapcsolódik a konstrukcióhoz, így a nem fizetések ellen teljes mértékben védve van a cég.
  • Ha vállalkozása rendelkezik pénzügyi múlttal, de a mérleg alapon megkapható hitelnagyság már nem elegendő a dinamikusan növekedés forgóeszköz igényének finanszírozására, a meglévő hitel mellé jól jöhet kiegészítő finanszírozásként is.
Nézze meg a Bankmonitor.hu kalkulátorának segítségével, mekkora finanszírozási limitet kaphatnak egyes vevőire.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo