Fokozott taxisellenőrzés: már hét rendszámot vontak be

Félezer járművet ellenőriztek a fővárosi akció első hónapja alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság munkatársai. A szakemberek több mint tíz esetben szabták ki a maximális, 600 ezer forintos bírságtételt szabálysértő taxisokra, jellemzően az érvényes engedélyek hiánya miatt – írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A taxis tevékenység júniusban megkezdett, fokozott ellenőrzése a teljes idegenforgalmi főszezonban, augusztus végéig folytatódik. A nyári akció fő célja, hogy kiszűrjék a szabályszegő taxisokat, akik nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Budapestre érkező turisták megkárosítása révén az ország hírnevének is ártanak.

Kép: Wikimedia

A szakemberek jogsértés esetén helyszíni bírságot szabhatnak ki, a taxisengedély visszavonását kezdeményezhetik, vagy akár a jármű hatósági jelzését is bevonhatják. Az ellenőrök eddig hét gépkocsi rendszámát vették le a megfelelő taxisengedélyek hiánya miatt.

A fővárosban egyszerre több egység dolgozik, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. Az ellenőrzések a Budapest Liszt Ferenc repülőtéren mindennap folynak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával. A szabálysértőket a drosztokon tartott ellenőrzések mellett próbavásárlásokkal is igyekeznek kiszűrni a társhatóságokkal együttműködve. A taxishiénákkal szembeni fellépés hatékonyságát igazolja, hogy a vizes-világbajnokság kapcsán egyetlen taxival kapcsolatos bejelentés sem érkezett be a hatósághoz.

Csal a budapesti taxisok kétharmada
A vizsgálatok kétharmadában jogsértést találnak a taxiknál a fővárosban a BKK közlése szerint. Sokan pörgetik a taxiórát, vagy „elfelejtenek” számlát adni. És még csak most indul a turistaszezon.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo